Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Sulitková, Ludmila: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete : Historické študie, XXV., 1981. 175–214 / 35–78. o.
58 Ludmila Sulitková memoriales) típusú oklevélfajtát (vagy talán sajátos levélfajtát), 106 amelyből III. András uralkodása idejére vonatkozóan 8 darabot regisztráltunk. 1 ° 7 Egyetlen kivételtől eltekintve 108 formai szerkezetükből teljesen hiányzik az intitulatio, az adresse és a salutatio, és az oklevél tulajdonképpeni szövege csak a promulgatiowdl kezdődik. Épp ezért gyakran nehéz megállapítani, hogy egyik-másik memorialist a király vagy éppen valamely országos méltóság nevében adták ki, különösen ha nem áll rendelkezésünkre a lepecsételt eredeti oklevél. A fent jelzett hét „bizonytalan" esetet tehát csak a tárgyi tartalom alapján tekintjük királyi oklevélnek. Kivétel nélkül minden esetben a királynak bizonyos vitatott, peres ügyben hozott döntését tartalmazzák, ami egyúttal azt jelenti, hogy a szóban forgó memoriálisok mindegyikének formulái az adott per konkrét lefolyásának megfelelően teljesen sajátos, egyedi megfogalmazásúak. A keltezést formulában minden esetben feltüntették a kiállítás napját a keresztény naptár szerint, hat esetben az évszám is szerepel, s természetesen a hely sem hiányzik. 109 Tekintettel ezeknek az okleveleknek a szerkezeti egyszerűségére és minden esetben kitűnő tartalmi egyediségére, eleve kudarcra ítéltetett minden olyan próbálkozás, amely ezek megfogalmazásában a jegyzői személyiségek azonosítására tesz kísérletet. Semmiképp sem lehet azonban oklevélnyerői környezetben készült okleveleket keresni közöttük, hiszen minthogy a királyi döntést mint legfőbb végzést tolmácsolták, elkészítésükkel minden bizonnyal a királyi kancellária jegyzőit bízták meg. Mandátumok Az általunk vizsgált diplomatikai anyag további szép számú csoportját a mandátumok (litterae praeceptoriae) 11 ° alkotják, melyek közül 86 teljes szövegében rendelkezésünkre állott, további 50-ről pedig vagy HL András, vagy pedig későbbi oklevéladók 106 Hogy pontosabban mikor is kezdték használni a XIII. századi királyi kancelláriákban, azt sajnos a diplomatikai kézikönyvekből nem sikerült megállapítanunk. Megszűnésüket Lehotská, D. (Lehotská, D.: i. m. 228.) nagy általánosságban a XIV. századra helyezi. Szentpétery azt állítja, hogy a XIV. század második felében még szórványosan fel-felbukkannak (Szentpétery L: Oklevéltan, 100.), ezzel szemben R. Marsina szerint már a XIV. század elején teljesen kivesznek a gyakorlatból (Ceskoslovenská diplomatika, egyetemi tankönyv, 1,119.). Ez utóbbi megállapítás tűnik a legpontosabbnak. 107 1291. aug. 29., CAC, 10, 27. sz; 1293. júl. 14., kiadatlan, az esztergomi káptalan 1293. aug. 10-i átiratából, Dl 1371; 1294. jún. 23., Civ. Zagr. I, 86. sz; (1296. febr. 16.) CAC, 10,157. sz; 1297. júl. 8., CAC, 10, 166. sz. (1297. július 1-i keltezéssel); 1297. júl. 9., kiadatlan, az esztergomi káptalan 1297-i átiratából, Dl 1467; 1299. ápr. 12., kiadatlan, a szepesi káptalan 1299. máj. 15. körül kelt átiratából, Dl 65 258; 1299. júl. 8. kiadatlan, Dl 58 437. 1 ° 8 Az 1297. júl. 8-i oklevélben (vö. a 107. sz. jegyzettel) a kezdő Nos névmással bevezetett rövid címet követi a szokásos promulgatio: Damus pro memoria. S minthogy a keltezés is teljes - a kiadás évét is feltünteti (vö. a 109. sz. jegyzettel) -, szerkezetileg ez az oklevél a promulgatio megfogalmazásán kívül mindenben egyezik a már áttekintett Nos-oklevelekkel. 1 °'Csupán két dpm esetében nincs az évszám feltüntetve: 1296. febr. 16., CAC, 10,157. sz. és (1294) jún. 23., Civ. Zagr., I, 86. sz. 1,0 Ezek formája már a XIII. század elején kialakult. Lehotská, D.: i. m. 228., Szentpétery: Oklevéltan, 108.
