Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Zsoldos Attila: A főkirályi hatalom címei az angolszászoknál / 201–214. o.

202 Zsoldos Attila Magyarázatot igényel az „imperátor" angolszász alkalmazása is. Nem kevesebbet jelent ez ugyanis, mint azt, hogy II. Niképhoros Phókas (963—969) és az alig két éve császárrá koronázott Nagy Ottó (936/62—973) mellett egy harmadik császárral kell számolnunk a X. századi Európában. A kérdés megítélését tovább nehezíti az a tény, hogy az angolszász királyi intézmény történetében nem 964-ben találkozunk először ezzel a jelenséggel. Forrásainkban — bár nem ilyen kifejlett formában — már jóval korábban is feltűnnek a törzsi királyságon túlmutató uralkodói hatalom jelei. Az angolszász hagyomány fenntartott két egymással megegyező listát, melyek az egykor ilyen főhatalommal rendelkező királyok neveit őrizték meg.

3 Az Angolszász Krónikából az uralkodókat jelölő vulgaris terminus technicus, a bretwalda is ismert.

4 E főhatalom eredete és jellege mindmáig vitatott kérdés. Jelentősége túlmutat az angolszász intézménytörténeten, hiszen — ismerve Nagy Károly (768/800—814) és Alcuin (f804) kapcsolatát, a tudós szerzetes szellemi befolyását a császárra — jó okkal feltehető, hogy az angolszász bretwalda kérdésének megoldása közelebb vihet a karoling császárság valódi természetének feltárásához, jellegzetességeinek árnyaltabb megrajzolásához. Ezt igazolja, hogy a kontinensen is találkozunk olyan felfogással a Karoling-korban, amely a több ország feletti uralmat tartja a császári hatalom jellemzőjének. Az Annales Fuldenses előadása szerint Kopasz Károly, miután a metzi püspökkel megkoronáztatta magát „megparancsolta, hogy imperator-nsk. és augustus-n&k nevezzék, minthogy két királyságot fog birtokolni"

5 Ennek megfelelően mind az angol, mind a német történetírás behatóan foglalkozott a bretwaldákkal. E. M. Stenton nyomán az angol történetírók túlnyomó többsége magát a kifejezést összetett szónak tartja, amely a bryt~ brit~bret és az anwealda'egyedüli uralkodó' elemeket tartalmazza.

6 Abban a kérdés valamennyi kutatója egyetért, hogy a bretwalda nem hivatalos cím, nem járt tiszteleti jogokkal.

7 Stenton a bretwaldát autochton germán intézménynek tartotta, amely a korai angolszász királyok britek felett aratott győzelmeinek visszhangjaként, e királyok udvaraiban dicsőítő költeményekben keletkezhetett. Kiemelte, hogy sem a császári méltóság barbár utánzásának, sem a brit fejedelmek felett érvényesülő angolszász hegemónia kifejezésének nem tekinthetjük.

8 Véleménye szerint a népi nyelvű kifejezés szabatos latin megfelelője a Britannia királya (rex Britanniáé) titulus.

9 Ezzel szemben a német történetírás azt hangsúlyozza, hogy már az ókorban létezett a britanniai különállás egyfajta tudata, amelyből később partikuláris birodalom- és császáreszme fejlődött ki, amely nemcsak a nyugati birodalom bukását, hanem az angolszász inváziót is túlélte, s ily módon nem meglepő, hogy különböző elbeszélő források (Vita S. Columbani, Beda Venerabilis, Alcuin), illetve egyes oklevelek az imperátor, impérium kifejezéseket használ3 Beda II. 5. 89; ASChr ad 829. 40-41. 4 ASChr uo. 5 Annales Fuldenses ad 869.: „se imperatorem et augustum quasi duo regna possessurus appellare praecepit" — R. Rau: Quellen zur karolingische Reichgeschichte III. Rütten & Loening, Berlin, 1960. 76. 6 F. M. Stenton: Anglo-Saxon England (Oxford History of England II.) 1947.

2 34. 7 Stenton i. m. 34.; Gh. Brooke: The Saxon and Norman Kings. Fontana Books 1967. 91. 8 Stenton i. m. 34. 9 Stenton i. m. 34.; Vő: Latin Charters of the Anglo-Saxon Period. Oxford, 1955. 34.