Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 6 3 kunok fölött, mégpedig nemcsak gazdasági vonatkozásban, hanem a közigazgatás és az igazságszolgáltatás terén is. Amikor pedig a nádori méltóságot az uralkodó betöltötte, a nádor nemcsak főispánja és bírája volt a jászkunoknak, hanem ő élvezte az uralkodónak járó gazdasági szolgáltatásokat is. Akár a nádor, akár valamelyik királyi kamara főhatósága alá tartoztak a jászkunok, a főhatóság helyi tisztviselőin kívül, akik közül az uralkodó, vagy a nádor által kinevezett főkapitány volt a rangelső, a kerületek kormányzatában lényeges szerepet játszottak az önkormányzat szervei és tisztségviselői is, elsősorban az önkormányzat központi szerve, a jász-kunok egyeteme (universitas), amely a megyei közgyűlésnek felelt meg. A 3 jász-kun kerület a jász, a nagykun és a kiskun volt, ezeket Jászságnak, Nagykunságnak és Kiskunságnak is nevezték. A Jászsághoz a török hódoltság után 11 helység tartozott: Alsószentgyörgy, Apáti, Árokszállás, Berény, Dósa, Felsőszentgyörgy, Fényszaru, Jákóhalma, Kisér, Ladány és Mihálytelek. A Nagykunságnak a török kiűzése után 6 helysége volt: Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton és Türke ve. A Kiskunságban a török korszak után 8 helység keletkezett: Dorozsma, Fülöpszállás, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós és Szabadszállás. A jász-kun kerületeknek az uralkodótól való függése időszakunknak az elején még igen erős volt, azután, különösen amikor a nádori méltóság be volt töltve, fokozatosan gyengült. Az uralkodótól, illetve annak kamaráitól való erős függésnek a következménye volt, hogy a kincstár a XVIII. század elején az egész Jász-kunságot elzálogosította a német lovagrendnek. A lakosság nagy anyagi áldozat vállalásával csak 1745-ben tudta kiváltani magát. A nádor főhatósága alatti autonómiája ekkor állt helyre. A jász-kun kerületekhez hasonlóan ugyancsak uralkodói alapításnak vagy telepítésnek köszönhette kormányzati autonómiáját, kiváltságos jogállását a hajdú kerület. A nemzetiségüket tekintve túlnyomó többségükben magyar hajdúk a török-tatár dúlások következtében pusztuló tiszántúli falvak lakosai voltak, akiket Bocskay István, e vidék egyik jelentős birtokosa, majd Erdély és Magyarország fejedelme, előbb katonai szervezetbe fogott össze, majd a nemesi jogokhoz hasonló kiváltságokkal ruházva fel őket, birtokhoz juttatott, városokban és falvakban telepített le. A telepítés körülményei meghatározták a telepek további sorsát is. Bocskay örökébe, mint a hajdúk főhatósága, már a XVII. században a magyar királyok, illetve az uralkodói kamarák léptek. Ez volt a helyzet időszakunkban is. Az uralkodói, előbb katonai, majd kincstári főhatóság alatt a nagyobb hajdútelepek királyi városok lettek, a kisebbek pedig beleolvadtak a megyei községek sorába. A hajdú városok mentesek maradtak a megyei hatóság alól, önálló kormányzati egységet, kiváltságos kerületet alkottak. A következő 6 város tartozott a kerülethez: Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs. A hajdúk eredetileg nemesi jellegű kiváltságai idővel városi jelleget nyertek, a katonai vonásokat mutató önkormányzati szervezetet polgári váltotta fel. Ez az átalaku-