Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 1741—1745 13 . javaslatok 1741-ben még megerősítetlenül hevertek; vagy hogy a rendek nem kaptak érdemi választ az 1725. évi gazdaságpolitikai tervezetükre.) (II. rész 2.) Általános, már nem szorosan vett politikai jellegű volt az a követelés, hogy mindenki (akár köz-, akár magánügyben) szabadon juthasson az uralkodó elé (II. rész 14.), vagy hogy az arra érdemes személyek megnemesítendők (II. rész 23.). Az indigenatus elnyerésének feltóteleit már a rendek jogainak védelmében kívánta szabályoztatni az utasítás: a honfiúsított személy fizessen 500 aranyat az ország közszükségleteire, s a rendek előtt tegyen esküt; ezek után nyerhessen erről az Erdélyi Üdvari Kancelláriánál oklevelet (az a rendek tudta nélkül ne adhasson ki ilyet) (II. rész 20.). Az instructiónak a rendi jogokat illető többi pontjai már vagyonjogi jellegűek. Első helyen az erdélyi birtokos nemesek Neoacquistica-követélései említendők köztük; haladéktalanul végrehaj tandók a Diploma Leopoldinumnak és III. Károly 1712. évi resolutiójának az erdélyieknek a visszafoglalt területeket illető követeléseire vonatkozó (részben még teljesítetlen) rendelkezései; gyorsan eljáró bíróság döntsön ezekről (II. rész 1.). A birtokos nemesi családok jogbiztonságát kívánta szolgálni az utasításnak az a pontja, amely szerint az adásvételi szerződések (a fassiok) törvényesek legyenek (II. rész 22.); az a két további is, amely egyrészt (az Approbatae Constitutiones-re hivatkozva) elvárta az uralkodótól, hogy az adjon nova donatiót azoknak, akik elvesztették jogbiztosító okleveleiket, nyújtson consensus regiust az örökjogon szerzett jószágokra (II. rész 13.), másrészt (évtizedes követelést megújítva, az e tárgyban hozott kedvező uralkodói döntések közül csak III. Károly 1712-i resolutiojára utalva) az Erdélyből Magyarországra, a Bánátba és a határőrvidékre szökött jobbágyok visszaadását követelte (II. rész 10.). Részben ily jellegű, részben azonban közjogi is volt az az igény, hogy a jogbiztosító iratok másolatait tartalmazó ún. királyi könyveket (Libri Regii) a két, továbbra is országos levéltári funkciót is elhitó hiteleshelyi levéltárba, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent levéltárába helyezzék el, s ide hozzák vissza a másutt levő Liber Regiusokat és közokmányokat is (II. rész 12.). Sok évtizedes ügyet kívánt rendezni az instructio II. részének 19. pontja: azoknak, akik a Rákóczi-szabadságharc alatt (vagy még korábban) kölcsönöztek a császári katonaság számára, a sokszor említett 1712. évi resolutio szerint fizessék meg pénzüket. Egyedi vagyonjogi ügyet tárgyalt, de az erdélyi hatalmi viszonyokban várható eltolódást is jelezte az instructio II. részének 31. pontja: minthogy a rendek nemrég határozatot hoztak, hogy Szásznyirest (Komis Zsigmond, a néhai gubernátor érdemeire tekintettel) vegyék ki a fiscalitasok lajstromából, s örökjogon adják neki, ill. utódainak, kérni kell Mária Terézia hozzájárulását ehhez. Egyetlen pontjában (II. rész 21.) foglalkozott az utasítás különleges jogállású erdélyi népelemek helyzetével. Ez az örmények „megrendszabályozását" követelte, birtokszerzésük korlátozását, s azt, hogy jövedelmeikkel arányos adót fizessenek, viseljék a kvártély terhét. A dolog mögött a rendek még le nem csillapult haragja állt amiatt, hogy Szamosújvár (zálogjogon) megszerezte a várhoz tartozó uradalom még zálogba nem vetett töredékeit, amelyeknek zálogbirtoklására erdélyi birtokos nemesek is igényt tartottak, de a zálogÖsszeg felajánlásánál nem voltak versenyképesek a gazdag kereskedővárossal. A szorosan vett rendi jogok körénél sokkal terjedelmesebben foglalkozott az utasítás a kormányzat ügyeivel. Néhány követelése általánosan érintette a kormányszerveket: a kormányhatóságok instructióinak kidolgozása az ország-