Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Draskóczy István: Kapy András : egy budai polgár pályája a XV. század elején / 149–189. o.

160 Draskóczy István Szatmár, Poroszló — Tokaj és Szatmár között szoros kapcsolatok álltak fenn, mégis külön kamarás igazgatta őket, és megmaradt különálló szervezetük is. Ugyanakkor nem vitás, hogy a Szamos parti város központi helyen feküdt, és ezért célszerű volt legalább azokat a magyarországi helyeket, amelyek a szállítás, a raktározás és az árusítás területén vele együttműködtek, egységes irányítás alá vonni. Ezzel magyarázható, hogy Kapy oly sokszor fogta össze őket. Az 1397-es rendelet a máramarosi só forgalmát a Tiszától és a Zagyvától keletre eső területekre korlátozta.

36 így Szatmár, Debrecen, Szalárd, a fő szállítási útvonal — Tisza - mentén fekvő Tokaj és Poroszló a máramarosi körzetbe kerültek. De ezek a helységek - amint XV. századi okleveleink bizonyítják foglalkoztak az erdélyi bányatermékkel is. Hasznos volt, ha a művelésért felelős kamarás a körzetébe eső egész terület forgalmát ellenőrizte, mégha a só máshonnan (Erdély) is származott. Ezzel magyarázható, hogy 1407 márciusa előtt, 1414-ben és 1416-ban Szatmár, Máramaros, Debrecen és még más kamarák bizonyosan Kapy igazgatása alatt álltak. Sőt, 1407-ben szalárdi kamarás címét emelték ki, s a többit csak mellékesen jegyezték meg. Egy 141 l-es adat szerint a debreceni és a szatmári sókamarás illetékessége felnyúlt Szepesbe és Sárosba, vagyis arra a területre, amely 1397 óta a máramarosi bányakörzetbe tartozott. Ez az oklevélhely arra figyelmeztet, hogy Kapy hatásköre ebben az évben is a Zagyvától s Tiszától keletre eső táj nagy részére terjedt ki. Ebben az évben az uralkodó vele utaltatott ki sót Kassa városának. Ugyanakkor tény, hogy kassai sókamarásnak sohasem mondták őt. 1412-ben debreceni, szatmári, poroszlói sókamarásként emlegették őt, s ezért nincs kizárva, hogy eme címek alatt lényegében megint csak ezt a tájat értették.

37 A források értelmezését sajnos megnehezíti, hogy a hivatali beosztást jelölő címeket nem mindig alkalmazták pontosan, s gyakran csak egy vagy két címet tettek ki, míg a többit elhagyták. Azt mondhatjuk tehát, hogy azt ugyan nem tudjuk igazolni, hogy Kapy 1405-től haláláig folyamatosan vállalt feladatokat a sóadminisztrációban, de azt igen, hogy amikor a sóigazgatásban kapott feladatokat, akkor — legalábbis az évek többségében — az egyes kamarákat összefogó önálló területi hatáskört kapott. Ez a terület lényegében a Tiszántúl egy részét és a Felföld keleti részét (vagy ahogy 1416-ban Ozorai Pipo fogalmazott - a felső részeket) foglalta magában. A feladatok eme összpontosítása mellett szólt a célszerűség, de ez a rendszer felelt meg az 1397-es szabályzatnak is. Ebben a megoldásban bizonyára közrejátszott az a körülmény is, hogy Ozorai Pipo megbízott Kapyban. Ugy tűnik, hogy az igazgatásnak erre a módjára Erdély ugyancsak példát ad, legalábbis az 1412-es évben. Ekkor az ügyeket Pero tordai sókamarás fogta össze.

3 8 36

Hóman 238.; Wenzel 438. skk; Z-W. III. 537.; Dl. 64195. (lásd előző jegyzet). 1406-ban Ozorai a szállítókkal az erdélyi só szállításának a költségeiről megegyezett. Eiről „camarariis nostris in dictis Zathmar, Tokay et Porozlo nunc constitutis et in futurum constituendis" küldött értesítést (Z-W. III. 414.) 37

F. X/5. 112.; DF. 270120. A XV. század végén Sáros a máramarosi kamaraispán joghatósága alá tartozott (Dl. 70331., Dl. 70335.) 3 8

1412-ben Pero tordai sókamarás kapott levelet Ozorai Pipo tói a szebeniek és a brassóiak egy ügyével kapcsolatban (Z-W. III. 522.) Ugyanennek az évnek az augusztusában ez a Pero tordai sókamarásként a désieknek a szatmári alkamarások elleni perében ítélkezett (Z-W. III. 537.). 1407