Levéltári Közlemények, 54. (1983)
Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Draskóczy István: Kapy András : egy budai polgár pályája a XV. század elején / 149–189. o.
166 Draskóczy István Amikor néhány év múlva ismét hallunk arról, hogy bekapcsolódott a kamara-haszna dikálásába, hatásköre csak arra a vidékre terjedt ki, ahol sókamarás volt. Jelenlegi tudásunk szerint nem tudjuk biztosan eldönteni, hogy az adóügyeket bérlőként vagy pedig hivatalnokként intézte. A XIV. század végéről van adatunk arra, hogy ezt a feladatot a király bérbe adta. 59 Az a körülmény, hogy Kapy hivatalnokként a sóadminisztrációban dolgozott, Ozorai familiárisa volt, még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a király bízta őt meg ezzel a munkával. Elgondolkoztató, hogy a már említett 1408-as kiadványában a sókamarási címet használta, fgy az is lehetséges, hogy az örökös pénzhiánnyal küszködő uralkodó a bérleti megoldást választotta. 60 1410-ben a király nevezhette ki hivatalába, mert nem tartjuk valószínűnek, hogy Zsigmond az egész ország adóügyét bérleti kezelésbe adta volna. Munkájával* a király meg volt elégedve, s épp ebben az évben szerezte meg András mester legfontosabb birtokait, így a neki új nevet adó Kapyt. Ebben az időben kerülhetett kapcsolatba a Szentgyörgyi Vince család tagjaival, akik Fejér megyei középbirtokos nemesek voltak (itt voltak jószágai Tétényi Péternek is!). Közeli rokonságban álltak Vince fehérvári bíróval, s halála után vagyonát ők örökölték. Később Szentgyörgyi Tamás lett fehérvári bíró. A polgári rokonság mellett fontos szerepet töltött be a család emelkedésében a valószínűleg szintén polgári származású Benedek fehérvári prépost, aki Zsigmond közvetlen környezetéhez tartozott; elkísérte Őt külföldi útjára. 1415-ben nemességet és címert kapott az uralkodótól. 61 A rokoni kapcsolatok mellett Ozorai Pipo személyéről sem feledkezhetünk meg, hisz talán épp neki köszönhető, hogy a család tagjainak a pénzügyigazgatásban oly jelentős hely jutott. 1407-ben, midőn Szentgyörgyi Tamás Kővágóőrsöt adományba kapta, az okmány relátora Zsigmond eme fontos embere volt. 1412 februárjában azért kellett egy pert elhalasztani, mert Tamás fia László Ozorai seregében Itáliában hadakozott. A család egyik ága (Tamás és fia László) ugyanúgy Pipo familiárisa volt, mint Kapy András. 62 A kamarai igazgatásban az első Szentgyörgyi 1410-ben tűnt fel. Ebben az évben Benedek körmöci kamaraispán volt. 1422-ben testvére, Bálint töltötte be ezt tisztséget. Szentgyörgyi László 1436-ban máramarosi sókamaraispán és megyésispán volt. Legtöbbet kamara-haszna ispánokként bukkantak fel a család tagjai az 1414 és 1429 közötti oklevelekben. 6 3 i9 ZSO. 1.3950. 6 ° Ha bérletként kezelték ezt az adófajtát, akkor a bérlők jövedelmét alaposan megcsappanthattá a király év közben azzal, hogy egy-egy települést mentesített a kamara-haszna fizetése alól, birtokot ezzel együtt adományozott el. Eló'fordult, hogy egy egész országrész adóját kötötte le időlegesen valakinek (ZSO. I. 2408. sz., 2426. sz., 5972. sz., II. 4531. sz., 6078. sz., 6637. sz., 7655. sz.). 6 'A Szentgyörgyiekre: Fügedi Erik: A Szentgyörgyi Vincze család. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 1971. 261. skk.; Mályusz 1960. 176.; Mályusz Elemér: A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog. Bp. 1958. 103.; Mályusz 1984. 235.; Báró Nyáry Albert: A Vadkerti és Szentgyörgyi Vincze család címere 1415-ből. Turul. 1883.83. skk. 6 'Fügedi: i. m. 263-264.; Dl. 101993. Ezen László unokaöccse, Tamás annak a Bocskai Miklósnak a húgát vette nőül, aki szintén az Ozorai famüia tagja volt (Fügedi: i. m.). 63 Horváth Tibor-Huszár Lajos: Kamaragrófok a középkorban. Numizmatikai Közlöny. 1955-1956. 26-27.; Zala II. 395-396.; DF. 258555., DF. 258556., DF. 258557.; Dl. 64167., Dl. 64168., Dl. 64169., Dl. 64173., Dl. 64175., Dl. 64180., Dl. 64179., Dl. 64182.; DF. 266763.; Teleki, gyömrői 126. sz.; Sopron. Oklevéltár 59. 140.; Házi 1/2. 382-383.; Z. VI. 547., Z. VIII. 312., 372., 377., 397., 585.