Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

80 Ember Győző A Tordán bányászott sót Miriszlóba, főleg pedig a marosi kikötőbe szállították, a Vízaknán bányászottat pedig Sólymosra. A kolozsi sóval a Körösök vidékét látták el, szárazföldi úton, Kalotaszegen át vitték Nagyváradra, ott raktározták. A désaknai sót a Szamoson szállították Magyarország felé. A paraj di só a székelyek és a szászok egy részének a szükségletét elégítette ki. Erdély harmincadhivatalait 4 kerületbe osztották: Brassói kerület 7 hivatal Kolozsvári kerület 9 hivatal 5 leányhivatal Szászvárosi kerület 8 hivatal 1 leányhivatal Szebeni kerület 3 hivatal összesen: 27 hivatal 6 leány hivatal A marosi kikötőben egy vámos (teloniator) volt. Egy-egy harmincadhivatal személyzete a harmincadosból (tricesimator), az ellenőrből (contrarotularius), futárokból (cursores) és lovasokból (obequitatores) állott. Időszakunk elején még általános gyakorlat volt, hogy a harmincadhelyek jövedelmét előkelő urak bérelték. Időszakunk végén már minden harmincadjövedelmet maga a kincstár kezelt. összehasonlítva Magyarországgal, különösen a török kiűzése utáni helyzettel, Erdélyben időszakunkban feltűnően kevés volt a kincstári vagy fiskális birtok Ennek az volt az egyik oka, hogy a nemzeti fejedelmek idejében nem volt olyan fejedelmi dinasztia, amely Erdélyben hosszabb ideig uralkodott, amelynek uralkodása alatt a családi birtok mellett fejedelmi, azaz kincstári vagy fiskális birtokok kialakulhattak volna. A jelentősebb dinasztiáknak, mint amilyen a Báthory és a Rákóczi család volt, nagyobb családi birtokai is Erdélyen kívül feküdtek, biztosítva számukra azt a hatalmi bázist, amelyre támaszkodva a fejedelmi trónt meg tudták szerezni. Családi birtokaikból fejedelmi, kincstári vagy fiskális birtokok már csak ezért sem válhattak. A másik oka az erdélyi fejedelmi birtokok elenyészően csekély voltának az volt, hogy a nemzeti fejedelmek azokat a birtokokat, amelyek a kincstárra háramlottak, nem tartották meg, hanem, hogy híveket szerezzenek, illetve híveiket megtartsák, eladományozták őket. Éppen azért, hogy a fejedelmek bőkezűségének az adományozásban gátat vessenek, a kincstári vagy fiskális birtoknak két fajtáját különböztették meg. Az egyiket tisztán fiskális birtoknak (bona pure fiscalia) vagy koronabirtoknak (bona coronae) nevezték. Az ilyen birtokot a fejedelem nem adományozhatta el. A másik a, járulékosan fiskális birtok volt (bona accessorie fiscalia), amelyet a fejedelem eladományozhatott. A fejedelmek persze túltették magukat ezen a megkötésen, és eladományoztak koronái avakat is. Az adományok jogi alapjának a zavarossága magyarázza, hogy Erdélyben külön bíróság, a forum productionale foglalkozott a birtokjogi pörökkel, amelyeket rendszerint a kincstár indított a fiskális javak visszaszerzése céljából. A Habsburg fejedelmek erdélyi kincstartóságuk egyik legfontosabb feladataként jelölték meg, hogy a lappangó fiskalitásokat, azaz a magánkézben levő, de jog szerint a kincstárat megillető birtokokat felderítsék és visszaszerezzék. Ezt a feladatot egyébként a Habsburg abszolutizmus magyarországi kamarái számára is kitűzte, sőt különleges szerepet szánt a kamarai uradalmaknak az ország gazdasági és társadalmi viszonyainak a megváltoztatásában.