Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711—1765 69 acquistica commissio illetékes volt erdélyi ügyekben is, hiszen tulajdonképpen Erdély is a török uralom alól újonnan visszaszerzett területnek számított. Méginkább az örökébe lépő' új udvari bizottság, amelynek erdélyi illetékessége nevében is kifejezésre jutott. Ma még nem ismerjük az erdélyi kancellária viszonyát sem a Neoacquistica commissiohoz, sem az azt felváltó Hofcommissionhoz, amely 1747-ben a magasabb rangot jelző Hofdeputation in Bannaticis, Transylvanicis et Illyricis nevet kapta, s amelynek elnöke gróf Kolowrat Ferdinánd volt, akit azután 1751-ben gróf Königsegg-Erps Károly váltott fel. Az új elnök alatt a Hofdeputation hatásköréből kivették az erdélyi általános igazgatási ügyeket, s azokat teljesen az erdélyi udvari kancellária hatáskörébe utalták. A Hofdeputation nevéből az „in Transylvanicis" elmaradt, címe Hofdeputation in Bannaticis et Illyricis lett. Még így is maradtak azonban nála erdélyi ügyek, az erdélyi illír ügyek, azaz az Erdélyben lakó, nagyrészt román nemzetiségű, görög keletieknek az ügyei. 1746-ban a kereskedelem és a közlekedés ügyének alakult udvari szakhatósága, az Universalcommerciendirectorium, illetve a Kommerzienrat, 1753-ban az egészségügynek, a Sanitätshofdeputation. Ezekben a szakhatóságokban az egyes országok udvari kancelláriái, így az erdélyi is, képviseletet nyertek. Gróf Bethlen Gábor erdélyi udvari kancellár 1765-ben lemondott. A tisztséget 1791-ig nem töltötték be, hanem különböző udvari tisztségeket viselő külföldiek kaptak megbízást a kancellária vezetésére. Az ő szereplésük már időszakunkon túlra esik. De időszakunkban is voltak magasrangú udvari tisztségviselők, akik az erdélyi ügyekben az uralkodót tájékoztatták, „erdélyi miniszter"-ek voltak, az uralkodó és az erdélyi udvari kancellária között állottak. Ilyen volt 1751 és 1757 között az említett gróf KönigseggErps Károly, majd gróf Uhlfeld Antal főudvarmester, sőt maga herceg Kaunitz Vencel is. Szerepüket közelebbről nem ismerjük, mint ahogyan az egész erdélyi udvari kancellária története, a magyaréhoz hasonlóan, még felderítésre vár. Amíg ez a felderítés nem történik meg, nem tudunk határozott választ adni arra a kérdésre sem, vajon az erdélyi udvari kancellária az uralkodói abszolutizmus és a rendiség között folyó küzdelemben melyik oldalon állott, pontosabban: melyikhez állott közelebb. Uralkodói hatóság volt, de vezető tisztviselőinek magatartását nem annyira ez a tény, hanem inkább rendi osztályhelyzetük, osztályérdekük határozta meg. Abból a tényből, hogy az uralkodónő az erdélyi kancellária hatásköréből nemcsak olyan ügyeket vont el, amelyeknek intézésére az udvarnak szakhatóságai voltak, hanem az általános jellegű erdélyi ügyek intézésére is - habár csak átmenetileg — külön udvari hatóságot szervezett, továbbá, hogy egyes nem erdélyi udvari tisztségviselőit, mint „erdélyi miniszter"-eket a kancellária fölé helyezett, arra következtethetünk, hogy Erdély udvari kormányszervével nem túlságosan volt elégedett. Erre mutat az is, hogy amikor a felvilágosult uralkodói abszolutizmus Magyarországgal egyidőben Erdélyben is döntőnek szánt támadásra indult, a gróf Bethlen Gábor távoztával megüresedett erdélyi udvari kancellári tisztséget hosszú ideig nem töltötte be. A kancellária tényleges vezetője ekkor az a báró Bruckenthal Sámuel lett, aki — feltehetőleg szász nemzetisége következtében is - az uralkodói abszolutizmus céljait szívesebben és jobban is akarta és tudta szolgálni, mint Erdély magyar vagy székely főnemesei, akik, ha nem is rendelkeztek olyan hatalmi bázissal, mint magyarországi osztályos társaik, erdélyi viszonylatban mégis nagy birtokok földesurai voltak, s az abszolutizmus felvilágosult politikáját nem tartották maguk és osztályuk érdekével összeegyeztethetőnek.