Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

• Magyarország közigazgatása 1711-1765 7 7 alárendelve. Az új korszak első kincstartója, gróf Haller János, a gubernium hozzájárulása nélkül nem rendelkezhetett, viszont az ő távollétében a gubemium sem határozhatott kincstári ügyekben. A kincstári jövedelmek főbb ágai ekkor a következők voltak: a bányák, a harmincad, a fiskális birtokok és a tized. E jövedelmek nagyrésze azonban magánosok kezén volt. Például Gróf Bánffy kormányzó harmincadokat bérelt, természetesen jóval kisebb összegért, mint amennyit jövedelmeztek. A gubernium működésének első szakaszában még az országgyűlés által megszavazott országos adó, benne a hadiadó igazgatása is a kincstartó feladata volt. A kincstartóságban 1696-ban gróf Haller helyébe lépő báró Apor István idejében a kincstári igazgatásban bizonyos módosulás következett be. Az igazgatás tisztán gazdasági jellegű részében a kincstartó az udvari kamara főhatósága alá került. Azokban az ügyekben azonban, amelyek vegyes jellegűek voltak, tehát általános igazgatási, igazságszolgáltatási, katonai, vagy magánjogi vonatkozásuk volt, továbbra is a gubernium alá tartozott, amelynek változatlanul tagja maradt. Nyoma van annak, hogy a kincstári igazgatás főbb tisztviselőiből egy kincstartói tanács volt kialakulóban, a kincstartó elnökletével. Amíg a török elleni felszabadító háború még folyt, az udvari kamara még nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy az erdélyi kincstári igazgatásban rendet teremtsen, a magánkézen levő jövedelmeket állami kezelésbe vegye. Erre csak a karlócai béke megkötése, 1699 után került sor. Az udvari kamara ekkor báró Thavonath Antal Lajosnak, a szepesi kamara elnökének a vezetésével egy kamarai bizottságot (commissio cameratica) küldött Erdélybe, mindenekelőtt a helyzet felmérésére, majd javaslattételre az igazgatás megjavítása érdekében. A kamarai bizottság javaslatára az uralkodó több fölöslegesnek ítélt kincstári tisztséget megszüntetett, a meghagyottakat erdélyi tisztviselők kezén hagyta, illetve ilyenekre bízta, melléjük azonban, ellenőri minőségben, számára megbízható idegeneket, főleg német származásúakat állított. A kincstári igazgatást a kamarai bizottság vette a kezébe, báró Apor kincstartó az ő irányítása és ellenőrzése alá került, szerepe egyre zsugorodott, úgyhogy elkedvetlenedve le is mondott. Lemondása után a kincstartói tisztséget 1742-ig nem töltötték be. A kincstartó kiválván tagjai sorából, a gubernium is elvesztette befolyását a kincstári igazgatásra. Erősödött viszont az udvari kamara befolyása. És jelentős befolyásra tett szert az erdélyi főhadparancsnokság. Báró Thavonathot különböző címeket viselve újabb és újabb személyek követték az erdélyi kincstári igazgatás élén. 1721-ben camaralis repraesentans, 1722-ben cameralis director volt a nevük, és a kamarai bizottság örökébe lépő hatóságnak is, amelyet vezettek, kamarai igazgatóság lett ekkor a címe. Amíg Bécsben a Bancalitas működött és a kincstári jövedelmek pénztári kezelését az udvari kamarától átvette, Erdélyben is a Bancalitas képviselője lett a kincstári igazgatás pénztárosa, úgyhogy az udvari kamara mellett a Bancalitas is főhatósága volt az erdélyi kamarai kormányzatnak. A kincstartói tisztség újbóli betöltésére, a kincstartónak megjelenésére a gubernium tanácsában helyet foglaló főemberek között, hosszas tárgyalások után, csak Mária Terézia