Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.

Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez 275 Komintern politikai bizottságában Sztálin és Molotov arra az álláspontra helyezkedtek, szemben Maniulskival, hogy a német kommunistáknak részt kell venni a szavazásban, a szociáldemokraták ellen, vagyis adiák le szavazataikat a porosz Landtag feloszlatására. Néhány kommunista vezető csak azt látta, hogy a szociáldemokraták, akiknek nagy befolyása volt a munkásosztályra, nem a fasizmus ellen harcoltak, hanem a polgári Brüning-kormányt támogatták, mint a kisebbik rosszat. Ezért bélyegezték meg a szociáldemokrata pártot mint a burzsoázia fő védelmezőjét. A jobboldali szociáldemokraták valóban továbbra is támogatták a Brüning-kormányt és alkalmazkodtak a monopoltőkések nem egészen szélsőjobb szárnyához, de a szociáldemokrata párton belül is volt ellenzék. Sokan nem értettek egyet az állandó engedménypolitikával. A lipcsei 1931. május 31.-június 5. között tartott szociáldemokrata pártnapon az ellentétek nagyon kiéleződtek. A párttagok jelentős része azt várta, hogy harci programot kapjon a fasiszta veszély leküzdésére, és követelték a kommunistákkal való egységfrontot. Otto Wels pártelnök a javaslatot a leghatározottabban visszautasította, rágalmainak betetőzéseként azonossági jelet húzott a kommunisták és a fasiszták között. A szociáldemokrata vezetők ezután erejüket arra koncentrálták, hogy az ellenzéket szétverjék, és 1931 szeptemberében az ellenzék kulcsembereit kizárták a pártból. A baloldal új pártot alapított, Sozialistische Arbeiterpartei Deutschlands (Szocialista Német Munkáspárt) néven. Első birodalmi konferenciájukat 1931 októberében tartották, 88 delegátus volt jelen, az ellenzéki szociáldemokrata csoportok küldöttei és 125 vendég. A párt nem tudott megerősödni, de puszta létével nehezítette a munkásegység megteremtését. A szociáldemokrata vezetők hibás politikájának egyik forrása az volt, hogy rosszul ítélték meg a fasizmust. Úgy vélték, hogy a fasizmus a kispolgárság radikalizódásának a következménye és velük szemben támogatták a finánctőkét. A szociáldemokrata vezetők és a keresztényszocialista szakszervezetek más polgári pártokkal együtt azt hirdették, hogy a válság leküzdése közös ügye a vállalkozóknak és a munkásoknak. A famunkások szövetségének elnöke, Fritz Tarnow a szociáldemokrata lipcsei pártnapon 1931 nyarán annak az óhajának adott kifejezést, hogy a szociáldemokrácia legyen az orvos a kapitalizmus betegágyánál. A jobboldal előretörése Miközben a két munkáspárt az egyre nyilvánvalóbbá váló fasiszta veszély ellenére sem tudta az adott körülmények között politikáját összehangolni, miközben a két párton belül sem lehetett az egységet megteremteni, a szakszervezetek nem voltak képesek feladatukat betölteni — a polgári jobboldal tervszerűen támadta a kormányt. Brüning most már olyan volt, mint a hálóba került hal, szüntelenül csapkodott hol jobbra, hol balra — de inkább balra. Ez azonban nem elégítette ki a jobboldali ellenzéket, amely — és ez most már teljesen nyilvánvalóvá vált — az egész rendszer megbuktatására törekedett. A monopóliumok és a kormány éhségpolitikája milliókat taszított kétségbeesésbe. Az asszonyok, akiket különösen érintettek a gazdasági nehézségek, a munkások és a parasztok tudták, hogy ez a rend az ő egzisztenciáiuk ellensége. A kiutat keresték nyomorúságos helyzetükből - ez tette fogékonnyá őket a nácik szociális és nemzeti demagógiája iránt.