Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Farkas Gábor: Közigazgatási reformkérdések a koalíciós kormányzat idején, 1945–1948 / 51–89. o.

Közigazgatási reformkérdések 1945-1948 59 A belügyminisztertől távol állott az önkormányzati igazgatás száműzése a magyar közigazgatási gyakorlatból. A minisztériumban nagy közigazgatási gyakorlattal rendelkező egyének dolgoztak, akik az autonómiák megszüntetésének veszélyére figyelmeztettek. Rajk László már 1946 tavaszán hangoztatta, hogy a jelen helyzetben az önkormányzati elvet fenn kell tartani, de véleménye szerint szükséges a demokratikus centralizáció jelenléte is a vidéki közigazgatásban. Úgy látta, hogy a magyar közigazgatásban az önkormányzat és a központi kormányzati elv nincs ellentétben, egyik a másik nélkül nem is tud létezni. A helyes arány megtalálásán kell ezért munkálkodni minden olyan szervnek, amely felelősséget érez a magyar vidék népe iránt, hogy az állami szervek és a helyi közigazgatás között harmonikus együttműködés jöhessen létre. A miniszter a magyar önkormányzati múlt értékelésénél néhány mozzanatra is rátapintott. Hangoztatta, hogy az erős megyei szervezetnek a dualizmus idején főleg defenzív feladatai voltak, mivel a központi kormányzattal szemben csak védekezően tudott eredményesen kormányozni. A defenzív munkamódszerek mellett a megyének a polgári társadalomban pozitív tevékenysége is volt. Ez elsősorban a társadalom megszervezésében, néha a nép védelmében nyilvánult meg (pl. paraszt vármegyék, kuruc vármegyék, 1848-1849, 1860-1861 és az 1905-1906. évi megyei tevékenység). 1945-ben ezt a megyét örökölte a demokratikus Magyarország, s ebből kell átvenni a haladó örökséget, a pozitív hagyományokat. A megye szolgálja a demokratikus átalakítás és fejlődés ügyét. A miniszter idézte Grünwald Béla: Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség című munkájának számos részletét a megyei önkormányzatról, majd Magyary Zoltán megállapításait is arról, hogy az adminisztratív centralizációt a modern életvitel követeli meg. A centralizáció hangsúlyozása 1946 tavaszán azt jelentette, hogy olyan új feladatok kerültek megoldásra, amelyek eddig nem vetődtek fel, hiszen ismeretlenek voltak. Az önkormányzat tehát ezeket a kérdéseket nem is tudta volna megoldani, így ezekhez új, centralizált szakigazgatási szervek szervezésére van szükség. Az önkormányzati hivatalnokot lokális érdekek szempontjai vezetik, de az állami szakigazgatási tisztviselőt a közvetlen irányítás nem orientálja ilyen képviseletre, mert a hivatali gárda állandó felügyelet és ellenőrzés alatt áll. A belügyminiszter felvetette az önkormányzati tisztviselők kinevezési rendszerét. Ez a lényegesebb tisztviselői státusok államosítását jelentette volna. Az MKP úgy vélte, hogy a Baloldali Blokk a kinevezési rendszert támogatni fogja, hiszen a Blokkba tömörültek politikai érdeke is, hogy a belügyi kormányzat a kulcspozícióban levő tisztviselőket ellenőrzi. Az államosítási javaslat a Baloldali Blokkon belül a várakozás ellenére nagy politikai vihart kavart, és az oppozíciót most is az SzDP képviselte. A belügyminiszter az államosítást azzal indokolta, hogy a közigazgatás zavartalan menetét, a tisztviselőhiányt a kinevezéses rendszerrel tudja megoldani, azaz a kulcspozícióban levő tisztviselőket áthelyezéssel oda irányítja, ahol azokra éppen szükség van. Az indokok között szerepelt még az adóügyi igazgatás kérdése is. A belügyminiszter szerint az adóztatás az önkormányzati tisztviselők körében népszerűtlen feladat. Az állami státusba kerülő jegyző - miután nem függ az önkormányzati testülettől - ezt a munkát erélyesebben tudja végezni, illetve szorgalmazni. A tervezetet a Szakszervezeti Tanács is megkapta véleményezésre. A válasz azonban elutasító volt. A Szakszervezeti Tanács közigazgatási szakértőkből alakult bizottsága úgy vélte, hogy a belügyminiszteri tervezet hatalmi szempontok szülötte