Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

A magyarországi bányaigazgatás szervezete 221 mok hatáskörét véglegesen szabályozó 1935. évi 7.500-ME számú kormányrendelet értelmében az állami vas-, acél- és gépgyárak igazgatásának felügyelete a kereskedelmi minisztérium hatásköréből szintén az iparügyi minisztériumhoz került. 1938-ban, majd 1940-ben az első, illetve második bécsi döntés után Csehszlovákia déli részeinek és Észak-Erdélynek Magyarországhoz történt csatolása és Kárpát-Ukrajna megszállása után ismét megnövekedett a kincstári bányavállalatok száma. Az aknaszlatinai és aknasugatagi, désaknai és parajdi sóbányák, továbbá a Nagybánya környékén lévő nemesfémbányák újból a kincstár birtokába kerültek. A sóbányászat ellenőrzését ismét a pénzügyminisztérium vette át. A Nagybánya környékén lévő fémbányák ügyeinek az intézésére még 1940-ben felállították a nagybányai bányaígazgatóságot, mely alá a kereszthegyi, veresvízi, alsófernezelyi, felsőbányai, kapnikbányai és erzsébetbányai bányaüzemek tartoztak. Viszont közvetlenül a minisztérium X. szakosztálya alá tartozva működtek a recski, csucsomi (Gömör m.), jászódmindszenti (Abaúj m.) üzemek, továbbá az aranyidkai (Abaúj m.) és a falubattyáni (Fejér m.) érckutató kirendeltségek. Ugyancsak 1940-ben felállították az erdélyi földgázkutatások irányítására Kolozsvárott a bányászati kutatási kirendeltséget. Ezenkívül még a különböző helyeken működő mélyfúrási üzemvezetőségek és kisebb bányaüzemek (Felsőderna, Bükkszék) tartoztak közvetlenül a minisztérium alá. IV. A társpénztárak szervezete A kincstári bányák igazgatási szervezetéről adott összefoglalásban röviden szólni kell még a társpénztárakról, illetve azok szervezetéről is. Az általános bányaigazgatásról szóló fejezetben már vázoltuk, hogy a társpénztárak, vagy társládák felállítását már az 1854. évi általános bányatörvény kötelezővé tette. A társpénztári biztosítás mind a baleset, mind a betegség, mind pedig az aggkor és rokkantság eseteire kiterjedt. A pénztárak a bányatörvény értelmében a bányaművek szerves tartozékát alkották, melyektől nem lehetett elkülöníteni őket. A törvény azonban lehetővé tette, hogy kisebb bányaművek társpénztárai a közös kezelésre egyesüljenek. Ilyen társulás még a kincstár és magánosok bányavállalatai között is létrejöhetett, ha a magánbánya-birtokos elfogadta a kincstári bányatárspénztárak alapszabályait. A kincstári társpénztáraknál megkülönböztettek állandó és ideiglenes tagokat, s ezeken kívül voltak még az ún. résztvevők. Minden kincstári bányászatnál alkalmazott altiszt, szolga és munkás belépésétől kezdődően törvényesen kötelezett tagja volt a társpénztárnak. Ha a bánya szolgálati rendtartása értelmében a belépő állandó szolgálatba lépett, akkor állandó tagja, ha pedig csak ideiglenesen alkalmazták, akkor ideiglenes tagja lett a társpénztárnak. Az állandó tagok és az ideiglenes tagok mellett még egy harmadik csooprtot is megkülönböztettek, az ún. résztvevőket, a társpénztárak nyugbéreseit és az állandó tagok közvetlen családtagjait (feleség, leányok 12, fiúk pedig Hévig). A társpénztárak igazgatásának és vagyonuk kezelésének az ügyeit nagyrészt a kincstári bányaigazgatási szervek végezték. Ezenkívül a társpénztári tagoknak és az esetleg társult magánbánya-birtokosoknak volt némi beleszólása a pénztárak igazgatásába. A pénztárak igazgatási szervezete a következő volt: 8 Levéltári Közlemények 1984/2 /