Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Sulitková, Ludmila: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete : Historické študie, XXV., 1981. 175–214 / 35–78. o.
///. András kancelláriájának működése 53 A hiteleshelyi relatio átmásolását bevezető formula, amely az adott esetben hozott királyi döntést indokolja, az ún. másodfokú adománylevelekben tartalmilag és frazeológiaiig minden esetben nagymértékben azonos, hasonló; noha nem szó szerinti egyezésró'l van szó, mégis feltételezhetjük, hogy az adománylevelek e részeinek megfogalmazásánál formuláriumot használtak. Mindkét típusú adománylevél esetében az alapot az adományozó formula jelentette. Ez minden esetben ún. gradatios alakzatot jelentett, amelynek megfogalmazásában az első- és másodfokú adománylevelekben egyaránt (függetlenül az oklevél formájától) erőteljes sztereotipiák figyelhetők meg, ami eleve kizárja a jegyzői személyek azonosításának bármilyen lehetőségét. Az alapvető díspositiós formulát a „possidendam (-um, -as)" gerundivum fejezi ki minden esetben, ugyanakkor esetenként előfordul az adományozó igék (donare, dare, contulere, tradere) kijelentő mód, múlt idejű, többes számú, első személyű alakjához kötődő „habendam (-um, -as)" és „tenendam (-um, -as)" szóalakokkal való kapcsolatban is, A dispositio leggyakoribb megfogalmazása tehát a következő: ... (per eum) (suis heredibus heredumque suorum successoribus) dedimus, donavimus et contulimus iure perpetuo possidendam (tenendam et habendam) ...". Vitathatatlannak tűnik, hogy az adománylevelek dispositiói a kancelláriai formuláriumgyűjtemény felhasználásával készültek. Mégis kilenc adománylevél, amelyet a továbbiakban részletesebb vizsgálatnak vetettünk alá, eltér ettől a sablonszerű stilisztikai felépítéstől. Az oklevélbe foglalt jogügylet szempontjából az adománylevelekkel rokon oklevéltípusnak tekinthetők a többi birtokjogi üggyel kapcsolatos irományok (főként a cserével, eladással, vásárlással, a birtok elajándékozásával, restitutiójával kapcsolatosak), amelyek királyi kancelláriának mint bizonyos értelemben hiteles helynek a működésével függtek össze. Ezek dispositiós alapját ugyanúgy, mint az adománylevelekét gerundivumos szerkezet alkotja, a különbség csupán annyi, hogy az egyes jogügyletnek megfelelően az adományozás szó helyett más megfelelő kifejezés szerepel (vendere, relinquere, contulere, ...). Ebből a típusból anyagunkban 34-et találtunk, ez esetben is egyaránt akadt köztük mindkét típusú privilégium és Nos-oklevél is. A dispositio kifejtése ennél a típusnál mindössze két esetben tért el az általános kancelláriai sztereotip formától. További elég gyakori jogügylet, amely a királyi oklevelek dispositiójának tárgyát alkotta, mégpedig mind a privilégiumok két fajtájánál, mind pedig a Nos-okleveleknél, az exemptio. Aránylag kevés az úgynevezett tiszta exemptio(ll eset), gyakoribb, hogy más jogügylettel összekapcsoltán szerepel (pl. adomány, jóváhagyás, megerősítés), összesen 15 esetben. 88 Terjesen azonos arányban szerepel a bizonyos törvényszéki jogkör alóli exemptio és az adó-, valamint vámmentesség. Az exemptiók megfogalmazásában, eltérően a többi jogügylet oklevélbe foglalásától, nem mutatható ki a már-már általános uniformizáltság, sőt azt mondhatjuk, hogy frazeológiailag szinte esetenként változó képet mutat, jóllehet az ezekben az oklevelekben vizsgált dispositiós alap szókincse meglehetősen korlátozott és a szavaknak elég szűk körére redukálható. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy ezek a dispositiók sem "Nem vesszük figyelembe azokat az okleveleket, amelyekben az exemptiót az átírt oklevél tartalmazza, tehát a confirmatio már a létező állapot megerősítése, hanem csupán azokat, amelyekben bizonyos kiváltságok és jogok megerősítésén túl az exemptio, mint további új kiváltság szerepel.
