Levéltári Közlemények, 54. (1983)
Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.
48 Ember Győző Abból tehát, hogy a sójövedelem kezelését az udvar az 1740-es években a magyar kamarára bízta, az országnak semmilyen gazdasági haszna sem származott. A bevételi többletet az udvari kvóta és járulékai teljes egészében felemésztették. A kincstári bevételeknek az udvari kvótának és járulékainak befizetése után fennmaradó hányadát, nem egészen 2/5-ét, szinte terjesen felemésztette a királyi kormányzat tisztviselőinek a fizetése, valamint a kincstári jövedelmekre felvett kölcsönök kamatai és törlesztése. A kincstári gazdálkodás a XVIII. század közepén lényegében azonos volt a korábbi évszázadokéval, azzal az egyetlen eltéréssel, hogy katonai célokra fordított kiadások ekkor már nem szerepeltek benne. Igaz, a hadiadót sem a kamara kezelte. Az ország gazdasági életének a fejlesztésére — magának a kincstárnak a gazdálkodását, annak a fejlesztését kivéve — a kincstár jövedelmeiből, tehát lényegében a magyar állami jövedelmekből, a XVIII. század közepén éppúgy semmit sem fordítottak, mint a megelőző századokban, ide értve a Mohácsot megelőző századokat is. Persze, nem feledkezhetünk meg a Mohács előtti és utáni századok közötti arról a döntő jellegű különbségről, hogy Mohács előtt a királyi udvar Magyarországon volt, s így a kincstárnak a királyi udvartartás költségeire fordított kiadásai közvetve az ország gazdasági vérkeringésébe kerültek, az ország gazdasági fejlődését segítették elő; Mohács után viszont, mivel a királyi udvar Bécsben volt, a királyi udvartartásnak a kincstári jövedelmekből fedezett költségei közvetve Bécsnek, az osztrák örökös tartományoknak a gazdasági fejlődését gyorsították meg. 7 A magyarországi főhadparancsnokság Habár az uralkodói, azaz lényegében az állami kormányzat polgári magyarországi kormányhatóságai: a kancellária, a helytartótanács és a karaara foglalkoztak bizonyos katonai vonatkozású ügyekkel, elsősorban a katonaság mindennemű ellátásának az ügyeivel, amelyek a polgári lakosságot is közvetlenül érintették, a katonai ügyeknek túlnyomó többségét mégis külön kormányzati szervezet intézte, amelynek ugyanúgy megvoltak a maga udvari és országos, központi és területi szervei, mint a polgári kormányzatnak. A magyarországi katonai kormányzatnak a legfontosabb országos kormányszerve a főhadparancsnokság (suprema armorum praefectura, General Commando) volt, amelyet elég későn, Mária Terézia uralkodásának első évében, / 740-ben állítottak fel Területi illetékessége csak a szűkebb értelemben vett Magyarországra, annak is csak a már visszacsatolt részeire, terjedt ki. Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, valamint a Bánát nem tartozott illetékessége alá. A horvát—szlavón—dalmát királyságban és a Bánátban már a karlócai békekötés után, 1699-ben szerveztek katonai parancsnokságokat: Károly városban a horvátországit, 7 A magyar kamara és az alája rendelt hivatalok történetének régebbi irodalmából Theodor Mayer: Das Verhältniss der Hofkammer zur ungarischen Kammer bis zur Regierung Maria Theresias. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. IX. pótkötet, 1915.; Kérészy Zoltán: Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Bp., 1916.; legújabban Nagy István: A magyar kamara 1686-1848. Bp., 1971.
