Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Varga János: Fogalmazvány, tisztázat – eredeti, másolat : egy 1849-i kormányzói irat viszontagságai / 95–110. o.
108 Varga János magyar oldalon történtek részleteit, azaz a teljes igazságot nem ismerő románok csakis e két iratot tekinthették egymással ellentétes tartalmúaknak, hiszen az utóbbiban Kossuth amnesztián kívül nemzeti engedményeket is kilátásba helyez, a Hatványnak adott utasításban pedig azt jelenti ki, hogy a „lázadókkal semmiféle alkudozásba, sem az amnestia magyarázatába nem ereszkedem ..." Kérdés, hogy az április 26-i rendelet Jancuéknak átadott példányát, vagy pedig e fogalmazványból másolattá minősített iratnak másolatát szolgáltatta-e Vladutiu Kemény kezére? Mind a Hatványhoz intézett, mind a Dragosnak szóló utasítást első ízben a Transilvania nevű erdélyi román folyóiratban, annak egyik román munkatársa publikálta. 36 Az első dokumentum közlése megállapíthatóan az eredeti alapján történt. A közreadó ezt az iratot szerezhette magánszemélytől, de felfedezhette valamely közgyűjteményben is, A publikálás alapjául szolgáló irat azonban materiálisán semmiképpen sem lehetett azonos azzal, amelyet Vladutiu Keményhez eljuttatott: egy ilyen fontos — bizonyítékul használható - dokumentum eredetijét a románok aligha adták az ellenség kezébe. Nyilvánvaló, hogy Vladutiu csatolmánya az eredeti iratnak csupán a másolata volt. Az április 26-i utasításnak a Transilvániában napvilágot látott változata viszont a Janovics által felfedezett és a Pesti Naplóban újdonságként publikált irat szövegével egyezik meg. Ebből következik, hogy a román közlőnek nem az eredeti tisztázat, hanem a másolattá előléptetett fogalmazvány szövege állt rendelkezésére. Kérdéses azonban, hogy ez a felhasznált másolat materiálisán is azonos volt-e azzal a másolattal, amellyel Dragos az Érchegységbe érkezett. Erre megnyugtató válasz ma még nem adható, hiszen a Dragosféle példányról a román táborban több másolat is készülhetett. Azt azonban, hogy Vladujiutól a Dragos-féle példány került volna Keményhez vissza, szinte kizártnak lehet tekinteni, mert nem tételezhető fel, hogy a felkelők ettől a példánytól megváltak volna. Szinte bizonyosra vehető, hogy Vladutiu a Dragos-féle példánynak másolatát mellékelte többször érintett leveléhez. A másolat eredeti példánya román kézen maradt, Kemény birtokába viszont a másolat másolatainak egyike jutott. Ez lehet materiálisán azonos azzal a dokumentummal, amelyet Janovics talált. E feltételezésnek azért nagy a valószínűsége, mert Kemény az összeomlás idején éppen Kolozsvárott tartózkodott. Az viszont, hogy a kolozsvári földbe ásott ládikó a Dragos által hozott iratot rejtegette-e évtizedeken át, vagy annak a román táborban készített másolatát, egyelőre nem deríthető ki. Az eredeti tisztázat viszont valóban nem jutott el Dragoshoz. Csányi miután Kossuth április 14-én azt írta neki, hogy a románokkal értekezni „Dragos János képviselő urat küldöm Erdélybe" 37 , feltételezte, hogy Dragos jelentkezik nála, vagyis a felkelő románokhoz Kolozsváron át veszi útját. Dragos azonban, mint ismeretes, egyenesen Zarándba ment a felkelőkkel kapcsolatot teremteni. Csányi, miután Dragos Kolozsvárott nem mutatkozott, és életjelt sem adott magáról, egyre türelmetlenebb lett. Mit sem tudva az Érchegységben történtekről, április 29-én azt írta Kossuthnak, hogy „az oláhokra nézve Drágost megvárom, különben már a papok által intézkednék". 38 Nos, a hozzá• 3 * L. a lap 1877. évi 2. számának 17. lapján. 37 L.Őör/ai.m.IV. 890. 3 "Csányi levelét 1. OHB 1849:6486. sz. •
