Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - IRODALOM - Tordai György: Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában. (Somogyi almanach 34–35.) Kaposvár, 1982 / 255–256. o.

IRODALOM KELEMEN ELEMÉR: NÉPTANÍTÓK SOMOGYBAN A KIEGYEZÉS KORÁBAN Kaposvár, 1982. 83 p. (Somogyi Almanach 34 — 35.) A dualizmus-kori törvényalkotás egyik legfontosabb, leginkább figyelemreméltó terméke az Eötvös-féle népiskolai törvény, amely korszerű, az elvárásoknak megfelelő népoktatást kívánt teremteni, állami ellenőrzés alá véve az iskolákat, egységesítve azok tananyagát, és képesítéshez kötve a tanítói állás betöltését. A népoktatás korszerűsítésében, a törvény végrehajtásában a legnagyobb feladat az oktatást végző néptanítókra hárult. Kelemen Elemér az ő helyzetüket veszi beható vizsgálat alá, figyelmét a Somogy megyei helyzetre fordítva. A tanulmány első része a népoktatási törvény előtti helyzetet vázolja fel, felhasználva az 1863-as iskolaösszeírás adatait. A megye iskoláinak többségében mindössze egy tanító működött, akinek átlagosan 64 gyerek tanítását kellett ellátnia — ez az országos átlagnál (88) kedvezőbb. Az egy tanítóra jutó tanulók száma a megyében — érthetően — a katolikus felekezeti iskolákban a legnagyobb (72 fő), és az izraelitában a legalacsonyabb (26 fő). A tanító tehát igen nagy megterhelésnek volt kitéve, jövedelme viszont korántsem állt ezzel arányban. A tanítók járandóságukat pénzben és terményben kapták; mindkét mód sok vita forrása volt. A somogyi tanítók évi átlagjövedelme 350 forint körül mozgott, ami az országos átlagnál — 300 forint — jobb, de a megye katolikus felekezeti iskoláiban tanítóké alig haladja meg a 200 forintot. Ez a jövedelem azonban más rétegek jövedelmi viszonyaival összehasonlítva igen alacsony: egy uradalmi tiszttartó vagy ispán jóval nagyobb jövedelmet húzott, mint a tanító, aki a kertésszel volt — jövedelmét tekintve — egy szinten, csak a cselédeket és az írnokokat előzve meg. Külön gondot okozott, hogy a fizetés a behajtás nehézségei miatt csak évek múltán került a tanító kezéhez. A tanulmány második — fő — részében az 1868 utáni helyzettel ismerkedhetünk meg. Az első években a jelentős mértékű iskolaépítések és a tanulók számának emelkedése miatt az egy tanítóra jutó gyerekek száma nőtt (66 fő), ugyanakkor az oktatás színvonala igen alacsony volt. A kerületi iskolatanács jegyzőkönyve (1870) szerint ennek oka a ,,. . .rossz díjazásban, hanyag fizetésben ..." keresendő. A tanítók arról panaszkodnak, hogy helyzetük a Bach-korszak óta folyamatosan romlik. Az állami, községi iskolák tanítói sokszor kaptak késve fizetést, nemegyszer megalázó alkukba kellett bocsátkozniuk az őket fizető községgel, de helyzetük még így is sokkal jobb volt, mint a felekezeti iskolai néptanítóké, akiknek anyagi gondjaik mellett a feudális jellegű erkölcsi kiszolgáltatottság is megnehezítette életét. „A pap . . . ura, gazdája a tanítónak" panaszolták a felekezeti tanítók, akik sérelmeik nyílt hangoztatásával állásukat veszélyeztették. A tanítókra égető szükség volt. Az 1870-es évek tanfelügyelői jelentései sorozatosan tanítóhiányról panaszkodnak. A tanulói létszám nőtt, ugyanakkor a tanítói gyakorlatilag stagnált — ez oda vezetett, hogy egyes helyeken 150 — 200 gyerek jutott egy tanítóra. A tanítóhiány miatt a tanítóképző 2. évfolyamát elvégzettek rögtön munkába álltak, és utólag szereztek — ha szereztek — képesítést. Sokan 1 — 2 évi tanítóskodás után elhagyták a pályát, ami a képesítés nélküliek magas — esetenként 20%-os — arányához vezetett. A tanítói fizetés a népiskolai törvény után sem lett magasabb, sőt néhány helyen — mivel a törvény előírta a fizetés alsó határát, és ezt az alsó határt tartották a községek szem előtt — csökkent. Mivel a fizetések 120 és 1000 forint között mozogtak, a törvény minimumelőírása az alacsony fizetésű felekezeti tanítóknak kétségtelenül javulást jelentett. Ott azonban, ahol a tanító fizetése meghaladta a minimumot, az új tanító már nem elődje — a szokások által „előírt" — fizetéséhez, hanem csak ehhez a minimumhoz juthatott hozzá. Kelemen olyan esetet is idéz, amelyben a meghirdetett 400 forintos állás