Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

210 Vörös Antal éven túl fel nem vett összegek ismételt folyósítása, m) Kórpénzek engedélyezése hat hónapon túl. n) A bányaigazgatók mindennemű végzése ellen a felek részéről beadott fellebbezések. Végül a szabályzat utolsó fejezete a bányaigazgatók számára utólagos minisztériumi jóváhagyás és egyéni felelősség mellett önálló intézkedési jogot biztosított olyan ügyekben is, melyek hatáskörükön kívül estek, de a rögtöni intézésük a kincstárra hasznot, a halasztás pedig kárt vagy hátrányt hozhatott. Ilyen esetekben az intézkedéssel egyidőben a minisztériumnak jelentést kellett tenni. Az 1874-ben kiadott ügykör-szabályozás kisebb módosításokkal 1900-ig volt érvényben. Ebben az évben a Pénzügyminisztérium 26418 szám alatt új szabályzatot bocsátott ki. Ha az előbbivel összevetjük az új ügykör-szabályzatot, akkor megállapíthatjuk, hogy ahhoz viszonyítva lényeges eltérést nem tartalmazott. Természetesen figyelembe vette azokat a változásokat, melyek a kincstári bányaigazgatás szervezetében történtek, nevezetesen, hogy egyes bányaigazgatóságok helyén főbányahivatalok működtek. A főbányahivatalok közvetlenül a Pénzügyminisztérium irányítása alá tartoztak, s vezetőiknek a hatásköre is fő vonásaiban azonos volt a bányaigazgatókéval. A különbség legtöbb esetben az volt, hogy a kiadásokkal vagy bevételekkel járó ügyekben a főbányahivatali főnöknek önálló intézkedési jogot jóval alacsonyabb értékhatárig engedélyeztek, mint a bányaigazgatónak. így például a bányaigazgató 2000, a főbányahivatali főnök 600 koronáig terjedő költséggel engedélyezhetett saját hatáskörében üzemi kísérleteket. A bányaigazgató 2000, a főbányahivatali főnök 600 koronáig vásárolhatott saját hatáskörében leltári tárgyakat, ingatlanokat 3000, illetve 1000 koronáig vásárolhatott és 8000, illetve 4000 koronáig adhatott vagy cserélhetett el. A bányaigazgatóságnál a 600, a főbányahivataloknál a 200 korona értéket meghaladó selejtáruk és leltári tárgyak eladásához kellett a minisztérium engedélyét kérni. Hivatali helyiségek bérlete esetén önállóan dönthettek, ha az évi bérösszeg 1000, illetve 500 koronát nem haladt meg. Kincstári követeléseket 600, illetve 200 koronáig törölhettek saját hatáskörükben. Hitelben történő eladásnak 20 000, illetve 6000 korona volt az értékhatára. Más esetekben viszont az értékhatár ugyanaz volt a bányaigazgatóságoknál és a főbányahivataloknál. Például hivatali épületek, munkásházak tatarozását mindkét hivatal egyformán 600 koronáig engedélyezhette saját hatáskörében. A bánya- és kohóhivatalok ügykörének és ügyvitelének az átfogó szabályozása 1900-ban a bányaigazgatóságok és a főbányahivatalok részére kibocsátott rendelettel egy időben és ugyanazon szám alatt történt. Ez az ügyviteli szabályzat teljesen azonos alapelvű és felépítésű az igazgatóságok részére kiadottal. Kimondotta, hogy minden bánya- és kohóhivatal alá van rendelve annak a főhivatalnak vagy igazgatóságnak, melynek kerületében fekszik. (A bánya- és kohóhivatalokat meg kell különböztetni a bányavagy üzemvezetőségektől, melyek vagy a bánya- és kohóhivataloknak, vagy közvetlenül valamely főhivatalnak voltak alárendelve.) A bánya- és kohóhivatal főnökének általános kötelességeit az utasítás ugyanazon szavakkal foglalta össze, mint az igazgatóságok részére kiadott. Kötelessége az alárendelt tiszti, altiszti és egyéb személyzettel együtt minden erejét arra fordítani, hogy a vezetésére bízott állami műveket a lehető legjobban, gazdaságilag lehető legsikeresebben kezelje, stb. Fegyelmi ügyekben a fölöttes hatóság utasításai szerint járt el, de olyan hivatali vétségek esetén, melyeket elbocsátással büntettek, halasztást nem tűrő esetben,