Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.
A büntetőjogtörténet kutatásának lehetőségeiről 25 rátában „szolgáltatták ki". A „kemény" vonalat követte Heves is, ahol a törvényszék egy menedékhelyre (asylum) futó, kettős házasság bűntettét (bigámia) elkövető férfit 2x80 botütésre ítélt — a másik végletre Felsőbánya a példa, ennek magisztrátusa többférjűség (poliviria) miatt mindössze 25 ostorcsapásra ítélt egy nőt, igaz, előírta „visszaszolgáltatását" is a sorrendben első férjének. 54 Ha a tabellák adatai alapján kívánja a kutató megismerni a régi büntetőjogot és bírósági gyakorlatot, számos meglepetésben lehet része, olyan büntetésfajtákkal is találkozik, amelyekről sem a régi, sem a mai jogtörténeti kézikönyvek semmit nem, vagy csupán keveset szórnak. A XVIII. századi bírósági gyakorlatban például igen gyakran alkalmazott mellékbüntetés — főleg a nagy határral, széles pusztákkal rendelkező alföldi megyékben - a pásztorkodástól, valamint a lótartástól (sőt olykor a lóhasználattól) való eltiltás. Elsősorban olyan csikósok-gulyások-juhászok vagy kondások mellékbüntetése ez, akik valamiképpen segítették a jószágtolvajok garázdálkodásait, sokszor úgy, hogy gyorslábú lovaikon hozták és vitték a bandatagokhoz vagy a főkolomposhoz a friss értesüléseket. Néha azonban pásztorkodási tilalmat akkor is kimondottak a bíróságok, ha a bizonyítékok elégtelensége miatt a gyanúsítottat egyéb büntetésre nem lehetett elítélni, ilyen esetben olykor még hajzatának levágására is intézkedtek (decapillatio). Ez utóbbi egyébként országszerte gyakran alkalmazott szankció, többnyire a főbüntetés (testi fenyíték, börtön) kiállása után hajtják végre, főképp azért, hogy a „hajnélküliség" az embereket óvatosságra, az ilyen személyek fokozott szemmeltartására késztesse. A büntetési gyakorlat elemzése azonban olykor az önkormányzati vezetés munkájának rendszerességéhez vagy kampányszerűségéhez is kitűnő adatokat szolgáltat, például az a tény, hogy egyes (forgalmasabb) királyi városokban néha egy félév során 15—20 nőt tiltottak ki a város területéről — egyéb büntetést rájuk nem is szabtak ki — a világ legősibb női szolgáltatóiparának gyakorlása, szajhálkodás (fomicatio) miatt. Ez a gyakorlat azonban nem rendszeres, a félévi „normát" sokszor 10 nap alatt „teljesíti" a magisztrátus és utána hosszú hónapokig, esetleg évekig egyetlen ilyen eset sem bukkan elő a praxisban, míg újra nem indul meg valamilyen purifikációs kampány. Szeged város magisztrátusa történetesen 1782. II. félévében egy hét alatt 18 ilyen (nem szegedi) „szemérmetlen perszónát" tiltott ki a városból, olyanokat, akik a tabella szerint valamennyien „mesterségük gyakorlása érdekében idejük nagy részét vendégfogadókban töltik és botrányos magakelletésükkel felháborítják a jámbor embereket". A város nem részletezi, hogy a kiutasítottak milyen magatartással valósították meg e botrányos magakelletést, azt sem, hogy férfiak vagy nők, fiatalok vagy öregek voltak-e azok, akiket ez a magakelletés mélységesen felháborított - ilyen részletekre csak külön kutatómunkával lehetne fényt deríteni, a tabellák azonban felhívják a figyelmet arra, hogy hol és mit érdemes a levéltári források közül alaposabban megvallatni. 5 s A rabtabelláknak a kiszabott büntetésekig vonatkozó részét tanulmányozva sók érdekes adatra bukkanhat a kutató, tapasztalhatja például, hogy a megyei törvény s *Vas m. uo., Hevest lásd OL, C-28/Lad.C, fasc.2, No.23, pos.57~3/febr.) Felsőbánya uo., pos.124. 5 "Szeged adatait lásd OL, C-43: 1783/Fabiankovics, No.18, pos.48.
