Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 81 Az erdélyi fiskális birtokok ilyen reformtervek számára nem szolgálhattak alapul. Két bányauradalmon, a zalatnain és a vajdahunyadin kívül nagyobb fiskális birtok nem is volt Erdélyben. Időszakunk végén összesen 18 községben volt olyan fiskális birtok, amelyet tiszttartó (provisor) igazgatott, és kettőben olyan, amelynek az élén igazgató (administrator) állott. Külön felügyelő (inspector) foglalkozott a kincstári birtokokon élő cigányoknak az ügyeivel. A tizedből származó jövedelemnek mind a jellege, mindpedig a kezelése, egészen más volt Erdélyben, mint Magyarországon. Magyarországon a tizedet a katolikus főpapság kapta, Erdélyben viszont — még a katolikus egyházak, javaik és jövedelmeik XVI. századi szekularizációja következtében — kincstári jövedelem lett belőle. Az erdélyi törvényesen elismert 3 nemzet közül a székely mentes volt a tizedfizetés kötelezettsége alól. A magyarok földjén a földesurak bérelték a tizedet a kincstártól. A kincstár időszakunk végén 9 pénztári hivatalt tartott fenn a magyar megyékben, amelyek beszedték és kezelték a földesurak által fizetett bérleti díjakat. A szászok földjén a fejedelem volt a földesúr, nem adhatta tehát a tizedet földesúri bérletbe, hanem a kincstár tartott a szükségnek megfelelő számban tizedszedőket, akik a beszedett tizedről a kincstartóságnak számoltak el. Kincstári hivatalok nemcsak a régebbi, hanem az új, a pénzverési és a bányajövedelmeket, pontosabban az ércbányászat jövedelmeit igazgató kincstartóság alatt is működtek. A jelentősebbek közülük az alábbiak voltak. A bányabíróságot (Judicium montanisticum) 1747-ben szervezték, működése az 1747. évi országgyűlésnek a bányászatot szabályozó artikulusain alapult. Mint neve is mutatja, elsősorban bíróság volt, első fokon ítélkezett minden, az ércbányászattal kapcsolatos peres ügyben. De nemcsak a bányaperek tartoztak a hatáskörébe, hanem a bányászattal kapcsolatos igazgatási jellegű feladatok is. Ezek közül a leglényegesebb az volt, hogy Ő adta a bányaművelésre a technikai képzettséget igazoló bizonyítványt, a literae facultatoriae-X. E bizonyítvány nélkül senki sem lehetett valamely bányának a műszaki vezetője. Minthogy mind a bányaperekben, mindpedig a bányaigazgatási ügyekben, nemcsak a bányászok lehettek érdekeltek, hanem mások is a lakosság köréből, a bányabíróság élén álló bányabíró (judex montanus) és 3 ülnök (assessor) a bányászati, 3 pedig az általános igazgatás szakembere volt. Ez utóbbiak a magyar, a székely és a szász nemzetből kerültek ki. Mind a bányabírót, mind az ülnököket a guberniumnak a kincstartóval egyetértésben tett javaslata alapján az uralkodó nevezte ki. Az ülnökökön kívül a jegyző és az ügyész tartozott még a Zalatnán működő bíróság tisztikarához. A bányabíróság igazgatási jellegű döntései ellen a kincstartósághoz és a guberniumhoz lehetett fellebbezni, perekben hozott ítéletei ellen pedig a királyi táblához. A pénzverőhivatal (officium monetarium) feladata az Erdélyben bevezetett pénzfajtáknak a verése volt A nemzeti fejedelmek idejében több helyen is vertek pénzt: Gyulafehérváron, Szebenben, Brassóban, Fogaras várában, Kolozsvárott. Időszakunkban már csak Gyulafehérváron, itt működött a pénzverőhivatal, amelynek élén a pénzverőmester (monetae magister) állott. Az ellenőr (contraagens vagy quardanus) in pénzverési pénztár pénztárosa (cassae monetariae perceptor) voltak a melléje, illetve alája rendelt személyzet főbb tisztviselői. 6 Levéltári Közlemények 1983/1-2