Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - KRÓNIKA - Maksay Ferenc: A Nádasdy-levéltár (Archivum familiae Nádasdy, E 185.) leveleinek újrarendezése és új levélíró-jegyzék készítése / 325–327. o.

326 Krónika az eddiginél alaposabb, lehetőleg minden igényt kielégítő rendbe kerüljenek, s ennek eredményeként a korábbi segédleteket is használhatóbbakká tegyük, egységesítsük, hibáikat kijavítsuk. Ilyen módon vált szükségessé a Nádasdy család levéltárának - egyik legértékesebb irategységünknek - „ellenőrző rendezése" és segédlet-egységesítése is, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi évtizedek rendezési munkái során az anyag törzséhez több más levéltári egységből osztottunk be iratokat. Lássuk röviden az előzményeket. Amikor a Nádasdy Ferencet sújtó fej- és jószágvesztési ítélet a család hatalmas iratanyagát mindenestül a kincstár kezére juttatta (1671-ben), ezekből a példátlanul értékes iratokból az elkobzást végrehajtó szakemberek csak azt a néhány száz levelet méltatták igazában figyelemre, amelynek politikai tartalmától a családra nézve terhelő adatokat remélhettek. Ezek a levelek később is, századokon át, a bécsi Staatsarchiv, ill. Hofkammerarchiv állományában maradtak, hogy csak az 1926-os egyezmény nyomán kerüljenek az Országos Levéltárba. Az elkobzás alkalmával beszállított többi irat a magyar kamara mostohán kezelt és rendezetlenül maradt vegyes anyagának lett része, és csak a XVIII. század közepén szervezett kamarai archívum tisztviselői válogatták ki közülük a kincstár jogi érdekei szempontjából fontosakat, hogy tárgyi sorozatokba osszák be őket. A gazdasági ügyvitel néhány csomónyi (nyilván nagyfokú selejtezés után megmaradt) irata azonban továbbra is rendezetlenül hevert, a hatalmas méretű misszUis-anyag pedig egyelőre ugyancsak nem sok figyelemre méltatva várta a maga jobb sorsát. A múlt század közepén felcsapó nagy hazai történeti érdeklődés fordult csak egyre növekvő figyelemmel e levelek, mint a XVI. század magyar kultúrtörténetének talán legfontosabb forrásai felé, s attól kezdve nagyszámú, egyre szakszerűbb publikáció közölt belőlük válogatott darabokat, köztük egész kötetre valókat is. Több ezer levél még így is kiadatlanul áll raktárunkban, és továbbra is nagyszámú kutatót vonzott és vonz mindmáig. Az utóbbiak kutatási segédletként a legutóbbi időkig nem használhattak mást, mint azt a levélíró-jegyzéket, amely 1896-ban Sándor János országos allevéltárnok munkájaként készült, s többé-kevésbé követi az anyag akkori - bizonyára nem sokkal előbb kialakított levélírók szerinti ábécéjét. A szorosan vett alfabetikus rendet egyrészt az bontotta meg, hogy a jegyzékben a Nádasdyakhoz írt levelek jelentős részét függelékbe különítették el a törzsábécétől (a Nádasdy Tamáshoz írottak kivételével). Ez a kissé nyakatekert rend az iratok sorozatában is érvényesült. De ezen túlmenően külön függelékbe foglalták a Nádasdyak által írott leveleket is, a levélírókon belül a címzettek ábécéjében. Az utóbbiak már csak a jegyzékben alkottak külön csoportot. A jegyzéknek így két függeléke is volt, s ez használatát eléggé bonyolulttá tette. Végül az utólagosan besorolt levelek — így a Bécsből visszakerültek, továbbá a néhány rendezetlen irategyüttesből ide átsoroltak - nem kerülvén be a Nádasdy-misszilisek törzsébe, hozzájuk is csak külön-külön jegyzékek álltak rendelkezésre. Ezeken a fogyatékosságokon kívántunk segíteni, egyetlen következetes levélírói ábécébe sorolva minden darabot, s összekapcsolva ezt a munkát a század végén készült jegyzék olvasati és betűrendi hibáinak kijavításával, bizonyos kiegészítések elvégzésével. Reménytelen dolog volna a Nádasdy-levelek egykori - vagy mai - gondviselőjétől elvárni, hogy a Nádasdy-atyafiság valamennyi tagját és a velük leveleket váltó sokszáz személyt egytől egyig pontosan ismerje, az udvartartás meg a sok hatalmas uradalom kis és nagy funkcionáriusait éppúgy, mint a három Nádasdy-zászlósúrral kapcsolatba került megannyi más országlakót (Tamás nádor idején az írni tudó férfiaknak és nőknek kétségkívül nagyobbik felét), rajtuk kívül pedig a Nádasdyakkal kulturális vagy politikai érintkezésben álló külföldiek százait. Mindezek ismerete volna ugyanis szükséges a levélíró- és címzett-aláírások maradéktalan megfejtéséhez. Sándor János tájékozottsága sem volt hiánytalan. így olvashatta egyebek között Canitzer (Canisius, jeles bécsi tudós) nevét Canirer-nak, vagy a XVI. század vagyonos középnemes-családjáét, a Kaczkffyét, Kuszkffynak. De előfordult, hogy az általa jól ismert Bakyth-ot torzította Bekych-csé, a Zalkay-t Zalkan-ná. Ritkán felbukkanó idegen nevek esetében ennél is nagyobb torzulások estek meg (pl. Horwathynowyth helyett Wassinowicz-ot, Westerndorfer helyett Westwendert olvasott). A XVI—XVII. századi deákműveltséget jelző, de a legtöbb esetben családnév helyett is álló Litteratus a jegyzéken különös módon Literati-vá „honosult", a Bombardarius Bombárdos-sá. A nehezen megkülönböztethető th, eh, ez betűcsoportok (Akoch, Bakocza, Berenthei stb.) feloldása sem volt mindig kifogástalan. A keresztnevek közül több esetben kellett a Györgyöt Gergelyre, a Mátét Mátyásra javítanunk.