Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.
26 Hajdú Lajos székek (olykor az úriszékek is) nemritkán figyelmen kívül hagyták a nemesi jogokat és nemesekre is rácsapatták a 25-öt vagy az ennél nagyobb számú botot valamilyen gaztett elkövetése miatt. Árva törvényszéke például Melek János 28 esztendős konszkai nemesre lopásért 1 havi vizsgálati fogság után 15 botot veretett; Vajda Sámuel szintén 28 éves máramarosszigeti nemes viszont bujálkodásért (fornicatio) már 40 botot kapott a megye sedria-jától, ezenfelül Máramarosból is örökre kitiltották. Ferenczi József 28 esztendős devecseri nemest viszont, akit rajtakaptak egy mente ellopásán és aki valószínűleg szégyenében az őrizetbevételkor el akarta vágni saját torkát (guttur suum transsecare voluit) a pápai úriszék ítélte el — csaknem 4 havi vizsgálati fogság után 90 botra, ezt 3 egymást követő pénteken harmincasával verték rá. 5 6 Egyéb figyelemre méltó helyi szokásokra is fényt vetnek azonban a tabellák: egyes dél-magyarországi városokban például (Zombor, Szeged stb.) gyakran fordult elő, hogy a tolvaj nyakába kötötték azt a dolgot, amit lopott (libát, szőlőt, marhabőrt stb.) és nagy csinnadrattával, többnyire trombitaszóval, számos gyerek, asszony és férfi kíséretében vezették végig a település főbb utcáin az ítélet nyilvános végrehajtásának helyéig, és ha a kitiltást (amandatio) is elrendelte a bíróság, a büntetés végrehajtása után ugyanígy kísérték ki a város határáig. Másutt a pellengérre állítás körülményeinél írták elő nemcsak a nyilvánosságot, hanem a vádlott magatartását is: Bélabányán történetesen pellengérre állíttatta a magisztrátus Hekl Tamás 33 esztendős szűcsmestert. Nagy volt az ő bűne: a korcsmában pocskondiázta a magisztrátus tagjait, de főképp a bírót, akit elmondott mindennek, csak tisztességes embernek nem. Később hiába mentegetőzött azzal, hogy amikor mindent össze-vissza beszélt, „nagyon megtöltekezett borral" — elítélték: „mások okulására a városi törvényekben előírt büntetést kapja, azaz táblával a nyakában délelőtt 10-től délután 4-ig álljon a tanácsháza előtt és saját kezűleg csapkodja száját, amellyel az igazságtól legtávolabb eső, hamis dolgokat merészelt kimondani." Úgy vélem — érdemes volna valahol megvizsgálni, miképpen sikerült ilyen ítélkezési gyakorlattal megszüntetni (vagy legalábbis csökkenteni) a ma sem teljesen ismeretlen mucsai „népszokást", a mások sározását és rágalmazását. 5 7 Ugyancsak érdekes annak tanulmányozása is, hogy milyen összefüggésben volt a büntetőjogi szankció az életkorral — például az idősekre kiszabott büntetés neme, fajtája és mértéke eltért-e a megszokott gyakorlattól. A kérdésre adott válaszok tükrözik a korabeli bírói gyakorlat színességét: a csavargás miatt befogottak közül az öregeket általában nem büntették, kisebb tolvajlások esetén is többnyire jelképes a cselekményük miatt járó szankció. De kit tekintenek öregnek? Tolna megye törvényszéke történetesen 2 havi vizsgálati fogság után, büntetésként beszámítva a „börtön szennyének" elviselését (squallorem carceris) szabadon engedte a tolvajságért befogott Oláh Mihály 46 esztendős zombai kanászt „előrehaladott korára tekintettel" (ex reflexione provectioris aetatis). Heves sedriá-ja viszont azért ítélt el 3 muzsikus cigányt, mert „vendégfogadókban és lakodalmakon hegedülni merészeltek". A „bűnösök" közül a legöregebb (a 46 éves) „előrehaladott kora" miatt megúszta 40 bottal, 20 valamint ;1 S6 Lásd OL, C-28: 1776/Lad.C, fasc.2, No.23, pos. 73 {Árva), pos.l39-1 (Máramaros) és pos.66-4. S7 OL, C-43: 1783/Fabiankovics, No.19. pos.60.