Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - Dümmerth Dezső: A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből : a Tetétleni–Földváry família sorsa és birtoklása az Árpád-kortól a XIX. század küszöbéig / 207–260. o.
A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből 225 Ennyiben gondolkodott tehát egészen reálisan. Érdekes azonban, hogy e realitások mellett egyenlő fáradságot fordít a hódoltsági, saját ősei által rámaradt birtokjog megőrzésére is. Pedig Tetétlen, Szüle, öllé, Szentimre és a többi, egykori népes falu ekkor már rég puszta, és Dunavecse lakói is váltakozva menekülnek és térnek vissza. Igaz, a pusztákat ügyesen bérbe adja élete vége felé Dunapataj nemeseinek, de ezek is parasztmódra gazdálkodva, a hódoltságban élnek, és a jövedelemnyújtás rendszeressége mindenképpen a hadak állásától függ. 67 Földváry György és a vele hasonló módon, a hódoltsági birtokjogot szívósan őrző köznemesek társadalmában tehát mindenképpen felismerhető egy igen jellegzetes eszmei motívum: a reménykedés, egy álomszerű optimizmus, mely szilárd meggyőződés alakjában arra számít, hogy a törökök előbb vagy utóbb ki fognak vonulni az országból. A mai időkből visszatekintve, első pillantásra ez nem tűnik különösebben érdekesnek, mivel mi már tudjuk, hogy a törökök valóban ki is vonultak, és a családok utódainak nagy része meg is mentette birtokjogát. Földváry György idejében azonban, ne feledjük, éppen semmi remény nem volt erre, és minden, ebben az irányban való spekuláció csak ködös álomnak számíthatott. És mégis, ez az álomszerű gazdálkodási politika volt az, mely a família későbbi, XVIII. és XIX. századi tekintélyes jövedelmeinek alapját megvetette. A XVII. századi, kis területre zsugorodott királyi Magyarország akkori családi birtokai Nógrádban, Hevesben, később el is vesztek részben, másrészt pedig kicsinységük miatt nem képviseltek nagyobb értéket. Ellenben Dunavecse és Cibakháza uradalma, melyhez azután Tiszajenő is megint hozzájárult, a Tiszán és a Kőrösön még Mátyás király által adományozott rév- és vámjoggal, a família igazi kincseivé váltak. A hivatali úton emelkedő szegény nemesek, a Földváryak a fent említett György személyében válnak tipikus, földesúri életformájú, megyei nemesekké. Ebben az időben már több család indul emelkedésnek a társadalmi rétegekben a hivatalnoki pályákról, és vannak, mint a Serényiek és a Koháryak, akiknek családjai a főnemesi osztályba jutnak. A Földváryak megmaradnak a köznemesi társadalom vármegyei keretei között. Ezt a helyzetüket azonban szilárdan tartják. A família és a közös birtoklás kialakulása 1630. szeptember 14-én Szécsényben, családi gyűlésen találkoznak az egykori serviensek, majd várépítő köznemesek: a Tetétleniek még élő, leányági ivadékai. Földváry György házánál gyűlnek össze, ahol a házigazdán kívül jelen van még egyetlen élő testvére: János, megyei adószedő, valamint Borbála nővérük gyermekei: Körössy János és Bernát, valamint Battik Jánosné Körössy Margit. A negyedik Körössy-testvér: Mihály, fiatalon hunyt el, az ő egyetlen, Mihók fiacskáját gyámja: Földváry György képviseli. 68 A gyűlésen a „lineák" szerint egyenlőképpen osztják fel maguk közt a családi birtokokat: a bernátfalvi kúriát, Szűcsi, Oroszi és Gyöngyöshalászi falvakat 67 A bérbeadás először említve az 1646. jan. 27-i osztályban: Vecse, fasc..2. 68 V. i.
