Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.

168 Hajdú Lajos pök hasonló tartalmú körlevelet.

57 A helyzet azonban a későbbiekben sem javult — sőt rosszabbodott. Ennek egyik jeleként gyarapodott azoknak az egyháziaknak a száma, akik megváltak tisztségüktől, vagy — Somsich kanonokhoz hasonlóan — felmentési kérelmekkel ostromolták a Helytartótanácsot, illetve annak Tanulmányi Bizottságát. Közéjük tartozott Apfalter József (a győri akadémia és mintagimnázium igazgatója, éveken át a távollevő főigazgató aktív helyettese) és Kenyeres József, a kassai akadémia igazgatója is. A Commissio Abfalter felmentési kérelmét támogatta: „minthogy tisztségét tovább nem akarja ellátni és visszatartani őt — jóllehet ez kívánatos lenne — nem lehet, lemondását el kell fogadni, helyébe azonban a főigazgató javasoljon mást". Kenyeres kérésénél viszont az álláspont elutasító: beadványából nem derül ki, hogy miért is akar lemondani, az egész kerület körülményeit jól ismeri, ezért a bizottság indítványozza, hogy őfelsége ne fogadja el a lemondást, és Kenyerest még legalább egy évi maradásra kötelezze. Ennek megfelelő a döntés is: Kenyeres 1780-ban azzal a feltétellel kapta meg a kanonoki stallumot, hogy „amíg ereje és életkora megengedi", ellátja a kassai akadémia igazgatói teendőit. Ezért „munkája további ellátására utasíttatik", erről értesíteni kell a tankerület főigazgatóját.

58 Akadtak azonban a korabeli tanügyi igazgatásnak egyéb furcsaságai is, e téma befejezéseként közülük csak kettőt emelek ki. Az első a voluntarista jogalkotás egyik mintapéldányának tekinthető. Az ügy előzménye, hogy 1778ban, a frissiben felállított győri akadémián Sax Mihály (a statisztika és igazgatástudomány professzora) betegsége miatt Horváth Ignácnak kellett megtartani az előadásait és ez párszáz forint kiadást okozott a tanulmányi alapnak. Az udvar reagálása a történtekre: a jövőben a tanárok kiválasztásánál, a pályázatok elbírálásánál a képességek mellett vegyék figyelembe az egészségi és testi állapotot is, azt, hogy a jelölt ,,képes-e tanári hivatása ellátására". A rendelkezés másik lényeges eleme: a pályázat alapján felvett professzornak az első éve csak próbaidő, ennek elteltével kell véleményt adni arról, hogy feladatát miképpen látta el, a próbaidőt meghosszabbítják-e, és csak akkor lehet véglegesíteni, ha a munkájáról alkotott vélemény kedvező.

59 Egy pályázatokat elbíráló bizottság mennyire képes előre látni azt, hogy egy 30 év körüli ember milyen betegségeket fog majd megkapni, és ez mennyire akadályozza majd oktató-nevelő munkája ellátásában ? A rendelet erre nem ad választ, az pedig a XVIII. századi magyar felsőoktatás nagy szerencséje, hogy a tanügyi szervek csak a Sax-ügy után alkalmazták a próbaidőre vonatkozó előírást, mert Sax Mihály — betegségéből felépülve — a győri, illetve a pécsi akadémia, majd a pesti egyetem professzoraként még több mint 40 éven át nevelhette a jogászfiatalságot. A másik furcsaság: a kormányzat minden kicsinyes zsugoriságával ellentétben sok olyan pedagógus akadt a hazában, aki — ha az oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges eszközök hiányoztak — ezeket saját pénzéből vásárolta meg és csak utána kérelmezte „adósánál", az államnál költségei megtérítését. A kassai mintaiskola polgári építészeti és rajztanára történetesen saját pénzéből vett 173 Ft 36 krajcár értékű felszerelést, hogy az oktatás eredményesebb (ne csak elméleti, hanem gyakorlati is) legyen. A bizottság álláspontja: „nem « Prot. 1782: 490. 58 Prot. 1783: 217., valamint 191. és 415 — 416. — az említés sorrendjében. *»Prot. 1778: 666.