Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Katus László: Lajos Lukács: The Vatican and Hungary 1846–1878. Reports and correspondence on Hungary of the Apostolic Nuncios of Vienna. Budapest, 1981 / 335–338. o.

336 Irodalom szolgáltatnak igen becses forrásanyagot hazánk történetére vonatkozóan is. Ezeknek XVIII. és XIX. századi anyagát eddig csak elvétve hasznosította egy-egy kutató, akik közül elsősorban a két világháború közötti években jelentős feldolgozásokat, ületve forrásgyűjteményeket publikáló Meszlényi Antalt és Vanyó Tihamért kell megemlítenünk. Újabb lehetó'ségek nyíltak meg a történeti kutatás számára, midőn VI. Pál pápa 1966-ban engedélyezte a IX. Pius uralkodása (1846-1878) alatt keletkezett iratok tanulmányozását is. A magyar történet kutatói igyekeztek élni ezzel a lehetőséggel: a külföldön élő magyar egyháztörténészek közül elsősorban Adriányi Gábor dolgozott fel és publikált iratokat ebből az időszakból, a hazai kutatók közül pedig Balázs Péter nézte át Viale bécsi nuncius jelentéseit az 1848-49-es magyar forradalomról (Levéltári Közlemények 1974-1975.). A bécsi nunciusok jelentéseinek átnézésére, kiválogatására és kiadására az egész 1846 és 1878 közötti időszakból Lukács Lajos vállalkozott, s többéves kutatómunkájának eredményét tartalmazza az Akadémiai Kiadó által közzétett — kiállításában is reprezentatív - kötet, amely jelentős és értékes darabbal gyarapította újkori forráskiadványaink - számukat tekintve - sajnálatosan szerény gyűjteményét. Lukács Lajos hatalmas anyagból válogatta ki forráskiadványának anyagát, hiszen a bécsi nunciusok 32 év alatt mintegy tízezer jelentést küldtek Rómába, s ehhez járul még a bécsi nunciatura Levéltárának 228 kötetnyi anyaga (kötetenként mintegy ezer irattal). A kiadvány 368 iratot közöl, kronológiai rendben, eredeti olasz nyelven, teljes szövegében (csak a megszólítás és a sztereotip levélzáró formulák elhagyásával) és eredeti helyesírással. Valamennyi irat elé 3-4 soros angol nyelvű regesztát ad. Az iratok túlnyomó része a bécsi nunciusoknak a vatikáni államtitkárhoz küldött jelentéseit tartalmazza, s csak mintegy 10 százalékot tesznek ki az államtitkárok által hozzájuk intézett levelek, utasítások. Személy- és helynévmutató, 28 egykorú kép, s a magyarországi egyházmegyék határait, valamint a bécsi nunciusok hatáskörének földrajzi kiterjedését bemutató két térképvázlat egészíti ki a munkát. S végül, de nem utolsósorban, ki kell emelnünk a kétszáz lapos, monografikus mélységű bevezető tanulmányt, amely - a vatikáni levéltári anyag, valamint a teljes szakirodalom feldolgozásával — a Habsburg-monarchia történetének keretébe ágyazva ismerteti a bécsi nunciusok működését, az ő véleményüket és Róma állásfoglalását a polgári átalakulás korának fontosabb politikai és egyházpolitikai kérdéseivel kapcsolatban. Ez a — valamennyi fél helyzetét, törekvéseit és motívumait belülről megérteni és megvilágítani törekvő, igen korrekt és tárgyilagos hangvételű — tanulmány minden részletkérdésre kiterjedő, átfogó képet nyújt Róma és a Habsburg-monarchia viszonyának alakulásáról és a tárgyalt korszak valamennyi egyházpolitikai kérdéséről. Lukács Lajos nem szoros értelemben vett egyháztörténeti forráskiadványt kívánt összeállítani, ezért a hatalmas anyagból azokat az iratokat válogatta ki, amelyek a Habsburg Monarchia és azon belül főleg Magyarország általános politikai és társadalmi viszonyaira, nemzetközi helyzetére vonatkozóan tartalmaznak információkat, véleményeket, értékeléseket. A forrás természetéből következően azonban a közölt dokumentumok elsősorban mégiscsak a Habsburg-monarchia egyházpolitikáját helyezik új megvilágításba, arra vonatkozóan nyújtanak minden eddigi ismeretünket meghaladó gazdag adat- és. információs anyagot. A dokumentumokat olvasva végigkísérhetjük a kor valamennyi fontos egyházpolitikai kérdésének, az állam és az egyház viszonyának, valamint a Habsburg-monarchia és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatoknak az alakulását. A tárgyalt korszak a nagy átalakulások súlyos válságokkal és megpróbáltatásokkal terhes időszaka volt mind a Habsburg-monarchia, mind a katolikus egyház történetében. A közölt iratok egy igen érdekes és sajátos nézőpontból, a világi hatalmát, „saját" államát éppen akkoriban elvesztő, de továbbra is egy egyetemes, az egész világra kiterjedő szervezet és intézmény élén álló, s azt szinte abszolút lelki hatalommal irányító pápaság szemüvegén át látják és láttatják a Habsburg-monarchia polgári átalakulásának alapvető kérdéseit, fontos eseményeit. A már említett szűkebben vett egyházpolitikai forrásértéken túlmenően, éppen ezek a sajátos, de mégis széles nemzetközi perspektívát nyújtó nézőpontok adják meg a korszakkal foglalkozó történész számára e jelentések olvasásának igazi érdekességét. A bécsi nunciatura a pápaság egyik kiemelkedő fontosságú diplomáciai posztja volt, hiszen hatásköre nemcsak a Habsburg-monarchiára terjedt ki, hanem Németország és a Balkán katolikusainak ügyeire is. A bécsi nunciusok a pápai diplomáciai jelentős, tapasztalt egyéniségei voltak, akik vagy már Bécsben, vagy pedig onnan való távozásuk alkalmával megkapták a bíborosi kalapot, s egyikük — Jakobini - a bécsi nunciaturáról egyenesen a vatikáni államtitkári székbe távozott. A nunciusok Európa legrégibb, megszilárdult elvekkel, az évszázados gyakorlat során kialakult rutinnal és