Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori apátság hamis oklevelei / 111–139. o.
A kolozsmonostori apátság hamis oklevelei 135 deríthettünk fel Ottó apát előéletéről, hogy a Zala vármegyei Kapomokról származott, apját Gebhardnak hívták, és Kblozsmonostorra kerülését megelőzően a bencések pécsváradi kolostorának volt a perjele. 76 \ Egyébként a körülmények is bátoríthatták Ottó apátot, hogy akár hamisítványokkal is rendezze monostorának jogvitáit. 1366-ban ugyanis Lajos király bizottságot küldött Erdélybe az anarchia évtizedeiben összekuszálódott birtokviszonyok rendezésére és a vég nélküli határviták lezárása végett. 77 Elsősorban azokra az esetekre gondolt, amelyekben a határjeleket „elfogadható okmányokkal" lehetett bizonyítani {maximé tales, que per acceptabüia titterarum instrumenta possunt demonstrari. 1& ). Kolozsmonostor számára létkérdéssé vált, hogy a föld alól is szerezzen magának ilyen okleveleket. Főként az erdélyi püspökkel fennálló határvitáiban. Lajos király ugyanis 1369ben abban a nagy kegyben részeltette az erdélyi püspököt, hogy határvitáiban csak a szomszédok legyenek kötelesek okleveleiket bemutatni, míg ő jobbágyai vallomásával is bizonyíthasson. 79 Nem véletlen tehát, hogy az alaphamisítványok főként határjárásról szólnak, és éppen a püspökség jószágaival szomszédos Kolozsvár környéki birtokokra vonatkozóan. Egyébként Ottó fáradozásait a birtokok visszaszerzésére a király is, mint az apátság kegyura, messzemenően támogatta. 1370-ben visszavonta és érvénytelennek nyilvánította a korábbi apátok minden olyan intézkedését, adományát, mely a monostor javai prédálásának, elvesztegetésének volt minősíthető. 80 Úgy véljük tehát, hogy Ottó apát 1370 táján szánta rá magát a perekhez szükséges, elpusztult vagy soha nem is létezett jogbizonyítékok hamisítására. Ottónak természetesen csak a kezdeményezés, az elvi döntés tulajdonítható, de semmiképpen sem maga a hamisítványok elkészítése. Ebben a szakértelmet, kancelláriai gyakorlatot kívánó munkában mások, a konvent jegyzője, esetleg peres ügyeinek vivői, prokurátorai lehettek segítségére. Elsősorban az az István deák magister jegyző, akit Losonczi László erdélyi vajda később oklevelek és pecsétek hamisításáért halálra ítélt és máglyán égettetett meg. 81 A fentebb tárgyalt oklevelek többségét István deák fabrikálhatta. Csupán négyről (2., 3., 11., 16. sz. oklevelek) valószínűsíthető, hogy István deák halála után készülhettek átírás céljából. De még ezek esetében is feltételezhető, hogy az előmunkálatok szintén István deáktól származhattak. Úgy látszik, a konventnek ez a nótáriusa a középkori Erdély legtermékenyebb oklevélhamisítójának kétes dicsőségét érdemelte ki magának. Kutatásaink során István deák kezéből kikerült egyéb hamisítványokra és gyanús oklevelekre is bukkantunk, de ezeket, minthogy nem tartoznak az apátság részére készített hamisítványok csoportjába, jelen dolgozatunkban nem tárgyalhattuk. Kritikájuk és a hamisító hiteleshelyi jegyző életútjának lehetőség szerinti tisztázása másik tanulmánynak lesz a tárgya. István deák magister személyével e helyen csak olyan mértékben foglalkozhatunk, amennyire szükséges az apátsági hamisításokkal összefüggő fejlemények megértéséhez. 76 PannRendt XII/B. 39. - Tautu, L. Aloysius: Acta Urbáni pp V. Fontes series III, vol. IX. Romael964.275.Nr. 600. 7 7 Ub II. 254., 259., 264. 78 DL 28744. 79 DL 30397. 80 KmLvt387. sz. 81 ZsOkl I. 5671. sz. - DL 42694.
