Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Farkas Gábor: Közigazgatási reformkérdések a koalíciós kormányzat idején, 1945–1948 / 51–89. o.

Közigazgatási reformkérdések 1945-1948 79 A Parasztpárt újólag kénytelen volt kifejteni nézeteit a megyéről és további — az 1945 utáni megyei életből — konkrét érveket sorakoztatott fel felszámolására. A Parasztpárt szerint a mai megye értelem és cél nélküli területi egység. Különösen az önkormányzat hiányát emelte ki, melynek pedig döntő szempontnak kellene lenni egy területi önkormányzatban. A megyében hiányoztak azok a feltételek, melyek a teljes önkormányzati élet kibontakoztatásához szükségesek lettek volna. Ezen a hiányon nem segített a felszabadulás utáni közigazgatási területi újjászervezés sem. 1945-ben a megyék élére általában baloldali politikai beállítottságú emberek kerültek, többségükben munkás-, parasztszármazásúak. A dzsentriket felváltó új megyei garnitúra azonban képtelen volt a legfontosabb közigazgatási kérdést, a népi önkormányzatot megvalósítani. Az volt az általános tapasztalat, hogy a radikális elem, amikor bekerült a közigazgatás polgári kereteibe, maga is belekényszerült annak hamis és torz világába. Az 1945-ben és utána a közigazgatás szférájába került baloldaliak alkalmasak voltak a munkára, de a szervezeti keret gátolta a tehetség kibontakoztatását, a baloldali tevékenység következetes érvényesítését. így a megye lett az a szervezet, amely funkcionálásával gúzsba kötötte az önkormányzati fejlődést városi és községi szinten is. Eklatáns példa erre a laikus elem előretörése a megyében. A laikus elemnek a szakkérdések eldöntésében kevés szerepe lehet. Űgy látszik viszont, hogy a koalíciós erőviszonyok fenntartása igényelte, hogy megfelelő szakkáder hiányában a legfontosabb közigazgatási posztot: az alispánit, a polgármesterit is laikussal töltsék be. A törvényhatóságok megválasztott első tisztviselőihez viszont — hivatkozva az önkormányzati jogokra — a megyék, a törvényhatósági jogú városok, a megyei városok közönségei ragaszkodtak, sok esetben szembeszálltak a központi kormányzati rendelkezésekkel is. A törvényhatóságban immár két laikus (másik a főispán) küszködött egymással, és a közigazgatás nehezen megoldandó feladataival. Például a Tolna megyei önkormányzat felfüggesztése után a belügyminiszter új alispánt nevezett ki, holott a törvényhatósági bizottság 1945. október 16-án új alispánt választott. Ezt azonban a belügyminiszter nem vette figyelembe, így a megyének egyszerre két alispánja lett, akik egyszerre funkcionáltak. Néhány hét elteltével a belügyminiszter által kinevezett alispán otthagyta állását és visszautazott a fővárosba. A kinevezett alispánt ugyanis a megye tisztviselői kara nem támogatta, de felsorakozott a szociáldemokrata párti választott alispán mellett. A helyi önkormányzat még feloszlott helyzetében is erősebbnek bizonyult, mint a központi akarat. A megyei szervezet nem vette figyelembe az évszázados kulturális, gazdasági tradícióval rendelkező városokat. A nagybirtok ezzel az elzárkózással is igyekezett elkülöníteni magát a polgári elemtől. A felszabadulás után azonban ezek az osztályuralmi szempontok nem játszottak szerepet, így szükségtelennek mutatkozott, hogy a város elszigetelten éljen a megyében. Feladat inkább az lett, hogy a városok, és az urbanizáltságban meglehetősen előrehaladott nagyközségek vonzáskörzetüket terjesszék ki azokra a településekre is, amelyek közigazgatási határaikon túl feküsznek, de társadalompolitikai, gazdasági szempontból egyébként a városra vannak utalva. Példaként említi meg Erdei Ferenc, hogy Csongrád megyében valóságos gazdasági és társadalmi egységet alkotnak Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes városok és ezek vonzáskörzetei. Példaként hozható fel az ország nyugati megyéi közül Zala megye is, ahol 10 járás létezett, de ténylegesen Nagykanizsa, Zalaegerszeg városok, továbbá Keszthely, Balatonfüred, Tapolca, Sümeg, Zalaszentgrót községek és ezek vidékei mint vonzáskörzetek alkottak reális közigazgatási egységet.