Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - IRODALOM - Dóka Klára: A levéltári forráskiadás. Az egyházi levéltárak. A Levéltári Szekció tanácskozása a MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár, 1981. Szerk.: Bán Péter. (Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1.) Bp., 1982 / 309–311. o.

310 Irodalom dik felében az Akadémia által irányított, gyakorta szakszerűtlen forráskiadást a Történelmi Társulat haladó törekvéseivel, amelyek az 1885. évi alapelvekben realizálódtak. Ezt az 1921-ben kiadott első átfogó szabályzat követte, majd hanyatlás következett be módszertani és tematikai tekintetben. Leginkább a gazdasági-társadalmi kérdésekkel foglalkozó forráskiadványok hiányoztak. A felszabadulás után a munkásság és parasztság helyzetének bemutatása vált elsődlegessé, és a korábbi hiányok pótlására kampánymunkák indultak. Módszertani vonatkozásban csak az 1950-es évek végén történt előrelépés, amikor a pontosság érdekében a teljesen betűhív közlés terjedt el, és főként nyelvészeti szempontokra helyezték a hangsúlyt. Később a forráskiadás egyre inkább a rokontudományok területére csúszott át, az Akadémia és a Történelmi Társulat nem tudta összefogni. Az előadó kiemelte a forráskiadványok és a hely történetírás szoros kapcsolatát az 1970-es években, ami a kiadványok mennyiségének növeléséhez, ugyanakkor a színvonal csökkenéséhez járult hozzá. Végezetül javasolta, hogy a további kiadványok egységesítése érdekében vegye kézbe a Levéltári Szekció a forráskiadás módjának szabályozását. (A Levéltári Közlemények 1979/2. és 1982/2. száma közli Benda Kálmánnak e témáról írt összeállítását A magyar történeti forráskiadás múltja és a mai helyzete címmel. Szerk.) A korreferátumok az egyes hozzászólók a különböző levéltárakban folyó forrásfeltáró munkákat ismertették. A sort Koroknai Ákos, a Magyar Országos Levéltár munkatársa kezdte, aki beszámolt a központi kormányszervek 1849-1918 közötti iratainak tervezett kiadásáról, ezután Trócsányi Zsolt (OL) adta elő javaslatát e feltáró munka kiterjesztéséről az 1690-1849 közötti időszakra. Az országos politika legfontosabb kérdéseire e korszakból csak akkor kaphatunk pontos választ - mondotta -, ha a Magyarországot és Erdélyt érintő legfelsőbb döntések és határozatok anyagát megismerjük. Mivel ezeket az iratokat nem kezelték külön, a kutatást az Erdélyi Udvari Kancellária és a Magyar Királyi Kancellária anyagában kell elvégezni. Zimányi Vera (MTA Történettudományi Intézet) és Bencze Gézáné. (Zala megyei Levéltár) a hagyatéki leltárak feldolgozásáról tartottak korreferátumot. Mindketten a mezővárosi polgárok és jobbágyok végrendeleteit vették alapul, és kiemelték, hogy az eddigi néprajzi megközelítés mellett a leltárakat elsősorban gazdaságtörténeti értékük alapján kell vizsgálni. Zimányi Vera az anyag szoros szempontok szerinti jegyzékelését és számítógépes feldolgozását, Benczéné a leltárak betűhív kiadását tartotta fontosnak. A vita során a hozzászólók kiegészítésül elmondták, hogy a hagyatéki anyag összegyűjtésével kapcsolatban különféle intézmények eddig milyen erőfeszítéseket tettek, és felhívták a figyelmet a szabad királyi városok levéltáraiban őrzött, sokszor a bürokrácia útvesztőiben elvesző - hagyatéki anyag fonásértékére is. Bán Péter (Heves megyei Levéltár) a tizedjegyzékek kiadásáról tartott előadást. Kiemelte azok gazdaság- és társadalomtörténeti, valamint nyelvtörténeti értékét. Hivatkozva IIa Bálint értékelő tanulmányára (In: A történeti statisztika forrásai, Bp. 1969.) méltatta N. Kiss Istvánnak a XVI. századi dikákról készült munkáját, majd ismertette a Heves megyei Levéltár készülő kiadványát, amely 1548-tól a megye területére vonatkozó tizedjegyzékek közreadását tűzte ki célul. Felmerült az egyházi levéltárakban lévő tizedjegyzékek összegyűjtése és mikrofilmezése, addig is, amíg az egységes publikálás megkezdődik. Halasi László (Budapest Főváros Levéltára) az 1945 utáni iratanyagból a nemzeti bizottságok iratainak kiadásáról beszélt. Kiemelte, hogy a felszabadulás után a nemzeti bizottságok a demokratikus átalakulás hajtóerői és végrehajtói voltak, iratanyaguk ezért rendkívül becses forrása az 1945 utáni magyar történelemnek. Ismertette javaslatát az országban található, valamennyi nemzeti bizottsági iratariyag feltárárása, valamint a bizottságokban részt vevő személyek életútjával kapcsolatos adatgyűjtésre. A hozzászólások során felmerült, hogy az érintett korszakból a kutatást ki kell terjeszteni egyéb, országosan egységes forrástípusokra, pl. a közigazgatás átszervezésével, az üzemek államosításával, a falujáró mozgalommal kapcsolatos iratokra. Varga J. János (Budapest Főváros Levéltára) a Fővárosi Levéltár Buda török alóli felszabadulásának 300. évfordulójával kapcsolatos előkészítő munkáiról beszélt, Gyáni Gábor (Budapest Főváros Levéltára) korreferátuma pedig a levéltári iratok számitógépes feldolgozására és levéltári „adatbank" létrehozására vonatkozott. A rendezvényről készült kötet második részében az egyházi levéltárosok mutatkoztak be. Rosdy Pál a katolikus levéltárak rendszeréről adott áttekintést. Beké Margit a két legnagyobb irategyüttest, az Esztergomi Primási és Káptalani Levéltárat ismertette. Kormos László a református