Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - KRÓNIKA - Kardos József: Elekes Lajos (1914–1982) / 329–332. o.

Krónika 331 Elekes Lajos rendkívül fogékony volt az elméleti kérdések iránt, de történetírói munkásságában ez sohasem jelentette a valóságtól, a történeti tényektől való elszakadást. A társadalmi, gazdasági viszonyok, az ezeken nyugvó politikai felépítmény pontos megrajzolására, az osztályviszonyok, az osztályharc konkrét megnyilvánulásainak bemutatására törekedett munkáiban. Vállalkozott a felszín alatt meghúzódó törvényszerű folyamatok feltárására is. Tudatosan vallotta: „tudományról korszerű értelmezésben ott beszélhetünk, ahol kimutatható törvényszerű összefüggések vannak s ezek valósághű feltárását az egzakt bizonyítás valamely fokán, valamely - tehát nem kizárólag képletszeru vagy matematikai módon formulázott - alakjában elvégezhetó'nek minősítjük". (Történelmi ismeret - szocialista tudat. Bp. 1968.) Elemzései során történelmi fogalmak meghatározására is szívesen vállalkozott, de ezek sohasem voltak csak üres formulák, sohasem igényelték a befejezettség látszatát. Kitűnő példa erre az „Osztályharc és rendi ellentétek a Mohács előtti Magyarországon" című akadémiai székfoglalója (1966. április 13.), amely rendkívül tömör fogalmazásban mutatja be a rendi fejlődés alapvető mozgatóeró'it, az osztályharc és az államfejlődés közti törvényszerű összefüggést. A tudomány fejlődését Elekes Lajos saját nézeteire is érvényesnek tartotta; ha szükséges volt, nemcsak mással, hanem saját korábbi elképzeléseivel is vitába szállt. Ezt azonban ő korrekt módon mindig jelezte is. Ezzel találkozhatunk a Haza és jobbágyparaszt c. tanulmányában (Új írás, 1963. V. sz.), ahol az un. Molnár Erikrvitához kapcsolódva szólt arról, hogy korábban, a Hunyadi c. munkájában alábecsülte a vallásos ideológia szerepét a jobbágyság, a nép gondolatvilágának alakításában. Tanulmányában ugyanakkor meghatározta azt is, hogy felfogása szerint mit is jelenthetett a középkorban a haza a nép számára, amelyért ha kellett, vérét, életét adta. Egyértelműen kijelentette: „nem osztjuk azt a felfogást, a.nely szerint a haza fogalma a feudalizmusban tisztára nemesi kitalálás, úri huncutság, a nép körében felső sugalmazásra, befolyásra terjedt volna el". A korának ideológiai kérdéseire érzékenyen figyelő tudós nem zárkózott be szűken értett szakmája keretei közé. A 60-as évektől kezdve egyre gyakrabban foglalkozott előadásaiban, írásaiban a történelemnek a korszerű általános műveltségben játszott szerepével, a történeti megismerés módszereivel, a marxista világnézet ismereteket integráló szerepével, a szocialista tudat formálásának kérdéseivel. A korszerű történeti tudat alakulását a kutatás, az oktatás, az ismeretterjesztés egységében vizsgálta. Sokat foglalkozott egyetemi történészképzés kérdéseivel, de nem önmagában nézte azt, hanem a szocialista tudat fejlesztésének távlataiból, követelményéből kiindulva. A szocialista tudatformáló igényétől hajtva vállalkozott a jelenkori polgári-történetírás bírálatára, írásaiban a neopozitivizmus, a strukturalizmus, az analitikus filológia stb. történetfelfogásának konkrét, meggyőző kritikáját adta. Nagy felkészültségről és tiszta logikáról tanúskodó nézeteivel nemzetközi fórumokon is sikerrel szerepelt. Utolsó, jelentős fellépése a San Franciscóban tartott nemzetközi történészkongresszuson volt. Itt a Történelem és társadalom c. téma előre felkért szakértőjeként szerepelt. A vitában való aktív részvétele, hozzászólásai nemcsak számára hoztak elismerést és tekintélyt, hanem a marxista ideológia és történetszemlélet nemzetközi pozícióit is erősítették. A nemzetközi méretekben folyó ideológiai harchoz kapcsolódott A történelem felfogása korunk polgári tudományában c. munkájával is, ami „A burzsoá ideológia és a revizionizmus bírálata" című sorozatban, a szocialista országok közös kiadásában, több nyelven is megjelent. Elekes Lajos fontos szerepet játszott a magyarországi történészközéletben: a Magyar Történelmi Társulatban, a Tudományos Minősítő Bizottságban, a Századok szerkesztőségében töltött be vezető tisztségeket. Igen jelentős volt a Magyar-Román Történész Vegyesbizottság elnökeként végzett munkája is. Nem mond ellent - az ő esetében végképp nem - e széles körű tudományos és közéleti tevékenységnek, hogy elsősorban oktatónak, nevelőnek, pedagógusnak tartotta magát. Rendkívül sokat tett a felsőoktatás korszerűsítéséért, de messze kerülte a divatos reformokat. Az átgondolt, a folyamatos jobbítás híve volt akkor is, amikor ezért nem kapott felső elismerést. A folyamatos korszerűsítés érdekében vállalta a Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ megszervezését, amelynek 1966-tól 1968-ig igazgatója is volt. A történész tanárképzés javítása érdekében tekintélyét és tanszékének bázisát is rendelkezésre bocsátotta a történelemtanítás módszertanának megteremtése és az oktatásba történő bevezetése érdekében. Mint dékán (1966—69) sokat tett a társadalomtudományi kutatások egyetemi lehetőségeinek bővítéséért, a kari szervezet ésszerű korszerűsítéséért, az oktató-nevelő munka javításáért. 9 Levéltári Közlemények 1982/2