Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

168 Vörös Antal 10. A bányaadók kivetésénél és általában a bányaadózásnál Az általános bányatörvénynek a bányaadózásról szóló fejezete a fönntartott ásványok után megtartotta a bányaregálé alapján az uralkodónak fizetendő bányavámot (urbura, Frohen), s ugyanakkor mértékilleték címén új bányavámot is vezetett be. A kőszén után járó bányavámot a bányabirtokosok 1861. június 23-tól, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok értelmében a földbirtokosnak fizették, amennyiben másképp nem egyeztek meg. Az uralkodó az 1862. április 28-án kiadott udvari rendelettel ez év május 1-től kezdődően a bányavámot teljesen megszüntette. Az eltörölt bányavám helyébe az I. osztályú jövedelmi adó lépett, mely a tiszta jövedelem 5%-át tette ki. 1868-tól a XXVI. te. értelmében a bányák is rendes jövedelmi adó alá estek, s az arany, ezüst, ólom, réz, higany, antimónium és kobalt bányák után az évi tiszta jövedelem 7%-át, az egyéb bányáknál pedig 10%-ot kellett fizetni. 1875-ben a bányaadózást ismét törvényhozás útján szabályozták. A XXVII. te. alapján bányaadó alá estek mindazon jövedelmek, melyek a bányaművelésből és a hozzá tartozó iparágakból eredtek. A törvény ilyen iparágnak tekintett minden olyan vállalatot, mely a bányatörvény szerint adományozott külmértékkel, adományozott és telekkönyvezett bányatelekkel rendelkezett, vagy segédhajtásra bányahatósági engedélyt nyert, továbbá a kőszénbányák, a kőszenet akár fenntartott ásványok közé sorozták, akár nem, s az ilyen bányák művelését akár a bányatörvény szerint kiadott jogosítvány vagy adomány alapján folytatták, akár anélkül. Bányaadó alá estek a bányahatósági engedély alapján folytatott aranymosások, és a bányatermékek feldolgozására szolgáló, a bányatörvény alapján felállított és bányatelekkönyvezett segédművek. A törvény azt is megállapította és részletesen felsorolta, hogy az évi nyers jövedelemből igazgatási és üzemi kiadások címén milyen költségeket lehetett levonni. A bányaadót a mű tulajdonosa, vagy a bányatörvény szerint annak vezetésére jogosítottak bevallása alapján vetették ki. A bevallásokat azon közeg elöljáróságánál, melyben a bányamű birtokosa lakott, vagy a fő vállalat székhelye volt, kellett benyújtani. A bevallásokat a községi elöljáróságok a királyi adóhivatalokhoz, 1884-től a pénzügyígazgatóságokhoz küldték, ahonnét azokat az illetékes bányakapitányságokhoz tették át. A bányakapitányság kötelessége volt a bevallásoknak a felülvizsgálata abból a szempontból, hogy a közölt adatok megfelelnek-e a valóságnak. Ha vallomás nem érkezett, vagy a beadottakban közöltek nem voltak kielégítők, a bányakapitányság feladata volt a törvényszerű adatokat hivatalból, esetleg szakértők, bizalomra méltó egyének, a mű vezetésére jogosítottak vagy meghatalmazottjaik kihallgatása és számadásaik megtekintése révén kinyomozni. Ezek után a kirovandó adó nagysága iránt a bányakapitányság javaslatot tett és az összes tárgyalási iratokat megküldte az adóhivataloknak, illetve a pénzügyigazgatóságnak a további intézkedések meghozatalára. A bányakapitányságok ezenkívül kötelesek voltak a pénzügyigazgatóságokkal félévenként azokat a változásokat közölni, melyek a vallomásra kötelezett bányaművelők és üzletek számában történtek. Minden adományozott bányamérték után — az általános bányatörvény 215. §-a értelmében — időszakonként egy bizonyos illetéket kellett fizetni, melyet félévenként minden 12 544 négyszögölet (45116,4 m

2

) kitevő adományozott vájnamérték és minden 32 000 négyszögölnyi (115 092,8 m

2

) területű külmérték után szabtak ki,