Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.
192 Hajdú Lajos nek — terjessze fel az uralkodói utasítás másolatát. 121 Ugyancsak sokszor kellett tárgyalnia a bizottságnak napidíj-kérési ügyeket is (az oktatási igazgatás tisztviselőinek útiszámla és napidíj problémáival már előbb foglalkoztam): a 70-es években még gyakran kellett dönteni a jezsuita-vagyon leltározásában közreműködő általános igazgatási tisztségviselők napidíjáról — később természetesen az ilyen jellegű ügyek ritkultak. Marsovszky Károly (Trencsén megye zsolnai járásának szolgabírája) például kérte, hogy a zsolnai jezsuita könyvtár leltározásában való részvételéért kapjon 21 Ft napidíjat. A döntés: az alap pénztára napi 2 Ft-ot fizessen ki számára és a döntésről a főbíró is kapjon értesítést. A bizottság állásfoglalása azonban nem mindig volt kedvező: Vilecz Mihály eperjesi szenátor (aki közreműködött az ottani jezsuita rendház ingóságainak elárvereztetésében) 14 napi munkájáért szintén kérte az őt megillető napidíjat. A válasz: másutt sem kapnak saját városukban eljáró — „mintegy otthonukban tevékenykedő" (velut domi operantes) személyek napidíjat, erről értesíteni kell Péchy Gábort, az illetékes kassai tankerület főigazgatóját. 122 Az anyagi természetű ügyek közül azonban legtöbbször fizetésemelési kérések szerepeltek a bizottság napirendjén, először is: sok feszültséget jelentett az, hogy a Commissio-hoz kerülő írnokok és segédtisztviselők nem mindig kapták meg addigi fizetésüket, mert még a Helytartótanácson belül sem volt egység a fizetési gyakorlatban. 1783. január elején történetesen a bizottság küldönce, cursor-a (a „Debretzeni törvénykezési s tiszti szótár" szerint — futnoka) „minthogy minden újév alkalmatosságával társai, a helytartótanácsi futnokok között ajándékokat szoktak osztani" (xénia distribui solerent) — kéri, hogy ő is kapjon, ugyanúgy, mint a többiek. Állásfoglalás: nehogy e csekély eltérés miatt „szorgalma csökkenjék", rendelkezést kell kiadni az alap pénztárának, hogy 1781-re (és a továbbiakban is) fizessék ki számára a Consiliumnál szokásos ajándékot. Hasonló kérést terjesztett be Ujváry János is: őt a Kancelláriától helyezték át a Helytartótanácshoz, itt szorgalmasan dolgozott a Tanulmányi Bizottság mellett — jövedelme azonban jelentősen csökkent, a Kancellárián ugyanis évente 1000 Ft-ot osztottak szét a segédírnokok között, és övék volt a nem katolikusok útileveleinek kiállításáért befizetett illeték is. Ezektől most elesett, kárpótlást kér. A bizottság méltányosnak ítélte meg Ujváry kérését és intézkedett a pénztárnál, hogy számára évente fizessenek ki még 40 Ft-ot. 123 Az ilyen belső feszültségek megszüntetésében az a sajátos, hogy a bizottság mindig egyedi orvoslást keresett és talált — ahelyett, hogy általános, az egész Helytartótanácsra, annak valamennyi bizottságára és részlegére érvényes szabályok megalkotását szorgalmazta volna. Ezért az ilyen problémák mindig „újratermelődtek": 1782 őszén az alap írnoka és pénztárának hivatalsegéde például panasszal fordult a bizottsághoz; mindketten családosok voltak, akik fizetségük drasztikus csökkentése miatt most „más pénzén élésre kényszerülnek". Kérelmük beterjesztése időszakában ugyanis havonta 12 Ft volt munkájuk bére, augusztus előtt pedig évi 500 Ft-ot kaptak, ezért egyetlen kérésük, hogy a régi illetményüket kapják újra meg. Egy kicsit a korabeli igazgatás hiányosságait tükrözi ez az eset: hogyan lehet állami alkalmazotta121 Prot. 1781: 129. nz Prot. 1781: 50., valamint 156. ™Prot. 1781: 42 és 727.
