Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.

A Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége 1776 — 1783 181 kesébb testülete ennyire következetlen magához, és olyasmit követel meg tisztviselőjétől, amit képtelen teljesíteni, és amiről már az ország tanügyeinek irányító szerve (ugyanez a testület) is évekkel korábban meggyőződött ? Így teljes mértékben érthető, hogy a román és rutén nyelvű tankönyvek közül az említett hibák és melléfogások sorozata miatt a tanügyi rendszer kiépítésétől számított két esztendő alatt egyetlen egy sem készült el. A kormányzat azonban nem volt más esetben sem következetes, illetve többször tapasztalható, hogy akkoriban gyakran nem tudta a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. 1779 nyarán történetesen Földváry János messityi archimandrita (apát) lefordította az olvasókönyvet románra és kérte az uralkodót, hogy a nagy erőfeszítéssel végzett munkájáért kapja meg a megígért jutalmat. A kancellária azonnal felhördült: a karlócai metropolita 1777. október 16-án kapott már az illir deputációtól 50 aranyat azzal a meghagyással, hogy Földváry Jánosnak a számtan-, valamint az olvasókönyv lefordításáért ezt az összeget „jutalomként adja át". Dekrétumot kell tehát kiadni a metropolitának: jelentse, hogy miért nem adta át Földvarynak az 50 aranyat? A jelentés Vidak Joanovich Vince metropolitától viszonylag gyorsan fel is érkezett: Földváry 1777-ben ezt a számtankönyv lefordításáért végzett munkájáért kapta és ő a verseci püspökön keresztül el is juttatta a pénzt a fordítóhoz. Jelentéséhez mellékelte Földváry egy 1777. november 27-én kelt levelének hiteles másolatát is, amelyben az apát hálásan megköszönte a számtankönyv lefordításáért hozzá eljuttatott 50 arany kézhezvételét. A régi kancelláriai iratok átböngészése során azonban kiderült az igazság: a döntés szerint a számtankönyv (Rechenbuch) és az olvasókönyv (Lesebuch) megtörtént, illetve majdani lefordításáért kapta Földváry ezt az 50 aranyat, az érsekhez elküldött rendelkezés szövegéből azonban az olvasókönyv (Lesebuch) megnevezése „feltehetőleg elírási hibából" kimaradt. így a jutalmazási igény a kancellária megítélése szerint nem jogos, ezen felül úgy ítélte meg ez a legmagasabb udvari dikasztérium — „átnézve a kisterjedelmű fordítást" is —, hogy Földváry összes fordítói munkája a neki adott 50 arannyal „bőségesen jutalmaztatott",

89 Nem bocsátkozom bele az ügyből levonható valamennyi konklúzió taglalásába, csak egy kérdésre szeretném felhívni a tisztelt olvasó figyelmét: az állampolgárok erkölcsi nevelésében fontos szerepet játszó olvasókönyv románra fordítását Luby mellett még a görögkeleti egyháznak és az erdélyi guberniumnak is feladatává tette a kormányzat, ahelyett, hogy megkereste volna a legrátermettebb személyt és az egyetlen jó fordítás mindhárom területre való kijuttatásáról maga gondoskodott volna. De a szükségesnél kisebb számban megjelenő tankönyvek jóváhagyatása sem volt egyszerű: ha valamelyik inspektor elkészült egy-egy tankönyv megíratásával, rendszerint azonnal beküldte a kéziratot a kalocsai érsekhez; ő felterjesztette a Helytartótanácshoz, itt megkapta a Tanulmányi Bizottság. A Commissio rendszerint kiadta véleményezésre, „cenzúrára" a könyvet az egyetem valamelyik professzorának; ha a vélemény beérkezett — a kéziratot és állásfoglalását felterjesztette jóváhagyásra, illetve további döntésre az uralkodóhoz. Amennyiben a jóváhagyás megtörtént, a szerző vagy a fordító utasítást kapott a hibák kijavítására és a javított kézirat visszaküldésére. A kézirat tehát olykor fél, néha azonban egy éves vándorút után került el az egyetemi nyomdába, ahol — a budai népiskolai felügyelő ellenőrzése mellett — megkezd**Lásd OL, A-39: 3083, 3769, 3791/1779.