Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

78 Ember Győző uralkodásának elején, 1742-ben került sor. 1743-ban kapott új utasítást, formailag az uralkodótól, lényegében az udvari kamarától. Kollegiális hatóságnak ekkor még nem tekinthetjük a kincstartó körül a kincstári igazgatás főbb ágazatainak vezetőiből Összetevődő, számára tanáccsal, javaslatokkal szolgáló testületet A bancalis repraesentans, azaz a pénztáros, a számvevők, a físcalis director, azaz a kincstári jogügy igazgató, a sóügyi igazgató, a bánya- és pénzverási ügyek, a harmincadügy, a fiskális birtokok ügyének felügyelői alkották ezt a testületet, akiket tanácsadói minőségükben assistenseknek mondottak Különösen fontos szerepe volt közülük a Bancalitas emberének, a bancalis repraesentansnak, aki mintegy a bécsi udvar ellenőre volt a kincstartó mellett, továbbá a fiscalis directomak, akinek a véleményét a kincstartó minden jogj vonatkozású ügyben kikérte. A bécsi udvarban, a központi kamarai kormányzatban az 1740-es és 1750-es években végbemenő változások közelről érintették az egész erdélyi igazgatást, különösen a kincstárit. A Bancalitas megszüntetése a bancalis repraesentans állásának megszűnését vonta maga után, a pénztár kezelése nem tartozott többé külön udvari főhatóságnak az irányítása és ellenőrzése alá. A Hofkommission, majd rövidesen Hofdeputation in Bannaticis, Transylvanicis et Illyricis megalakulása azt jelentette, hogy Erdély kormányzatának ez az új szerv lett az udvari főhatósága, kivéve a pénzverési és a bányaügyeket, amelyeknek központi irányítására egyidejűleg külön hatóság alakult az udvarban. Az erdélyi kincstartó és hivatala mindkettőnek alá volt rendelve, sőt az udvari kamarának is a számviteli ügyekben. A korábbi bancalis repraesentans a Bancalitas megszűnése után továbbra is a kincstartó mellett maradt, de most már új minőségben, mint az udvari kamara kirendelt tanácsosa ellenőrizte a kincstartót. Noha a kincstartó melletti assistensekből még nem alakult ki egy állandóan és rendszeresen működő kincstartósági tanács, amilyen tanácsa a magyar kamarának már I. Ferdinánd idejében volt, a kincstartói tisztségből még nem lett egy kollegiális kormányhatóság követelményeinek minden tekintetben megfelelő kincstartóság (thesaurariatus), a bécsi központi kormányzatban végbement változások hatására 1746-ban Erdélyben is megalakult a külön pénzverési és bányaügyi kincstartóság (thesaurariatus in montanisticis et monetariis). Vezetője ennek az új hatóságnak is a kincstartó maradt, a 2 kincstartóságot a közös kincstartó személye kapcsolta össze. A sóbányászat, rövid idő kivételével, nem a bányaügyi, hanem a régi kincstartósághoz tartozott. 1750-ben jelentős lépés történt a régi kincstartóság kollegiális hatósággá válásának útján. Megszüntették a kincstári felügyelőségeket, amelyek addig a kincstári jövedelmek egyes ágazatait a kincstartó megbízásából, irányítása és ellenőrzése mellett, de mégis bizonyos önállósággal igazgatták. Ettől kezdve a kincstartóság közvetlenül igazgatta a jövedelmeket kezelő helyi hivatalokat. Ez azt jelentette, hogy a kincstartóságra nagyobb munka hárult, kényszerült szervezetét fejleszteni, tanácsosokat alkalmazni a korábbi assistensek helyett. Az 1750-es években újból változott a bécsi központi kincstári igazgatás szervezete, ami kihatott az erdélyi kincstartóság helyzetének alakulására is.