Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

218 Vörös Antal bányahivatal, bányaigazgatóság, minisztérium), ez a helyzet a gyakorlati ügyintézést nagyon lelassította. Ráadásul a tényleges ügyintéző szerv, a minisztérium ismerte legkevésbé a tényleges helyzetet, a bányaműveket. A bürokratikus és nehézkes igazgatási szervezet egyrészt természetes következménye volt annak, hogy az 1848 előtt és az abszolutizmus korában kialakított szervezeti keretekre és ügyintézési gyakorlatra épült az 1867 utáni igazgatás is. Ez azonban nem magyarázza meg önmagában az olyan igazgatási szervezet és gyakorlat továbbélését, mely a gazdaságilag megrekedt korszakok viszonyai között alakult ki és azoknak felelt meg. A kiegyezést követő évtizedek gazdasági élete azonban nem nevezhető ilyennek. Valójában viszont a kincstári bányaműveknek az ország gazdasági életében betlötött szerepe egyéb gazdasági ágak mellett már teljesen háttérbe szorult. A sóbányászat és sóegyedárúság pedig független volt a gazdasági, a piaci viszonyok alakulásától. A bányaműveknek ez a sajátos helyzete lehetővé tette a régi igazgatási formák továbbélését. Egészen más volt a helyzet a vasércbányászat, illetve a vasgyártás területén. Ezek jövedelmezősége szorosan összefüggött az ország egész vasbányászatának és iparának, sőt az európainak a fejlődésével. A vasipar a modern nagyipar legfontosabb ágazata lévén, helyzetére kihatott az egész gazdasági élet alakulása és annak változásaihoz bizonyos fokig alkalmazkodni kellett. Ki kellett használni a piac nyújtotta gyors lehetőségeket. Ilyen viszonyok közepette a régi bürokratikus igazgatási szervezet fenntartása mellett a kincstári vasművek rentabilitását nehéz lett volna biztosítani. Ezért történtek a vasművek igazgatása terén a vasipar jelentőségének növekedésével egyidőben ismételt átszervezések. A kincstári vasművek igazgatásának átszervezésével a termelés profilozása és egyéb okok miatt szintén a centralizáció elve érvényesült, melynek birtokában a gazdasági és piaci viszonyok változásaihoz, az azok nyújtotta lehetőségek kihasználásához már alkalmazkodni is tudott. A minisztérium ügyosztályaival, mint az államigazgatás központi szerveivel szemben, a vasgyárak központi igazgatósága üzemigazgatási központ volt. A vasgyári hivatalok vezetőinek feltűnően kicsiny volt a hatásköre. Különösen vonatkozik ez az értékesítési ügyekre. Ez érthető is, mert csak megfelelő centralizáció mellett lehetett biztosítani a piaci viszonyok kedvező kihasználását. A magyar állami szénbányák központi igazgatóságának hatáskörét és feladatait, illetve annak szabályozását a pénzügyminisztérium levéltárának elpusztulása miatt nem ismerjük, de a megmaradt irattöredékek és az 1909. évi XV. te. szövegéből arra lehet következtetni, hogy ennek hatásköre azonos volt a központi vasgyárak igazgatóságéval. III. A kincstári bányák és vasművek igazgatásának szervezete 1920-1945 / Az első világháború, illetve az azt követő trianoni békeszerződés után a kincstári bányavállalatok száma minimálisra csökkent. Csupán a diósgyőri állami vasgyárhoz tartozó bányaművek és a komlói kőszénbánya maradt a kincstár birtokában. E területi változások következtében a kincstári bányaigazgatás korábbi szervezete 1918 végén automatikusan feloszlott és a pénzügyminisztérium feladatköre is jelentékeny mértékben megcsappant. Az említett két mű igazgatásának ellenőrzésén és irányításán kívül a ko-