Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori apátság hamis oklevelei / 111–139. o.
134 Jakó Zsigmond A fentebb megvizsgált hamisítványok kivétel nélkül mind az apátság birtokperei kapcsán, azok érdekében készültek. Ha tehát a kutatás majd tisztázza a monostor birtoklástörténetének és ezen belül birtokperének részleteit, a mainál is pontosabban meghatározhatók lesznek az egyes hamisítások indítékai, körülményei, sőt időpontjai. Annyi azonban már most kétségtelen, hogy a XIV. század első két évtizedének belzavarai idején Kolozsmonostor prédája lett az egymással vetélkedő nagyuraknak. 1315— 16 táján az Ákos nemzetségbeli Berzethe János foglalta el a monostort, bitorolta jószágait. 72 Amikor pedig Kopasz nádor és Moys fia: Moys lázadásának leverése során 1318—19 körül a szerzetesek megszabadultak Berzethétöl, a király fordította hívei jutalmazására a gazdag monostor jószágait. Csak 1339-ben indulhatott meg a bencések országos, egységes akciója keretében, az elbirtokolt javak visszaperlése. 73 Ezek a perek azonban az első két évtizedben nagyon szerény eredményt hoztak a makacs foglalókkal szemben, minthogy az apátság korábbi birtoklását bizonyító iratok Berzethe foglalása idején elpusztultak. 74 Ezen kívánt segíteni a monostor javainak visszaszerzésén rendkívül szívósan tevékenykedő Ottó apát (1361-1383) olyan oklevelek fabrikáltatásával, amelyekkel célt érhetett. Feltételezhető, hogy Ottó apát elsősorban a konvent levéltára anyagából kiindulva valósította meg tervét. E levéltár 1427. évi leltárából azonban kitűnik, hogy már akkor is alig volt 1339-nél korábbi anyaga. Hiteles oklevele a kolostornak a XIII. századból a Lázár apát és Péter püspök között létrejött birtokcseréről szóló 1299. szeptember 14-i püspöki és szeptember 21-i káptalani kiadványon kívül nem maradt. 75 Ez lehet a magyarázata, hogy az alaphamisítványok ezekhez, illetve az 1310—11 körüli évekből fennmaradt hiteles apáti kiadványokhoz kapcsolódnak (4-11., 12—14. sz. oklevelek). A hamis átírásoknak önmagukban nincs is fontosságuk, mert egyedüli feladatuk az alaphamisítványok hitelének biztosítása, sőt növelése lehetett. A jogügyletek kapcsán említett személyeknek és az egyes oklevelek keltezésének ismétlődése szintén a hamisító rendelkezésére álló mintaanyag szegényességére utal. Részleteiben pontatlan és elmosódott lehetett a rendház lakóinak emlékezés-anyaga is az apátság fél-, egy évszázaddal korábbi viszonyai felől. A hamisító támaszkodott ugyan szóbeli hagyományokra, de ezek sem óvták meg vaskos tévedések elkövetésétől. Ezért kényszerült azzal a kezdetleges módszerrel élni, hogy a vidék általa is ismert, de már elhunyt tekintélyesebb embereit szerepeltesse évtizedekkel korábbi jogügyletekben. Valljuk meg, hogy a tárgyalt hamisítványok nem nagy ötletességet és nem sok változatosságot árulnak el módszereik tekintetében. Inkább a királyi kancellária gyakorlatában való járatlanság jellemzi őket. írójuk a hiteleshelyi oklevelezésben mozog otthonosan. Külön kérdés, hogy miként jutott hozzá a hamisító az egri püspökség privilégiumához, melyet szolgai módon követett az 1263. évi birtokösszeírás megszerkesztésekor. Valakinek a konvent tagjai közül, talán éppen Ottó apátnak, lehetett személyi kapcsolata az egri káptalannak vagy püspökséggel, és ezen a réven szerezhették meg a kolozsmonostoriak ezt a szöveget. A későbbi kutatásnak talán sikerül feltárnia ilyen személyi kapcsolatokat Eger és Kolozsmonostor között Ottó apát idején. Mi csupán annyit 7a A0kmI. 52. - DL 28741. "PannRendtII. 15-20., 38-39., 395-398. 74 DL 28741. 7S DL 36403. p. la - 9.
