Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Sulitková, Ludmila: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete : Historické študie, XXV., 1981. 175–214 / 35–78. o.
///. András kancelláriájának működése 67 ügyekben való részvétele legtöbbször nem tette lehetővé. III. András uralkodásának egész tartama alatt ebben a funkcióban János kalocsai érsekkel találkozunk, 148 aki András kancelláriájába az előző király, IV. László kancelláriájából került át. 149 Legfőbb országos méltóságának bizonyítéka, hogy a méltóságok névsorát is tartalmazó privilégiumokban (figyelembe véve egyházi rangját) előkelő helyen szerepelt. Amint az III, András már említett 1291. és 1298. évi törvényeiből is kitűnik, kancellári tisztsége nem tiszteletbeli rang volt, hiszen jelentős pénzbevételek származtak belőle, jóllehet az oklevéladás valódi munkajellegű felügyeletét az elfoglalt alkancellárokra bízta — erre vall az is, hogy a privilegiális oklevelek dpm-formulájában egyetlen alkalommal sem szerepel neve —, és csupán bizonyos legfelsőbb ellenőrző szerepet vállalt az oklevéladás helyességét illetően, ezt is általában csak a rendkívül fontos oklevelek esetében 150 végezte el személyesen. III. András halála után János érseket és kancellárt a magyarországi oklevelekben a László néven szerepelt III. Vencel is átvette kancelláriájába. 151 A felsorolt népes személyzet 152 alkotta, illetve képviselte tehát III. András királyi kancelláriáját. Hogy a kancellária megbízható ügyviteli menete magának a királynak is érdekében állott, ezt dokumentálják András 1291. és 1298. évi törvényei* amelyek a XIII. században egyedülállóak, s egyúttal kétségtelen bizonyítékai annak a törekvésnek, amelynek célja a középkori magyar állam eme központi intézményének stabilizálása. A királyi kancellária az adott időszakban valóban nagymértékben intézményes kereteket öltött, mégpedig mind személyzeti állománya szempontjából, mind abból a szempontból, hogy a hazai kedvezményezettek számára készült okleveleknek szinte kizárólagos kibocsátójává vált (hiszen az okleveleknek mindössze 5,5%-a keletkezett az oklevélnyerő kancelláriájában). Ugyanakkor meglepő az a tény, hogy a magyar királyság jelentős területi kiterjedése ellenére az uralkodói kancellária szervezeti felépítésében egységes maradt, hiszen még csak nyomára sem akadhatunk valamiféle területi kancelláriai elkülönülésnek, a birodalom egyes részeire vonatkozóan, ami pedig - kivált a bonyolult politikai viszonyok közepette — eléggé érthetőnek tűnhetett volna. A megvizsgált oklevélanyagban, de a már említett törvényekben sem szerepel az intézmény működésének szabályozásában a „cancellaria" megnevezés, mint ahogy azt egyébként főbb tisztviselőinek megnevezése alapján elvárhatnánk (kancellár, alkancellár). 14 "Kezdetben a kancelláriai méltóságra általában valamelyik területi prépostot jelölték ki (Fejérpataky: i. m. 47.), attól kezdve azonban, hogy a kancellária vezetésében az alkancellárok helyet kapnak, egyre gyakrabban püspökök és érsekek töltik be a kancellári tisztet. Az alkancellári hivatalt legtöbbször prépostok töltik be. A kancellároknak a kancellária vezetésétől való növekvő eltávolodása a XIII. század negyvenes éveitől vált fokozatosan egyértelművé, amikor is egyre gyakrabban találkozunk az őket helyettesítő alkancellárokkal. Az alkancellári cím 1209. évi első előfordulása az adott időszakban még teljesen egyedülálló és kivételes jelenségnek számított. — Fejérpataky: i. m. 36, 37. Szentpétery: Oklevéltan, 85-86. 149 János érsek IV. László kancelláriájában előbb alkancellár, majd 1278-tól kancellár volt. Fejérpataky i. m. 44,172. 1 s0 Vö. 142. és 147. sz. jegyzetünkkel. IS1 Fejérpataky: i. m. 143. - Kancellári rangban való megtartása a Vencel koronázása során szerzett érdemei miatt történt, 1 s * Vö. a 25. sz. jegyzettel. %•
