Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

v 38 Ember Győző E jövedelmeknek két csoportját különböztetheti ük meg: egyrészt a sóbányászatból és a sókereskedelemből származókat, másrészt a nemesércek (arany, ezüst, réz) bányászatával és értékesítésével összefüggőeket. E kétféle jövedelemcsoport kezelése nem azonos módon volt, illetve maradt kivéve a magyar kamara hatásköréből. A sójövedelmek kezelése alakult kedvezőbben. A sóbányászat és a kibányászott só értékesítése a XVII. század végén a bécsi udvari kamara felügyelete alá tartozott. Külön bizottság, illetve főfelügyelő vagy főintéző feladata volt a magyarországi és az erdélyi sóügyek intézése. A magyar kamara hatáskörébe csak a Lengyelországból behozott só árusításával kapcsolatos ügyek tartoztak. A Felvidék néhány megyéjébe behozott lengyelországi sót az ottani harmincadhivatalok árusították. Előfordult, hogy a kincstár a sóárusítást bérbeadta. 1694-ben a bécsi udvari kamara a bécsi Oppenheimer családdal társult herceg Esterházy Pál nádornak és az erdélyi rendeknek az ország meghatározott területén meghatározott mennyiségű kősó egyedárusítására adott engedélyt a kincstárnak nyújtott kölcsön fejében. A magyar kamara ugyancsak 1694-ben a lengyelországi só árusítását adta bérbe egy Meyer János Ádám nevű vállalkozónak. A bécsi udvari kamara 1699-ben báró Thavonath Lajost, a szepesi kamara elnökét nevezte ki a magyarországi és erdélyi sóügyek főfelügyelőjévé. 1704-ben a kincstárnak nyújtott bankkölcsönök fedezésére kötötték le a sójövedelmeket, felügyeletüket pedig a ministerialis bancalis deputatio hatáskörébe utalták. Nem ismerjük még, hogy a bécsi udvarban a szatmári béke után miként alakult a magyarországi és az erdélyi sóügyek központi igazgatása. Mária Terézia uralkodásának első éveiben azonban, amikor az 1741. évi országgyűlés XIV. artikulusában hozott határozatnak megfelelően a magyarországi sóügyek igazgatása a magyar kamara hatáskörébe került, a bécsi udvari kamarától vette át ezt a feladatot. A magyarországi sóügyi igazgatás átadásáról, ületve átvételéről az uralkodó 1743. március 15-én kelt rendelete intézkedett. A sóvári kerület és a horvát tengerpart sóhivatalai kivételével az összes magyarországi sóhivatal a magyar kamara felügyelete alá került. A sóvári kerület sóhivatalait még 1735-ben a ministerialis bancalis deputationak kötötte le a bécsi udvari kamara, ezeket a hivatalokat csak a szerződés lejárta után, 1750-ben vette át a magyar kamara. A sóügyi igazgatás átvételekor a magyar kamara egyik tanácsosát, De Jeanne (Deschan) Antal Jánost, aki korábban már a magyarországi és az erdélyi sóügy felügyelője volt, sóügyi igazgatóvá nevezték ki, és két bécsi sóügyi szakembert, Werndle Ferencet és Mohr Ignácot rendelve melléje, megbízták a sóhivatalok ellenőrzésével. Ugyanakkor, a városi és a harmincadügyi állandó bizottság mintájára, egy sóügyi bizottságot is szerveztek a magyar kamaránál, amelynek elnöke maga a kamaraelnök, gróf ErdŐdy György lett, tagjai között pedig De Jeanne is helyet kapott. A sóbányászat és a sóárusítás monopóliumából származó jövedelem lett a magyar kamara legnagyobb bevétele, egymagában nagyobb az összes többi jövedelemnél, közel háromszor annyi, mint a második legnagyobb bevétel, amely a külkereskedelmi vámból, a harmincadból származott. Ellentétben a sóbányászattal, a magyarországi nemesércbányászat jövedelmének a kezelését az uralkodó nem bízta a magyar kamarára. A kincstári igazgatásnak ezt az ágát a bécsi udvari kamara már a XVII. században átvette az alsóausztriai kamarától, s