Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.

A Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége 1776 — 1783 167 lommal 36 Ft-ba került a postakocsi, a többi útját is a postai tarifa szerint számította meg, holott azok — a borravalókat (Trink- und Schmiergelde) is figyelembe véve többe kerültek. A Helytartótanács támogatta is Ladomerszky „jutalmának" és útiköltségének kifizetését, az udvari számvevőszék azonban arra hivatkozott, hogy az inspektornak hivatali kötelessége tankerülete beutazása és útiköltségeiről a jövőben tartozik részletes kimutatást készíteni. (Ezúttal azonban kivételesen egyetértett azzal, hogy Ladomerszky kiadását enélkül is térítsék meg.) A napidíj-vitával kapcsolatban: a számvevőség úgy ítélte meg, hogy a kamarai inspektoroktól eltérően 2 Ft-nál nagyobb napidíj nem illetheti meg a népiskolai felügyelőket, mert az ő munkájuk könnyebb, ők nem dolgoznak pénzzel, mint kamarai kollégáik. Egyébként a pozsonyi és besztercebányai inspektoron kívül ugyanennyi napidíjat kap a többi népiskolai felügyelő is (nincs ugyan benne kifejezetten ebben a pénzügyi állásfoglalásban, de kiérzi a kutató a rosszallást: ők nem „ugrálnak", csak Ladomerszky István). A Kancellária elfogadta a számvevőség javaslatát és II. József is így döntött. Hozzáfűzött azonban az „approbo"-hoz egy mondatot: „Hogy

an lehetne a jövőben megoldani az iskolák felügyeletét és ellenőrzését a tanulmányi alapot terhelő kevesebb költséggel ? Várom erre a Kancellária javaslatát, ezért a még ez év március 6-án meghozott döntésemben kért és még mindig hiányzó állásfoglalást sürgesse meg."

56 A 4 Ft-os napidíj tehát átalakult 2 Ft értékű „jutalommá", majd ugyanilyen összegű (tehát felére csökkentett) diurnummá, emellett számos bürokratikus kötöttséget is a népiskolai felügyelők nyakába varrtak — érthető, hogy ez a változás nem „lelkesítette" az áldozatos munkára a népoktatás szervezetének irányítóit, akik maguk is tudták, hogy egy-egy gimnáziumi tanár nagyobb fizetést kap, mint ők és munkája jó ellátása nem is jár annyi kellemetlenséggel, fáradsággal, mint amennyit a 3—4 hónapon át tartó vándorlás jelent hatalmas kerületükben és az a sokfrontos harc, amit az uradalmakkal, a közösségekkel, a megye embereivel és másokkal (olykor elöljáróikkal is) ennek során meg kell vívniok. A népiskolák irányítására nem maradt tehát más lehetőség, mint az, hogy — néhány rövid, a kerület székhelyéhez közeli ellenőrző utat leszámítva — az inspektorok kitartóan várják a megyék illetve a plébánosok jelentéseit az iskolák és a népoktatás helyzetéről. Ezek az információk azonban egyre gyérebben érkeztek be a tankerület székhelyére. Ahogy a kormányzat és a megyék, valamint a jozefinista egyházpolitikát elutasító egyházi körök konfliktusa erősödött — úgy vált egyre nehezebbé egy-egy tankerületben még a népiskolai oktatás helyzetének ilyen formális áttekintése is. Gróf Haller József, a nagyváradi és ungvári tankerület második főigazgatója (aki 1782 februárjában vette át tisztségét gróf Károlyi Antaltól), ezért már 1782 nyarán kénytelen volt jelenteni, hogy nem tudja a népiskolákról szóló jelentését felterjeszteni, mert a plébánosok nem küldtek be hozzá információkat, ,,egyesek közülük egyszerűen megtagadták, hogy tájékoztatást adjanak a királyi inspektornak, mások viszont elfelejtették kötelességük teljesítését"'. Ezért indítványozza, hogy kemény utasítás kiadásával szorítsa őket rá a Helytartótanács kötelességük teljesítésére. A Tanulmányi Bizottság állásfoglalása: most kapott minden megyéspüs56 OL, A-39: 13733 és 14785/1784. II. József márciusi döntését lásd: az előző jegyzetnél megjelölt aktában.