Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 71 A gubemiumot csak a szatmári béke megkötése után, az 1713-14. évi országgyűlésen történt választások jóváhagyásával állította vissza az új uralkodó, III. Károly. Ettől kezdve megszakítás nélkül működött. Működése azonban csak a XVIII. század közepére lett állandó és rendszeres. Addig a tanácsosok nem tartózkodtak állandóan a hatóság székhelyén, országgyűlések idején azokon vettek részt, a törvénykezési szünetekben hazamentek birtokaikra. Ilyenkor csak néhány alsóbb beosztású tisztviselő biztosította az úgynevezett substitutum guberniumban, a csak ügyeletet tartó kormányszéken, az ügymenet folyamatosságát. Ez a helyzet csak egy 1754-ben kiadott uralkodói rendelet hatására változott meg, ezután alakult ki folyamatosan az a hivatali fegyelem és rend, amely a magyarországi helytartótanács munkáját kezdettől fogva jellemezte. A gubemium székhelye kezdetben Gyulafehérvár volt. Rákóczi kurucai elől azonban Szeben falai között keresett és talált biztonságot. Időszakunkban azután végig ott is maradt. A gubemium a magyarországi helytartótanácsnak sokban megfelelő országos kormányhatósága volt Erdélynek. Az egyező vagy hasonló vonások mellett azonban nem lényegtelen különbségek is voltak az államigazgatás két központi szerve között. Bár mindkettőnek a nevében ott volt a „királyi" jelző, nem egyforma mértékben és módon függtek az uralkodótól. A helytartótanács főtisztviselőit, az elnököt és a tanácsosokat — kivéve a nádort, amikor ő volt az elnök — a király a re,ndi országgyűléstől teljesen függetlenül nevezte ki. A gubemium főtisztviselőit — a kormányzót és a tanács tagjait — ezzel szemben az uralkodó nem egyedül a saját tetszése szerint, hanem az országgyűlés jelöltjei közül választhatta és nevezhette ki. A rendi dualizmus tehát a gubemium esetében erősebben érvényesült, mint a helytartótanácsnál. Lényeges különbség volt a két kormányhatóság hatásköre között is. A helytartótanács csak igazgatási hatóság volt, igazságszolgáltatással nem foglalkozott. A megyei bíróságok működését ellenőrizte ugyan, de csak azt vizsgálta, hogy szabályszerűen működnek-e. Peres ügyekben nem lehetett hozzá fellebbezni, csak a periratok kivonatait terjesztették eléje tájékoztatás végett. A gubemium ezzel szemben bírói hatáskörrel is rendelkezett, az országgyűléssel és a forum productionale nevű törvényszékkel egyike volt Erdély 3 országos szintű felsőbíróságának. Mivel pedig az országgyűlés csak akkor ítélkezett, amikor ülésezett, a forum productionale pedig speciális ügyeket tárgyalt, a gubemium volt Erdély legjelentősebb országos igazságszolgáltató szerve. A legmagasabb szintű bírói hatóság, miként Magyarországon, Erdélyben is maga az uralkodó volt, aki azonban csak kegyelmet gyakorolt, vagy elutasította a hozzá benyújtott folyamodványokat. Időszakunkban a gubemium még nem vált kétfelé, egy igazgatási (in politicis) és egy igazságszolgáltatási (in judicialibus) ágra. A bírósági ügyeket nem a teljes tanács tárgyalta, hanem csak a tanácsosok egy része. Nem is állandóan tartott bírósági üléseket a gubernium, hanem csak az év meghatározott szakaszaiban, akkor sem minden nap, hanem váltakozva az igazgatási ügyekkel foglalkozó ülésekkel. Működésének első szakaszában, 1699-ig, a kamarai ügyek is a gubemium hatáskörébe tartoztak, illetve a kincstári jövedelmeken a főemberek osztozkodtak. Ennek a helyzetnek az uralkodó 1699-ben véget vetett, a kincstár jövedelmeit az uraktól visszavették, és a kamarai ügyeket külön hatóságra bízták. A régi kincstartói cím viselője, amíg még