Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 171 l-l765 79 1751-ben az erdélyi ügyeket, a görög keletiek és a vallási unió ügyei kivételével, kivették a Hofdeputation in Bannaticis, Transylvanicis et lUyricis hatásköréből. Erdély kamarai ügyeit a bánya- és pénzverésügyi udvari kollégium hatáskörébe tették át. Ez a hatóság lett ilyen módon mind a két erdélyi kincstartóságnak az udvari főhatósága. 1755-ben az erdélyi kamarai ügyek az udvari kamara hatáskörébe kerültek, a pénzverési és bányaügyek az udvari kollégiumnál maradtak. 1757-ben az erdélyi kamarai ügyeket, valamint az egész birodalom bánya- éspénzverési ügyeit a Directorium in publicis et cameralibus kapta meg. 1758-ban a pénzverési és bányaügyeket a Directorium átadta a Ministerialis bancodeputationak. Végül 1760-ban minden kamarai ügy, beleértve a bánya- és pénzverési ügyeket is, visszakerült az udvari kamara hatáskörébe, ahol 1745 előtt volt. Erdélyben a kettős kincstartóságot továbbra is megtartották, mindkettőnek az udvari kamara lett a főhatósága a birodalom fővárosában. Mindkét kincstartóság élén Erdély királyi kincstartója (regius thesaurarius) állott, aki hivatalánál fogva tagja volt a gubernium tanácsának. A kincstartóság szervezete időszakunk végén már mindenben megfelelt a magyar kamara szervezetének. Tanácsában, pontosabban: tanácsaiban, kollegiális alapon tárgyalták meg az ügyeket, amelyeknek érdemi intézői tanácsosok és titkárok voltak. A formai ügyintézés a segédhivatalok feladata volt. Pénztár, számvevőség, jogügyigazgatóság egészítette ki, illetve segítette a tanácsok munkáját. A kincstári hivatalok A kincstartóság irányítása és ellenőrzése alatt, miként a magyar kamara alatt is, a különböző kincstári jövedelmeket kezelő hivataloknak széles hálózata működött. Az adóigazgatás, miként láttuk, nem a kincstartóság feladata volt, hanem — a biztossági ügyek polgári vonatkozásainak intézésével együtt — az országos főbiztosságé. Az adópénztárak kívülestek a kincstári hivatalhálózaton. A pénzveréssel és a nemesércbányászattal kapcsolatos kamarai jövedelmeken kívüli, a régi kincstartósághoz tartozó főbb jövedelmek a sóbányaszatból és a sókereskedelemből, a harmincadból, a kincstári birtokokból és a részben bérbeadott, részben a kincstár által behajtott tizedből származtak. E jövedelmeket az alábbi kincstári hivatalok kezelték. Sópénztári hivatalok (salis perceptoratus officia) részben a sóbányák mellett, részben a sókereskedelem csomópontjain voltak. Sóbányák melletti sópénztári hivatalok voltak Tordán, Kolozson, Désaknán, Vízaknán, Paraj don és Széken. Egy-egy hivatalban a pénztáros (perceptor), az ellenőr (contrarotularius) és kisegítő személyzet működött. Széken sógazdasági tiszttartó (salis oeconomiae provisor) is volt A sókereskedelem legnevezetesebb csomópontja a marosi kikötő volt, amelyet a közelben fekvő Maros—Váradja helységről váradjai kikötőnek is neveztek. Itt volt a legnagyobb személyzetű sópénztári hivatal. Fiók sóárusító kikötőhelyek (fílialia salis emporia) voltak Miriszlóban Enyed közelében és Sólymoson Hunyad megyében.