Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

A magyarországi bányaigazgatás szervezete 157 rajzolni. Ha az adománykérő ilyen térkép elkészítéséről nem tudott gondoskodni, akkor azt a bányhatóság a kérelmező költségére saját tisztviselőivel készíttethette el. (V. sz. 40. §) A bányakapitányságnál a beérkező adományozási kérelmeket külön erre a célra szolgáló feljegyzési könyvbe vezették, s e bejegyzés után aztán az adomány-kérvényre vonatkozó későbbi intézkedéseket (adományozási okmány kiadása, a telek kicövekelésének a megerősítése, stb.) is feljegyezték. Minden adományozást a bányahatóság által helyszínen tartandó vizsgálatnak, a bányajárásnak kellett megelőznie. A bányajárás során a bányahatósági tisztviselőknek a következőkről kellett meggyőződni: a) s szóban forgó ásvány létezéséről és vájást érdemlőségéről,

6 b) megvizsgálni, hogy az adományozás nem sérti-e a korábban szerzett jogokat, s ha igen, a szükséges változtatásokat kimérni; c) az érdekelt földbirtokosokhoz való viszonyt kideríteni; d) a fekvési térképeket megvizsgálni és szükség esetén kiegészítem. (Á. b. t. 54. §) A bányajárás felől a bányakapitányság értesítette és meghívta mindazokat a kutatási-, illetve zártkutatási engedéllyel rendelkezőket és bányabirtokosokat, akiknek kutatási körei és bányamértékei az újonnan adományozandó bányatelekkel határosak voltak. Hasonlóan meg kellett hívni az érdekelt földbirtokosokat és közhatóságokat is. A bányajárási hirdetményt a bányakapitányság vagy a bányabiztosság hivatali helyiségében, továbbá az adományozandó feltárás külbevájásánál kellett kifüggeszteni, s végül az érdekelt politikai hatóságnak kihirdetés végett megküldeni. Idő- és költségkímélés miatt a bányahatóságok úgy oszthatták be a bányajárásokat, hogy egy utazás alkalmával több tárgyalást is elvégezhessenek, de az adomány kérvény beadásától számított 6 hónapnál tovább nem halaszthatták. (V. sz. 43. §) A bányajárás alkalmával a bányahatósági kiküldöttnek jegyzőkönyvet kellett felvenni és azt az összes érdekelt jelenlévőkkel és szakértőkkel aláíratni. (V. sz. 45. §) Ha az adományozásnak nem voltak akadályai a kérelmező részére, az adományozási okiratot a lehető legrövidebb időn belül a bányahatóság tartozott kiadni (Á. b.t. 63. §) Ha egy zártkutatás révén történt feltárás adományozás alá került, ezt úgy a kutatási, mint a zártkutatási könyvben a vonatkozó engedélyek után be kellett jegyezni. (V. sz. 50. §) Az adományozott bányatelket az adományozás jogerejűvé válása után egy éven 6 A vájnamértéket csak akkor lehetett adományozni, ha a fönntartott ásványokat az e célból bejelentett helyen lévő telepükben úgy feltárták, hogy azokat a helybeli viszonyok alapján vájást érdemlőknek lehetett tekinteni. (Á. b. t. 44. §) A vájásérdemlőség fogalma tehát igen viszonylagos volt és nemcsak a szóban forgó ásvány minőségétől és mennyiségétől, hanem a lelőhelyi forgalmi értékétől is függött. E körülmény megállapításánál jelentős volt, hogy a kohók vagy gyárak milyen távolságra vannak a lelőhelytől. A bányatörvénynek e megszorítással az volt a célja, hogy a bányavállalkozásoknál az üzérkedést megakadályozza és csak olyanok számára nyújtson kedvezményt, melyeknek nemzetgazdasági értéke volt. A kérdés körüli félreértések miatt 1862-ben az osztrák kereskedelmi és közlekedési miniszter rendeletüeg a következőket mondotta ki: A vájástérdemlőség megítélésénél az, hogy a bányászat haszonnal jár-e, tekinteten kívül hagyandó és csak az veendő figyelembe, hogy a kérdéses telepen való bányászat helyi körülmények, műtani tekintetek és a település minősége alapján ajánlatosnak és alkalmasnak látszik-e. A döntés e tekintetben a bányakapitányság részletes jelentése alapján mindig a bányaigazgatási főhatóságnak, tehát az illetékes minisztériumnak a joga volt. 4 Levéltári Közlemények 1984/2