Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.

Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez 273 A KPD ülésén (1931. május 14—15.) Remmele számolt be a Kommunista Internacionálé üléséről. Két dokumentumot adtak ki, az egyik*a munkalehetőségek teremtésével foglalkozott, a másik a parasztkérdéssel. A munkalehetőségek teremtésével kapcsolatban javasolták a lakásépítés, vasútépítés, a vasutak villamosításának, személy- és autóforgalom fejlesztésének, folyószabályozásnak, kórházépítésnek a tervbevételét. Nincsenek pontos értesüléseink arról, hogy ezeket a hatalmas és nagyon megnyerő beruházásokat miből akarták fedezni. A parasztprogramot Thälmann az oldenburgi gyűlésen mondta el 1931. május 16-án. Ez egy sor olyan követelést tartalmazott, amely a parasztok helyzetét rövid idő alatt megkönnyítette volna. A kis- és középparasztoknak mintegy 5 milliárd márka adósságuk volt. A KPD követelte, hogy a kis- és középparasztok adóterheit csökkentsék, és az Osthilfe-akció pénzéből - amiből addig csak a nagybirtokosoknak juttattak — a dolgozó parasztságnak adjanak 2,5 millió márkát. Kidolgozott a párt egy programot a kiskereskedők, kisiparosok, hivatalnokok számára. Foglalkoztak a nők egyenjogúságának kérdésével is. Erősítették a párt ideológiai munkáját is. 1931 elején 26 városban szerveztek marxista munkásiskolát. Vezetők és funkcionáriusok részére speciálkollégiumok voltak (szervezés, sajtó, művészet). Kiadták Marx, Engels, Lenin műveit, Thälmann beszédeit. A Kommunista párt számszerű növekedése ellenére nehéz helyzetben volt. Értékelnie — és helyesen értékelnie — kellett volna a politikai helyzetet és meghatározni a párt taktikáját — mindez nem volt könnyű feladat. Nem téveszthették szem elől a végcélt, a proletariátus diktatúráját, mert éppen a szociáldemokraták „Wirtschafts-demokráciája", parlamentarizmusa bizonyította, hogy az az út, amit ők követtek, nem járható út. Hiába volt a Szociáldemokrata Párt a legerősebb parlamenti párt, még kormányalakításra sem tellett az erejéből. A Kommunista Párt a proletariátus diktatúráját tűzte ki célul; a „Szovjetnémetország", „szovjethatalom" a német munkás szemében egyet jelentett a proletariátus diktatúrájával. Volt és van is olyan vélemény, hogy az osztályerőviszonyok akkori állása nem indokolta e jelszavak hangoztatását, mert ez hátráltatta az egységfront megteremtését. Egy másik jelentős kérdés, amelyben a pártnak állást kellett foglalni, a Brüning-kormány értékelése. Nagyon sokat ártott a pártnak — és így az egész német népnek - Heinz Neumann és Hermann Remeié, akik azt hangoztatták, hogy a fő ellenség a Brüningkormány; az össztüzet ellenük kell irányítani. Nem ismerték fel, hogy a gazdasági válság óta még inkább, de már azelőtt is a fő veszély a fasizmus volt. Az ő nyomásukra indított kampányt a központi bizottság titkársága a kormány ellen. 1930. december 2-án Heinz Neumann tollából egy cikk jelent meg, a szükségrendelet megjelenése előtti napon, „Le a fasiszta diktatúrával" jelszóval. Ezalatt B. rüninget, a kormányt értették. Nem a valóságos fasiszta veszély ellen indultak harcba, nem a nemzetiszocialistákat akarták megsemmisíteni. A szakszervezeti forradalmi ellenzék (RGO) harcolt a szakszervezeti tagok jogaiért és a munkások érdekeiért. Az osztályharc élesedésével a szakszervezeteknek is erősödniük kellett volna. De nem ez történt. A szakszervezetek a gazdasági válság éveiben gyöngültek. Az ADGB (Általános Német Szakszervezeti Szövetség ebben az időben 28 szakszervezetet egyesített) 1929 végén 5 millió tagot számlált, ez a szám 1931 végére 4,1 millióra csökkent Ugyanebben az időben a keresztény szakszervezetek kb. kilencezerötszáz tagot vesztettek. A dolgozók több mint kétharmada nem volt szakszervezeti tag. Gyengítette a