Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

90 Ember Győző A horvát-szlavón-dalmát terület igazgatása Tudjuk, hogy a háromegy királyságnak is nevezett Horvátország, Szlavónia és Dalmácia területének csak egy része tartozott polgári kormányzat alá, másik része, mint határőrvidék, katonai kormányzat alatt állott. Ismert, hogy a határőrvidék kialakulása mikor és hogyan történt. A határőrvidék kormányzata teljesen idegen kormányzat volt, abból nemcsak a magyar, hanem a horvát—szlavón-dalmát kormányszervek is ki voltak zárva. A horvát-szlavón határőrvidék kormányzatáról, a többi határőrvidékével együtt külön lesz szó. A nem határőrvidéki, elvileg tehát polgári kormányzat alatt álló horvát-szlavóndalmát területnek is volt olyan része, amely átmenetileg katonai, azaz idegen kormányzatnak volt alárendelve. Átmenetileg az is előfordult, hogy a polgári kormányzatot nem horvát-szlavón-dalmát, nem is magyar, hanem idegen kormányszervek gyakorolták. A felsőfokú, azaz udvari vagy országos magyar kormányszervek egy részének az illetékessége a háromegy királyság területére is kiterjedt, de voltak olyanok is, amelyek egyáltalában, vagy legalábbis időszakunkban, nem foglalkoztak e terület ügyeivel. Mint a szűkebb Magyarországon, itt is előfordult, hogy a kormányzat bizonyos ágai vagy területei voltak idegen kormányszervek hatáskörébe utalva. Magyarország udvari kormányhatóságának, a királyi kancelláriának az illetékessége, láttuk, kiterjedt a háromegy királyságra is. Természetesen a töröktől visszafoglalt területekre csak attól kezdve, amikor reincorporatiojuk, magyar kormányzat alá helyezésük megtörtént. Hogy erre mikor került sor, fentebb már volt szó róla. Ugyanez volt a helyzet a magyarországi kamarai igazgatás országos hatóságával, a magyar (1748 óta az „udvari" címet viselő) kamarával. E kamara területi és helyi szervezete is kiépült a horvát-szlavón-dalmát területeken, egyrészt már a XVI—XVII. században, másrészt időszakunkban. Erről is esett szó a korábbiakban. Más volt a helyzet, amint már ugyancsak említettük, Magyarország „politikai" igazgatásának országos kormányhatóságával, a magyar királyi helytartótanáccsal. Ennek illetékességét sem a felállításáról rendelkező törvény, sem a működésének szabályait meghatározó uralkodói utasítás, nem terjesztette ki Horvátországra, Szlavóniára és Dalmáciára. Az is igaz, hogy ezt egyetlen szóval sem mondotta ki, a kérdést hallgatással intézte el. Úgy vélem, az ok az lehetett, hogy a helytartótanács elnöke a nádor volt, már amikor az uralkodó a nádori méltóságot betöltötte, a nádor pedig a múltban sohasem volt a horvátszlavón bánnak fölérendelve. A horvát-szlavón bán az erdélyi vajdához hasonlóan közvetlenül az uralkodótól függött, azt képviselte, annak a helytartója volt az ország meghatározott részében, ugyanúgy, mint a nádor. Ha a helytartótanács illetékességét a háromegy királyságra is kiterjesztik, annak bánját a nádornak rendelték volna alá. Nyilván ez a magyarázata annak is, hogy a bán nem lett tanácsosa a helytartótanácsnak, holott mint az ország harmadik világi méltóságának viselőjét ez a hely megillette volna. És a fenti feltevés mellett szól az is, hogy amikor az uralkodó - a gyakorlat tapasztalatai alapján meggyőződve arról, hogy a helytartótanácshoz hasonló országos szintű igazgatási hatóságra a háromegy királyságnak nem kevésbé van szüksége, mint Magyarországnak - 1767-ben Zágrábban külön horvát tanácsot (consilium Croaticum) állított fel, annak elnökévé, mintegy helytartójává a háromegy királyságban, a bánt nevezte ki.