Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.

184 Hajdú Lajos A Mandich-féle jelentés mellett található Trattner Mátyás nyomdász kimutatása arról, hogy a zágrábi inspektor milyen (újonnan elkészült, átdolgozott vagy lefordított) könyveket adott át neki kinyomtatásra. A korabeli „sanyarú" nyomdai viszonyok jellemzésére említem csak meg, hogy a Trattnernek kinyomtatásra átadott 16 könyv közül Mandich inspektor 2 hónapos budai tartózkodási idején 6 már meg is jelent: a számtankönyv (német, horvát, szlovák), a „Bevezetés a szépírásba" (szerb), a „Bevezetés a levélírásba" (német nyelven) és egy horvát-német nyelvű oktatótábla mint segédeszköz a szépíráshoz. A jelentésből azonban kiderül az is, hogy Mandich elsősorban a horvát-szerb nyelvű tankönyvkiadás meggyorsítását tudta csak elősegíteni. A Tanulmányi Bizottság javasolta ugyanis az uralkodónak, hogy a budai mintaiskola két tanára (Pisch György ós Hartmann Mihály) valamint Sztivalics Mihály (a jogi kar tanárjelöltje), akik Mandichot a szlovák és szerb fordítások elkészítésében segítették, kapjanak 6 (Pisch), illetve 5—5 aranyat jutalomként. A magyar nyelvre történő tankönyv-fordítások ügyét azonban nem sikerült előmozdítania, mert ahogy írja „Erdélyi inspektor úr nem tud németül, én meg a magyart nem ismerem". Keresett ugyan Budán fordítót, de „bár szorgalmasan érdeklődtem, egyetlen magyart sem tudtam találni, aki — akár remuneratio ellenében is — ezt elvállalta volna". Mindezek eredményeképpen a Tanulmányi Bizottság feloszlatásának időszakáig a tankönyvellátás nem sokat változott, az 1781 nyarának megfelelő helyzetet a 2. táblázatban mutatom be. Ez a tankönyvellátási fejetlenség —• a konzervativizmuson túl — nagy szerepet játszott abban, hogy a valóban átgondoltabb és korszerűbb oktatási anyagot nem sikerült meggyökereztetni és az az építmény, amelyet Ürményi tervrajza alapján a tanügyi igazgatás a jozefinista rendszer bukásáig tartó alig több mint 10 esztendőben keservesen építgetett, nem tudott megszilárdulni. Az oktatással összefüggő egyéb (napi) kérdéseket vizsgálva viszont a bizottság tevékenységében néha semmi kifogásolnivalót nem talál a kutató, úgy tűnik, hogy ilyen esetekben a helyes (olykor példaszerű) állásfoglalásokhoz elegendő volt a Commissio tagjainak ügyszeretete, általános igazgatási tapasztalata, és ilyenkor a kicsinyesség helyett olykor a nagyvonalúság jellemezte az ügyintézést. Egy példa: a verbicei (Liptó) kollégiumban a tanárok és a besztercebányai főigazgató jelentése szerint társai közül toronymagasan kitűnt egy Schirmer János nevezetű 11 esztendős gyerek. A bizottság állásfoglalása: olyan szép jellemzést adtak képességeiről, hogy máris elő jegyzik a budai akadémiára (Theresianum) való felvételét, addig is azonban évente 100 Ft ösztöndíjat kap a tanulmányi alaptól.

05 Másik példa: amikor az egyetem jelentette, hogy Schön visner István, az éremtan professzora Óbudán római kori leletekre bukkant, és kérte, hogy rendeljék el a romok teljes feltárását, valamint „a becsülésre méltó antikvitás ezen értékes kincseinek konzerválását" — a Commissio azonnal intézkedett: átírt a Magyar Kamarának, hogy biztosítson a professzor számára pénzt; előírta, hogy az elmozdítható leleteket az egyetem könyvtárában helyezzék el; utasította Schönvisnert, hogy örömét ossza meg a tankerületi főigazgatókkal (a lakonikus jegyzőkönyvben ez ugyan nem szerepel, de a kutatónak az a benyomása, hogy ennek célja a mecénások körének esetleges bővítése volt). Alig egy fél évvel később Schönvisner professzor már eljuttatta a Commissio-hoz „De ruderibus Laconici Caldariique romani . . ." című »tProt. 1779: 1019-1020.