Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 3 7 hatáskörbe tartozó egyes ügyköröket intéző ügyosztályok (departamentumok) munkáját irányító tanácsosok viselték az igazgatói címet. Ilyen ügykör volt a harmincadügyek köre, a harmincadügyi departamentum munkáját irányító tanácsos viselte a harmincadigazgatói címet. A harmincadigazeatás a magyar kamarának ugyanolyan módon végzett feladata lett, mint ahogyan a kincstár egyéb jövedelmeinek a kezelését igazgatta. Növekedett a magyar kamarának a harmincadigazgatásban betöltött szerepe azáltal is, hogy a horvátországi harmincadok bérbeadását 1749-ben megszüntették. A horvátországi harmincadhivatalok közvetlen felügyeletével 1749-ben egy adminisztrációt bíztak meg, amely a magyar kamarának volt alárendelve. A szlavóniai harmincadhelyek fölött a közvetlen felügyeletet maga a magyar kamara gyakorolta, ugyanúgy, mint az alsó- és felsőmagyarországi, valamint a Szeged—Arad-i kerület harmincadhivatalai fölött, a harmincadigazgatóság feloszlatása után. A harmincadnak — Erdélyben húszadnak — nevezett külkereskedelmi vámot az illetékes udvari hatóságok által kidolgozott és az uralkodó által jóváhagyott vámtarifa (vectigal) alapján szedték a harmincadhivatalok. Amikor a XVII. század közepén, 1656-ban a vámtarifát újonnan megállapították, ebben a munkában az 1655. évi országgyűlés által kiküldött bizottság is résztvett. Ez a vectigal, bizonyos módosításokkal, majdnem 100 éven át érvényben maradt. Megújításának szükségessége többször felmerült, az új vámtarifát azonban csak 1754-ben adta ki az uralkodó, ekkor már az országgyűlés, a rendek közreműködése nélkül. Az 1754. évi új vámtarifa elkészítésében a főszerepet a bécsi kereskedelmi igazgatóság játszotta. Belevonták a munkába a magyar udvari kancelláriát, meghallgatták a magyar kamara véleményét is. Grassalkovich kamaraelnök és Weidinger kamarai tanácsos, a harmincadügyi departamentum igazgatója vettek részt a Bécsben folyó tárgyalásokon, írásban is megtették észrevételeiket az új vectigal tervezetére. Történelmi irodalmunk egyes művei elmarasztalják a magyar kamarát, nemkülönben a magyar udvari kancelláriát is, amiért nem tiltakoztak a magyar gazdasági élet fejlődését szerintük döntően és károsan befolyásoló új vámtarifa ellen. Szemére vetik a magyar udvari kancelláriának, hogy csak a nemesség és a városi polgárság vámmentességével törődött, a magyar kamarának pedig azt, hogy csak a maga önállóságát és jövedelmeit tartotta szem előtt, az ország érdekeit pedig mindkét hatóság figyelmen kívül hagyta. Súlyos vádak ezek, igazolásuk az 1754. évi vámtarifa hatásának alaposabb vizsgálatát kívánja meg, mint amilyenre hangoztatóik vállalkoztak. Az új vámtarifa bevezetésének évét, 1754-et, éppen ezért ma már nem tartjuk periódushatárnak Magyarország XVIII. századi történetében, mint ahogyan az 1950-es évek elején, az egyetemi tankönyvek írásakor tettük. * Noha a magyar kamara hatásköre Mária Terézia uralkodásának első tizedében, az osztrák örökösödési háború éveiben, jelentősen bővült, teljessé mégsem vált, a kincstári jövedelmek jelentős részét továbbra sem ő kezelte, a kezelő szervezetet és személyzetet nem ő irányította és ellenőrizte. Ilyenek voltak elsősorban a bányászatból származó, az azzal Összefüggő jövedelmek.