Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

72 Ember Győző viselte valaki ezt a címet, tovább szerepelt a gubernium tanácsában, de a kincstári jövedelmek igazgatásában már nem volt szerepe. A gubernium tanácsa az 1713-i újjáalakulás után fokozatosan bővült, régebbi és újabb főtisztségek viselői kaptak helyet benne, azokon kívül, akik már kezdettől fogva benne voltak (kormányzó, kancellár, kincstartó, országos generális). Ilyenek voltak: az országgyűlés elnöke, akit országos elnöknek is neveztek, a szász comes, 1718-tól a római katolikus püspök, az 1730-as évektől — bár a gubernium hatáskörébe katonai ügyek nem tartoztak - a főhadparancsnok, az 1740-es években az újjászervezett kincstartóság élén álló kincstartó, az akkor szervezett országos számvevőség és az országos főbiztosság vezetője. Időszakunk végén 12 tanácsosa volt a guberniumnak, amely — a magyarországi helytartótanácshoz hasonlóan — elnyerte az excelsum címet, a kezdetben viselt inclitum cím helyett, amely rangban kevesebbet jelentett. A tanácsosok jelölésénél az országgyűlés, kinevezésénél pedig az uralkodó ügyelt arra, hogy Erdély 3 elismert nemzete: a magyar, a székely és a szász, valamint felekezete: a katolikus, a református és az evangélikus, arányosan legyen képviselve a tanácsban. Hárman a tanácsosok közül nem országgyűlési jelölés alapján, hanem állásuk révén kerültek kinevezésre: a katolikus püspök, a szász comes, és a főhadparancsnok, amikor ez utóbbi részvételét a tanácsban az uralkodó szükségesnek tartotta. Előfordult időnként, hogy kormányzója nem volt Erdélynek, ilyenkor az uralkodó valakit a tanácsosok közül kinevezett a gubernium elnökévé. Kialakult és egy ideig érvényesült az a gyakorlat, hogy a kormányzót akadályoztatása esetén a katolikus püspök, a kincstartó, vagy az országgyűlés elnöke (az országos elnök) helyettesítette. Időszakunkban az alábbiak voltak Erdély kormányzói: gróf Bánffy György 1691 -1707 gróf Kornis Zsigmond 1713-1731 gróf Haller János 1734-1756 gróf Kemény László 1758-1762 Az első három közülük haláláig viselte a kormányzói méltóságot, Kemény lemondott. Egészségi állapotára hivatkozott, de távozásának igazi oka inkább az volt, hogy az uralkodó, illetve az 1761 óta működő államtanács erélyesebb politikára szánta el magát mind Magyarországgal, mindpedig Erdéllyel szemben. A magyar udvari kancellárt leváltották, Erdélyben pedig a főhadparancsnokot ültették a kormányzói székbe. 1762 és 1771 között a következő katonai kormányzói voltak Erdélynek: báró Buccow Adolf 1162-1164 gróf Hadik András 1764-1768 gróf O-Donell Károly 1768-1771 A katonai kormányzóság bevezetése tanúsítja, hogy az erdélyi gubernium időszakunkban nem volt az uralkodói abszolutizmus készséges kiszolgálója, a rendi dualizmus küzdelmeiben elfoglalt helyét uralkodó és rendek között elsődlegesen nem a kormányszék uralkodói jellege, hanem a kormányzó és a tanácsosok osztályhelyzete határozta meg.