Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

70 Ember Győző A gubernium A többországú birodalomban uralkodó osztrák Habsburgok egyes országaikban és tartományaiban képviseletükkel valamely főtisztviselőt bíztak meg, akit kormányzónak vagy helytartónak neveztek, és aki mellett kollegiális alapon működő kormányhatóságot szerveztek. Magyarországi képviselőjüket, tudjuk, helytartónak hívták, és ezt a tisztséget, ha a nádori méltóság be volt töltve, a nádorok viselték. A XVI. sz. közepén a helytartó mellett állandóan és rendszeresen működő tanácsot hívtak életre, amely azonban rövidesen megszűnt A XVII. sz. hetvenes éveiben kormányzóságot szerveztek, amelynek elnökévé azonban nem a helytartót, hanem külföldi kormányzót neveztek ki. Az Ampringen-féle kormányzóság (gubernium) sem bizonyult hosszú életűnek. Amikor a török kiűzése után a Habsburgok Erdélyt elfoglalták, újonnan szerzett tartományukban is kormányzóra és melléje rendelt tanácsra bízták, hogy képviseletükben a végrehajtó hatalmat gyakorolja. Ennek az erdélyi kormányhatóságnak az elődje a nemzeti fejedelmek tanácsa volt. Mellőzve itt a fejedelmi tanács korábbi változatait, csak I. Apafi Mihály rendelkezésére utalunk, aki a fejedelmi udvar fő tisztségviselői mellé 1680-ban az erdélyi 3 nemzetből választott 9 küldöttet (deputátus urakat) hívott meg, akiknek a száma 1685-ben 40-re emelkedett. I. Apafi Mihály halála után I. Lipót az országgyűlésen választott kormányzót (gubernátor) állított Erdély élére, aki mellé 1691-ben az Apafi-féle deputációhoz hasonló tanácsot szervezett, amelyet államtanácsnak (consilium status) neveztek. 1693-ban azután az államtanácsot átszervezték, és az így kialakult kormányszerv az erdélyi királyi gubernium (gubernium regium Transylvaniae) nevet kapta. A gubemiumot magyarul kormányszéknek mondották. Tanulságos a névben a „királyi" jelző, mivel Erdély, mint Önálló tartomány, sohasem volt királyság, hanem csak fejedelemség, majd 1765 után nagyfejedelemség. A „királyi" jelző azt fejezi ki, hogy a Habsburgok mint Magyarország királyai tartottak igényt Erdélyre, lettek Erdély fejedelmei. Ezzel Erdélynek Magyarországhoz tartozását elismerték, annak ellenére, hogy nem akarták Magyarországhoz visszacsatolni. Erdély uniója Magyarországgal az 1848-as polgári forradalom vívmánya lett, amit azután az 1867-es kiegyezés is megerősített. Erdély első kormányzója, gubernátora grófBánffy György lett, akit az országgyűlés már 1691-ben az államtanács elnökévé választott. Nagy vetélytársa a kormányzóságért vívott küzdelemben gróf Bethlen Miklós volt, aki alulmaradván, mint kancellár lett tagja a kormányszéki tanácsnak. Gróf Haller János mint kincstartó, gróf Bethlen Gergely mint az ország generálisa lett tagja a tanácsnak. A 4 főméltóságviselőn kívül még további 4 tanácsost választott az országgyűlés, illetve erősített meg az uralkodó. A kormányszéki tanácsnak tehát jóval kevesebb tagja lett, mint az Apafi-féle deputációnak. Az új kormányhatóság a Rákóczi-szabadságharc idején válságos helyzetbe került. Létszáma megfogyatkozott, a terület, amelyet kormányoznia kellett volna, állandóan változott. Miután 1708-ban Bánffy kormányzó meghalt, I. József 1709-ben átmenetileg újra deputációt szervezett, amelynek 16 tagja lett.