Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.

178 Hajdú Lajos árulták, de ha valaki csak egyet vásárolt, azért 6—7 krajcárt is elkértek, ő viszont egy jobb papírra nyomott 4,5 íves Ábécéskönyvet ki tudna „hozni" 4 krajcárért, ebben az esetben viszont utasítani kellene a könyvkereskedőket: „ne merészeljenek egy példányra 1 krajcárnál nagyobb hasznot — ez is elég jelentős — rátenni". Az előterjesztés kérelemmel zárul: ő maga kapjon kizárólagos jogot (monopóliumot) a tankönyvek kinyomtatására. A Tanulmányi Bizottság (amelynek ülésén ezúttal részt vett Pál Gáspár is) elutasító álláspontot foglalt el: a monopólium káros a közösségre, ezért meg kell engedni, hogy ne csak Pozsonyban nyomtassanak tankönyveket, hanem bárhol az országban. De meg kellene kérdezni a nyomdászokat is: ők vállalják-e a Pál Gáspár által kalkulált árakon a könyvek előállítását. Az uralkodó végül a Kancellária álláspontját magáévá téve a legégetőbb kérdésben döntött, előírta ugyanis, hogy a Commissio előbb abban foglaljon állást: az örökös tartományokban használatos népiskolai tankönyvek közül mit lehet Magyarországon is alkalmazni és melyek azok, amelyeket itt kell elkészíteni. E döntésben rendelkezik Mária Terézia arra is, hogy a tankönyvek kétnyelvűek legyenek: egyik hasábon a német, a másikon a népnyelvi (magyar, szlovák, rutén, román, szerb stb.) szöveg legyen olvasható, mert a fiatal ily módon anyanyelvén el tudja sajátítani a szükséges ismereteket, de az örökös tartományokkal való kereskedelmi kapcsolat szempontjából oly hasznos német nyelvet is megismeri.

82 Ebben a kérdésben az ilyen összetételű Tanulmányi Bizottság aktív pedagógiai tapasztalatokkal nem rendelkező, királyi tanácsos tagjai nem tudtak dönteni (de azért sem, mert a tanügyi kódex nem határozta meg világosan és részletesen a különféle népiskolákban tanítandó tárgyakat és azok tartalmát). Pál Gáspár ugyan javaslatot tett, hogy milyen tankönyvekből kellene a népiskolákban tanítani. Eszerint kellene Ábécéskönyv a kezdők és az első osztályosok részére, ebből azonban ki kell hagyni a kis imádságokat (preciuncula) és a hit alapelveit (rudimenta fidei) — Magyarországon ugyanis sok felekezet van ós nem szabad sérteni ezek hívőinek érzékenységét. A másik ilyen nélkülözhetetlen könyv az első és második osztályosok részére Pál Gáspár szerint a „Bevezetés a becsületességbe" (Anleitung zur Rechtschaffenheit), amely „a keresztény élet humanitárius és etikai szabályaira tanít, de főleg az ember boldogulásával kapcsolatos helyes gondolkodást csöpögteti be a gyerekekbe". Ugyancsak szükségesnek ítéli a második és felsőbb osztályosok részére írt „Evangéliumok könyvé"-t (elsősorban az olvasás gyakorlására) és a harmadik-negyedik osztályos gyerekeknek készült „Számtankönyv"-et. Ezeken kívül a „Bevezetés a helyesírásba", „Bevezetés a német nyelvtanba" című könyveket (utóbbiból a használatban levőt nem sokra becsüli, mert egyes részeiben túlságosan bőbeszédű, más részeiben pedig hibás), „Bevezetés a levélírásba és egyéb iratok elkészítésébe", végül a „Bevezetés a latin nyelvtanba" című tankönyveket tartja szükségesnek. Vázlatos előterjesztésében azonban aláhúzza, hogy kellenek olyan tankönyvek is, amelyet csak a tanítók használnak, ilyennek tartja ő a ,,Szépírás"-t (Calligraphia), ezzel kapcsolatban azonban megjegyzi, hogy intézkedni fog: ebből kevesebb és kisebb terjedelmű munkákat írjanak.

83 Ennek ellenére 1777-ben a szükséges tankönyvek megíratására és kinyomtatására semmi intézkedés nem történt. A tanévkezdés előtt nagy volt a zűr»

2 OL, A-39: 3232/1777. «

3 OL, A-39: 3910/1777.