Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - KRÓNIKA - Kardos József: Elekes Lajos (1914–1982) / 329–332. o.

330 Krónika Elekes Lajos tehetsége már korán kibontakozott. Érdeklődése elsősorban szülőföldje, Erdély és a magyar-román kapcsolatok iránt nyilvánult meg. A budapesti tudományegyetemen benyújtott doktori értekezése (Nagy István moldvai vajda politikája és Mátyás király), majd néhány év múlva a Mátyás-király Emlékkönyvben, illetve a Századokban (1940) megjelent tanulmányai jelezték, hogy az érdeklődést elmélyült kutatás és alapos felkészültségről tanúskodó tudományos alkotás kíséri. A fiatal évek eredményei egy nagyívű pálya távlatait vetítették előre. A sikereket azonban a kemény munka hozta meg. Az egyetem elvégzése után 1937. október 1-tó'l az Országos Levéltárba került önkéntes gyakornoknak, hosszú próbaszolgálat után, 1941-ben lett kinevezett levéltári gyakornok, egy év múlva segédőri, két esztendő után - 1944 júniusában - első osztályú őri, a felszabadulást követően 1946 januárjában allevéltárnoki, két hónap múlva pedig osztályvezetői kinevezést kapott. 1949. április 8-án megbízták az Országos Levéltár főigazgató-helyettesi teendőinek ellátásával. A hivatal szinte minden grádicsát végigjárta. A levéltári évek egy életre szóló szakmai alapozást, szilárd forrásismeretet, forráskezelést, módszert adtak számára; és ezek az évek - a felszabadulást követők hozták el a marxizmussal való találkozását, a későbbi elkötelezettséget, a hitet, a tudományosan végiggondolt világnézetet. A társadalmi gondok iránti érzékenysége nyilvánult meg akkor is, amikor 1947-ben indult és pályadíjat nyert az Országos Köznevelési Tanács Tanügyi Bizottságának tankönyvpályázatán. A frissen alakult általános iskoláknak égető szükségük volt új szellemű, színvonalas tankönyvekre. A történész-levéltáros Elekes Lajos vállalkozott arra, hogy iskolai tankönyveket írjon! Talán a családi hagyományok is sarkallták: apja tanár, édesanyja tanítónő volt. Elekes Lajos élete során buktatókba is ütközött: 1950-ben - 36 évesen - mondvacsinált indokok alapján nyugdíjba küldték. Egy ideig állás nélkül volt; rövid idő elteltével azonban folytathatta pályáját: az újjonnan alakult MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa lett. Történetírói munkásságának első szakaszát a Hunyadi Jánosról készített monográfia zárta le {Hunyadi, Bp. 1952.), amelyért 1953-ban,a Kossuth-díj ezüst fokozatával tüntették ki. A könyv, ami ugyan nem volt mentes a kor gondolatvilágából adódó aktualizáló törekvésektől, rendkívül olvasmányos, széles forrásanyagra épülő, jelentős történeti feldolgozás volt. 1954-ben Elekes Lajost kinevezték a Lenin Intézetbe egyetemi tanárnak, a Történettudományi Intézetben pedig a középkori magyar történeti osztály vezetőjének. Ezekben az években írta - szerzőtársakkal - a Magyarország története tankönyvsorozatnak első kötetét. Az oktatás és a tudományos munka már ekkor szoros egységet alkotott tevékenységében. Egész további pályáját ez jellemezte: írásaival nevelni, oktatni akart, egyetemi előadásai tudományos teljesítményt jelentettek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1957-ben lett tanszékvezető egyetemi tanár. A Középkori Magyar Történeti Tanszéket élete végéig vezette. Életének értelmét az oktatás adta, ízig-vérig tudatos nevelő volt. Érdeklődése ez idő tájt elsősorban a korai és virágzó feudalizmus kérdései, elméleti jelentőségű problémái iránt mutatkozott meg. A római (1955) és a stockholmi (1960) nemzetközi történészkongresszuson jelentős teret kapott a rendiség és az abszolutizmus kérdésköre. E kongresszusra készülve, ezek tapasztalatait feldolgozva írta meg a Rendiség és központosítás a feudális államokban c. munkáját (Bp. 1962.), ami a kérdéskör kelet-európai vonatkozásaival foglalkozik, különös tekintettel a XV. századi Magyarország viszonyaira. E könyvében Elekes Lajos nemcsak azt bizonyította, hogy hogyan kell lépést tartani a nemzetközi fórumok munkájával, hanem azt is, hogy miképpen lehet egy nagyobb kérdéskörről — hazai és nemzetközi viták bemutatásával - úgy véleményt alkotni, hogy az egyúttal újabb kutatások és gondolatok alapját teremtse meg. A szerző mint munkája előszavában maga is írta — „a lényeges pontokra igyekezett felhívni a figyelmet, azt is főként a folyó kutatások, a marxista, illetőleg nem marxista elvi alapozású feldolgozások jellegben' eltérése és eredményességüknek nemzetközi fórumokon mindinkább érvényesülő egybevetése, a kritikai mérlegelésnek hazai és nemzetközi viszonylatban kívánatos igénye oldaláról". A kötet eleget tett az elöljáróban megfogalmazott igénynek. Különösen figyelemre méltó, hogy ez a kritikai kifejtés, meditáló, álláspontokat bemutató, problémákat megoldó és újakat felrajzoló vonalvezetés érvényesül összefoglaló jellegű munkájában is. (A középkori magyar állam története megalapításától a mohácsi bukásig. Bp. 1964.)