Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.
274 Lőrincz Zsuzsa szakszervezeteket a KPD szektás politikája is. A pártvezetőség egy részének az volt az. álláspontja, hogy tiltakozásul a szakszervezetek megalkuvó politikája ellen, a kommunistáknak el kell hagyni a szakszervezeteket. „Ellenzéki munkások ki a szakszervezetekből" jelszó nagyon sokat ártott a forradalmi mozgalomnak. Ezt Thälmann is felismerte és az volt a véleménye, hogy ezt a taktikát sürgősen fel kell számolni. A helyzet nem reális értékeléséből, az erőviszonyok rossz felméréséből következett, hogy a Vörös Szakszervezeti Internacionálé V. kongresszusán hasonló szektás nézeteket fogadtak el. A kongresszus addig ment a helytelen értékelésben, hogy kijelentette: a reformista szakszervezetek föntről lentig fasizálódnak, a reformista vezetők nem mások, mint a tőke ügynökei. Ugyanez a vélemény vált uralkodóvá a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusának téziseiben, amely szerint a szociáldemokrácia a fasizmus mérsékelt szárnya. A Vörös Szakszervezeti Internacionálé V. kongresszusán Fritz Heckert referátumában „Ki a reformista szakszervezetekből" jelszót hangsúlyozta, és kiemelte annak szükségességét, hogy Németországban is, más magasan fejlett tőkés országban is, önálló forradalmi szakszervezetek megteremtésére van szükség. Ennek az elképzelésnek a megvalósítására nem voltak meg a feltételek. Az adott helyzetben ez a mozgalmat bomlasztotta és a fasizmust segítette a dolgozók erejének szétforgácsolásával. Veszélyes volt a porosz választásokkal kapcsolatban elfoglalt álláspontjuk is. A jobboldal fő törekvése már esztendők óta az volt, hogy kiszorítsák a szociáldemokratákat legerősebb bástyájukból, Poroszország kormányzásából. Az 1930 szeptemberi birodalmi gyűlési választások után nyilvánvalóvá vált, hogy ha Poroszországban is választásra került volna a sor, akkor a kormányon levő koalíció kisebbségben maradt volna. Ez arra indította a jobboldalt, hogy a választás óta hangosan követelje a szerintük az akkori közhangulatnak meg nem felelő, egyébként 1932. máius 20-ig megválasztott porosz országgyűlés azonnali újraválasztását. A szociáldemokratákon kívül ellene volt a választásnak a Centrum párt és a demokraták. Nem tartották kívánatosnak, hogy a nemzetiszocialisták a porosz törvényhozásba is olyan erővel vonuljanak be, mint szeptemberben a birodalmi gyűlésbe. A jobboldal ismét a Stahlhelm nevében lépett fel, mint annak idején a Young-terv elleni akciónál, és bejelentették (még 1930 decemberében), hogy népóhajt kezdeményeznek a porosz országgyűlés feloszlatására. A Stahlhelm 140 000 tagja nevében meg is tette a szükséges javaslatokat Severing porosz belügyminiszternél. (A népóhajra és a népszavazásra vonatkozó porosz törvény szerint a nép óhaj nyilvánítását akkor kérhetik, ha a kitett ívekre a választásokra jogosultak legalább egyötöde bejegyezte magát. A népóhajt, amennyiben az országgyűlés nem fogadta el, népszavazás követte, amelynek sikeréhez a választásra jogosultak felének a szavazata kellett. Ezekhez a feltételekhez járult még, hogy a szabályos eljárás szerint a népóhaj kezdeményezésétől a népszavazásig mintegy' 6-8 hónapnak kellett eltelni.) A kezdeményezésben nem vett részt a Nemzetiszocialista Párt és a Német Nemzeti Néppárt, nem azért, mert a célkitűzéssel nem értettek egyet, hanem mert az előbbi feltételek miatt nem bíztak a sikerben. És a kommunista párt, amelynek mindent meg kellett volna tennie a fasizmus térhódításának megakadályozására? Éppen ebben az időszakban, és mondhatnánk, hogy ebben az időszakban ig, belső ellentétekkel küzdött. Thälmann és csoportja a népszavazás ellen foglalt állást, Heinz Neumann a szociáldemokrata porosz vezetés megbuktatására törekedett. Abban a hamis illúzióban élt, hogy egy új választás csak a kommunistáknak lenne hasznos, messze túlszárnyalnák a többi párot, így a győzelem biztosítva lenne számukra. Neumann igazának védelmében a Kommunista Internacionálé végrehajtó bizottságához fordult. A
