Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - KRÓNIKA - Szilágyi Gábor: Jenei Károly (1903–1983) / 244–245. o.

244 Krónika JENÉI KAROLY 1903-1983 1983. április 25-én örökre eltávozott körünkből egy köztiszteletnek örvendő kedves kollé­gánk, akinek közvetlen egyszerűsége, mindenkor segítőkész embersége csak fokozza az elvesztésén érzett mély fájdalmat. Jenéi Károlynak küzdelmes sors jutott osztályrészül. A súlyos anyagi gondokkal küzdő, sok­gyermekes szobafestő segéd fia már nagyon fiatalon megismerte a gyermekmenhelyek sivárságát, a nevelőszülők gondozására utalt kiskorúak életét. A „szerencse" - ha vele kapcsolatban erről egyál­talán beszélhetünk - akkor mosolygott rá, amikor képességeit felismerve a debreceni gyermek­menhely igazgatósága beíratta a Nagykállói Állami Gimnázium első osztályába. A sors kegye ezzel ki is merült, mert a fiatal fiú a továbbiakban csak magántanulók korrepetálásával, a nyári szünidőkben vállalt mezőgazdasági munkákkal tudta magát fenntartani, a II-VI. osztályt elvégezni Középiskolai tanulmányainak befejezésére, az érettségi bizonyítvány megszerzésére már csak úgy kerülhetett sor, hogy 1921-ben Egerben papnövendék lett. A teológia első évfolyamának elvégzése után küépett a papi szemináriumból. Az 1928-ban megszerzett államtudományi doktorátus birtokában a Debreceni Egyetem gazda­sági hivatalában, majd az Egyetem könyvtárában raktári segédmunkásként, később napidíjasként eltöltött évek következtek. Családi tragédiákkal terhes, nyomasztó anyagi gondok között átvészelt esztendők után 1939-ben kezdte meg az akkor 36 éves Jenéi Károly a levéltári szolgálatot. Az 1939. március 1-i hatállyal kelt, Fejér megyei főlevéltárnokká történt kinevezése egy életre szólóan vállalt hivatás első dokumentuma lett. Az ő elévülhetetlen érdemének tudhatja be a magyar levéltárügy, hogy 1944 végén a Székesfehérvári Levéltár egyes értékes gyűjteményei elkerül­ték az országból nyugatra hurcolt anyagi és szellemi javak sorsát. Ha az élet forgandósága folytán az elkövetkező három évtized alatt változtak is munkahelyei (Budapesti 2. sz. Állami Levéltár, Nyíregyházi Állami Levéltár, Központi Gazdasági Levéltár, Magyar Országos Levéltár), a levéltárügy iránti elkötelezettsége változatlan maradt. Mi néhányan, akiknek alkalmunk volt őt a Központi Gazdasági Levéltárban, majd a Magyar Országos Levéltár IV. osztályán munkatársként és vezetőként megismerni, szerencsésnek mondhat­juk magunkat. Szerencsésnek, mert együtt dolgozhattunk egy szakmai féltékenységtől mentes, imponáló tudását és tapasztalatait magától értetődően továbbadó kollégával, mert beosztottjai lehet­tünk egy igényes szakmai munkát követelő, de rangbéli elsőségét nem parancsolással, hanem szak­ismerettel és példamutatással bizonyító vezetőnek. Jenéi Károly volt az, aki a hagyományos levéltári profilban újnak számító vállalati és pénz­intézeti iratanyag valóban tudományos igényű középszintű rendezésének és szerkezeti felépítésének alapelveit kidolgozta, majd azokat a mindennapi gyakorlati munkában kezdettől fogva következe­tesen érvényesítette. Volt közvetlen munkatársai számára még a mai napig is bizonyos értelemben talány, hogy hol, miként és mikor szerezte meg ezt a korábbi munkájától eltérő újszerű és sokrétű gazdasági ismeretanyagot. A lényeg azonban az, hogy megszerezte, arról pedig, hogy müyen fokon alkalmazta, szemléltetően tanúskodnak az általa, vagy az irányításával végzett rendezések és az elké­szült levéltári segédletek. Munkabírását sokan, még a nála jóval fiatalabbak is megcsodálták. Nyugodt, szinte kényel­mesnek tűnő munkatempója csupán látszat volt: erről tanúskodik azoknak az önálló monográfiák­nak, tanulmányoknak és cikkeknek a magas száma, amelyek egytől-egyig értékes darabjai a levéltár­és történettudomány területén végzett szerteágazó munkásságának. Úgy érzem nem ennek a búcsúzó megemlékezésnek a feladata, hogy Jenéi Károly nyomtatásban megjelent műveit egyenként felsorolja; a kutatók igényeit kielégítő adatszolgáltatásról a könyvtáraknak kell gondoskodniuk. Jenéi Károlyt 1967, április 14-én elnökévé választotta a Magyar Történelmi Társulat Üzem­történeti Szakosztálya. A megtisztelő megbízatást gazdasági levéltárosi munkájával és kiemelkedő gazdaságtörténeti szakírói tevékenységével érdemelte ki. Az elnöki tisztséget 1974 végéig töltötte be. Bár nem adatott meg számára az a kiváltság, hogy inkább az élet napfényes, mint árnyékos oldalán járhasson, Jenéi Károly alaptermészetéből eredően derűs egyéniség volt. Szerette az élet egyszerű, apró örömeit, az embereket, és azok is jól érezték magukat társaságában. Tudós mivoltát ez mitsem csökkentette; megtisztelő és megérdemelt rangját tényekkel, szakmai ismeretekkel

Next

/
Thumbnails
Contents